Előfizetés

Húsz érem a szegedi mérlegen

Publikálás dátuma
2014.05.25. 17:55
Fotó: Szalmás Péter/Népszava
A magyar csapat hét arany-, hat ezüst- és hét bronzérmet gyűjtött Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén, amelynek vasárnap délutáni programjában hat dobogós hely, köztük egy első jutott a házigazdáknak.

A női kenu párosok 500 méteres döntője kettős magyar sikert hozott, a 200 méter egyesben győztes Lakatos Zsanett nyert Takács Kincsővel a Kovács Dorottya, Balla Virág duó előtt. Ugyancsak ötszáz méteren a kajakos Dombi Rudolf - aki szombaton olimpiai bajnok társával, Kökény Rolanddal negyedik lett egy kilométeren - ezúttal Boros Gergellyel másodikként végzett, mindössze hét századmásodperccel lemaradva az aranyéremről. Az egy nappal korábban ezer méteren első kenus Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős harmadik lett 500 méteren.

A leghosszabb távon, 5000 méteren a kenus Vajda Attila - aki szombaton, 1000 méteren másodikként ért a célba - és a kajakos Nagy Flóra bronzérmet szerzett. A kenusoknál Sarudi Pál nyolcadik, a kajakosoknál Csay Renáta hetedik, Petrovics Máté 13., Noé Milán pedig 16. lett.

A Maty-éri viadalon 54 ország versenyzői indultak, a magyar csapat - amely szinte minden számban két egységet indított - 59 fős volt. Storcz Botond vezetőedző előzetesen tíz érmet remélt az együttestől, ennek éppen a duplája lett a végeredmény, az olimpiai számokat tekintve pedig négy arany, két ezüst és egy bronz volt a mérleg.

A szegedi kajak-kenu világkupaverseny vasárnapi döntőinek dobogósai:

nők
C-2 500 m:
1. Lakatos Zsanett, Takács Kincső 2:08.223 p
2. Kovács Dorottya, Balla Virág 2:11.001
3. Taylor Nicole Potts, Megan Valerie Sibthorpe (kanadai) 2:13.419

K-1 5000 m:
1. Lani Belcher (brit) 22:22.671 p
2. Louisa Sawers (brit) 22:23.535
3. Nagy Flóra 22:23.601
...7. Csay Renáta 22:55.077

férfiak
K-2 500 m:
1. Simo Boltic, Vladimir Torubarov (szerb) 1:30.525 p
2. Dombi Rudolf, Boros Gergely 1:30.597
3. Marcus Gross, Max Rendschmidt (német) 1:30.837

C-2 500 m:
1. Ilja Stokalov, Mihail Pavlov (orosz) 1:40.991 p
2. Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victor Mihalachi (román) 1:42.131
3. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1:42.923

K-1 5000 m:
1. Ken Wallace (ausztrál) 19:52.670 p
2. Max Hoff (német) 19:56.000
3. Daniel Dal Bo (argentin) 20:28.748
...13. Petrovics Máté 21:20.948
...16. Noé Milán 21:30.680

C-1 5000 m:
1. Sebastian Brendel (német) 23:14.260 p
2. Mark Oldershaw (kanadai) 23:15.040
3. Vajda Attila 23:23.026
...8. Sarudi Pál 24:22.744

korábban

nők
K-4 500 m:
1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta 1:32.497 p
2. Tina Dietze, Conny Wassmuth, Franziska Weber, Verena Hantl (német) 1:33.865
3. Rachel Cawthorn, Angela Hannah, Louisa Sawers, Jess Walker (brit) 1:35.413

K-1 200 m:
1. Karolina Naja (lengyel) 40.663 mp
2. Inna Klinova (kazah) 40.825
3. Marta Walczykiewicz (lengyel) 40.867
4. Vad Ninetta Vad 41.173

K-2 200 m:
1. Angela Hannah, Jess Walker (brit) 38.343 mp
2. Ivana Kmeťová, Martina Kohlová (szlovák) 38.625
3. Magdalena Krukowska, Agnieszka Kowalczyk (lengyel) 38.865
...9. Hagymási Anita, Hagymási Réka 41.379

C-1 200 m:
1. Lakatos Zsanett 49.158 mp
2. Sztanilia Sztamenova (bolgár) 50.466
3. Balla Virág 50.598

férfiak
K-1 500 m:
1. René Holten Poulsen (dán) 1:40.015 p
2. Miroslav Kircsev (bolgár) 1:40.549
3. Adam Van Koeverden (kanadai) 1:40.987

K-1 200 m:
1. Dudás Miklós 34.957 mp
2. Mark De Jonge (kanadai) 35.125
3. Petter Menning (svéd) 35.329
...7. Tótka Sándor 35.995

K-2 200 m:
1. Ronald Rauhe, Tom Liebscher (német) 31.774 mp
2. Liam Heath, Jonathan Schofield (brit) 32.236
3. Aurimas Lankas, Edvinas Ramanauskas (litván) 32.332
...8. Molnár Péter, Bán Kristóf 33.154

C-1 500 m:
1. Sebastian Brendel (német) 1:50.915 p
2. Mark Oldershaw (kanadai) 1:51.281
3. Khaut Kristóf 1:53.261
...6. Vajda Attila 1:55.223

C-1 200 m:
1. Alekszej Korovaskov (orosz) 39.983 mp
2. Jevgenyij Suklin (litván) 40.115
3. Szakamoto Naoja (japán) 40.625
...5. Lantos Ádám 40.961

C-2 200 m:
1. Stefan Holtz, Robert Nuck (német) 37.175 mp
2. Lantos Ádám, Nagy Péter 37.595
3. Baez Avila Rolexis, Serguey Torres Madrigal (kubai) 37.691
...7. Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán 39.299

EP-választás - részvételi arány 15 órakor

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 19,53 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító nyolc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A megyék közül a részvételi arány 15 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 19,98 százalék, ami 195.762 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 15,58 százalék, ebben a megyében 70.221-en voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 15 óráig a választásra jogosultak 25,50 százaléka szavazott, 2009-be pedig 24,09 százaléka.

Budapest: 26,05%

A vasárnapi európai parlamenti választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 26,05 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 352 ezer választópolgárból 0,89 százalék, 12.009 választó adta le szavazatát. 9 órára már a jogosultak 5,18 százaléka (70.008 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 13,83 százaléka (187.058 választó), 13 órára a jogosultak 21,11 százaléka (285.436 választó), 15 órára a jogosultak 26,05 százaléka (352.290 választó) járult az urnákhoz.

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
    
    Baranya megye                    17,82 százalék    56.336 szavazó
    Bács-Kiskun megye                16,84 százalék    72.244 szavazó
    Békés megye                      17,72 százalék    52.943 szavazó
    Borsod-Abaúj-Zemplén megye       17,64 százalék    97.191 szavazó
    Csongrád megye                   18,31 százalék    62.184 szavazó
    Fejér megye                      18,69 százalék    64.872 szavazó
    Győr-Moson-Sopron megye          18,97 százalék    68.243 szavazó
    Hajdú-Bihar megye                16,51 százalék    71.988 szavazó
    Heves megye                      19,83 százalék    49.481 szavazó
    Jász-Nagykun-Szolnok megye       17,43 százalék    55.209 szavazó
    Komárom-Esztergom megye          18,76 százalék    47.018 szavazó
    Nógrád megye                     18,93 százalék    31.235 szavazó
    Pest megye                       19,98 százalék    195.762 szavazó
    Somogy megye                     17,86 százalék    46.850 szavazó
    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     15,58 százalék    70.221 szavazó
    Tolna megye                      16,88 százalék    32.213 szavazó
    Vas megye                        19,83 százalék    41.711 szavazó
    Veszprém megye                   19,71 százalék    58.140 szavazó
    Zala megye                       18,31 százalék    42.741 szavazó

Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.

Szerkezetváltás a kormányban - Holnap dönthet a parlament

Publikálás dátuma
2014.05.25. 17:46
Fotó: BIELIK ISTVÁN, Népszava
Az Országgyűlés a júniusban alakuló harmadik Orbán-kormány szerkezetéről dönthet következő egynapos ülésén, hétfőn.

A Ház a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját. Interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal sem hangzanak el, arra ugyanis a frakciók megállapodása alapján a kormány megalakulásáig várni kell. A képviselők az előzetes napirend alapján először véleményezhetik, majd el is fogadhatják az új kormányszerkezetről szóló javaslatot, amelyről a korábbiakban a bizottságokban folyt részletes vita.

A Fidesz-KDNP kezdeményezésére a Miniszterelnökség is minisztériummá alakul a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett.

A Miniszterelnökséget az előző ciklusban vezető Lázár János korábban azt közölte, Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án mutatja be új kormánya tagjait.  A parlament előzetesen rövidre tervezett ülésén néhány mentelmi ügyben is döntés várható.