Orbán Viktor;Kerényi Imre;Együtt-PM;

2014-05-27 15:38:00

Együtt-PM: Kerényi Imrének nincs helye a közéletben

Az Együtt-PM Szövetség felszólítja Orbán Viktor kormányfőt, hogy haladéktalanul távolítsa el pozíciójából Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat.

Szabó Szabolcs, a szövetség politikusa, független országgyűlési képviselő kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Kerényi Imrének nincs helye a közéletben, miután gyűlöletkeltő kijelentéseivel "kiírta magát az európai emberek sorából".
Az Országgyűlés kulturális bizottságának tagja szerint a miniszterelnöki megbízottról korábban is nyilvánvaló volt, hogy szakmailag alkalmatlan a feladatára, most azt is bebizonyította, hogy méltatlan arra.

Szabó Szabolcs azt kifogásolta, hogy Kerényi Imre nem régiben azt mondta, a színművészeti egyetem "a buzilobbi és a hipnotizőr dramaturgok kezében van", ezért ellenegyetemet kell alapítani.
Az ellenzéki országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy a nyilatkozattól elhatárolódott Kulka János színész, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és a Magyar Színházi Társaság is.

A politikus hangsúlyozta, az Együtt-PM meggyőződése, hogy egy ilyen embernek nincs keresnivalója a magyar közéletben, mivel működése alkalmas arra, hogy a társadalom meghatározott csoportja ellen gyűlöletet gerjesszen.