Nicole Kidman hercegné lett

Publikálás dátuma
2014.05.27. 16:45
Fotó: ProVideo Film
Szülei tőle várták a legkevesebbet testvérei közül, mégis hercegné lett belőle; a családban csak "rút kiskacsának", vagy csak "kis vakaréknak" nevezett Grace Kelly nagyon fiatalon eldöntötte, hogy színésznő lesz belőle. 

Modellkedéssel kezdte, azután 22 évesen, 1951-ben élete első filmjében szerepelt, a 14 órában; hosszú filmes karrierje lényegében nem volt, mindössze öt év, de egy Oscar-jelölést kapott, majd egy évre rá 1954-ben a Vidéki lány című alkotás címszerepéért már az aranyszobrot is elvitte. A tehetős családban, szigorral nevelt lány élete először akkor fordult nagyot, amikor a filmezés kedvéért Hollywoodba költözött, majd amikor 1955-ben megismerkedett III. Rainer monacói herceggel.

Ünnepelt sztár és díva volt ekkor, irigyelt élettel, a szakma és a közönség is várta új szerepben - Alfred Hitchcock is próbálta csábítani múzsáját -, de a herceg döntés elé állította: vagy a még benne rejlő szenvedélyt választja, és visszatér a csillogó Hollywoodba, vagy Monaco hercegnéjeként áll helyt. Grace - vagy ahogyan a házasság hívni engedte - Grácia így élete legnagyobb szerepét kapta. Ő lett a második, színésznőből lett monacói hercegné Ghislaine Dommanget után.

A sorsfordító történetet a francia rendező, a már Edith Piaf életét is meggyőzően bemutató Olivier Dahan vitte színre. A már nálunk is látható, Grace - Monaco csillagában nem kisebb sztár alakítja az egykori dívát, mint Nicole Kidman. Az ausztrál színésznő - igaz, hogy jóval idősebb már, mint Grace Kelly a házassága idején, hiszen elmúlt negyvenéves - akkor is csodálatos színésznő lenne, ha mást sem csinálna a vásznon két órán keresztül, mint meredten pislogna maga előtt.

Tehetsége akkor is meggyőző volna. A szerepre sok fiatal hollywoodi színésznő esélyes volt, Charlize Therontól Reese Witherspoonon át Gwyneth Paltrow-ig, a ragyogó Kidman azonban hűvös eleganciájával, finom gesztusaival meggyőzte a rendezőt. (Maga is eltökélten készült a színészi pályára, hároméves korától még balettiskolába "kényszerítve", de később dráma-tagozatos iskolába jelentkezett.)

A Piaf című filmmel már a zseniális Marion Cotillard pályájának is nagy lökést adott, az pedig mindenképpen jelentős presztízs Kidmannek is, hogy eljátszhatja Grace Kelly-t - igaz, a romantikus film szerinte nem életrajzi mű, Kelly-nek a hercegnéségére koncentrál, semmint előéletére. A monacói herceget a fantasztikus angol színész, Tim Roth kelti életre.

A film stílszerűen nyitotta meg az idei, 67. cannes-i filmfesztivált, annál is inkább, mert a herceg és Kelly az ottani Carlton hotelben ismerkedtek meg. 1956. áprilisában az "évszázad mesebeli esküvőjének" emlegették frigyüket: ez volt az első olyan esküvői szertartás, amit a tévé Európában és Amerikában is közvetített. Kelly akkor 27, a herceg 33 éves volt.

Óriási volt a felhajtás már napokkal korábban is, mikor az esemény előtt találkoztak; hatalmas kísérettel kikötött hajójával a herceg, forgatócsoportok helikopterei köröztek a levegőben. A filmezés jogát megvette az MGM stúdió, és az esküvőről készített filmet két héten belül már a mozik is vetítették. A herceget az sem zavarta, hogy a hollywoodi pletykák Kelly-t előzőleg Clark Gable-en kívül Cary Granttel, David Nivennel, Bing Crosbyval is összehozták. Közös gyermekük a jelenleg is uralkodó II. Albert monacói herceg lett, aki édesanyja 1982-es autóbalesete után - amikor Kelly 52 éves volt - számos kiállítással ápolta emlékét.

Kelly egyik utolsó filmje, 1956-ban A hattyú volt, mely Molnár Ferenc regényéből készült, és 1972. februárjában még Budapestre is jött, Elizabeth Taylor negyvenedik születésnapjára.

Szerző

Elhunyt Martin Lister, az Alphaville billentyűse

Elhunyt Martin Lister, az Alphaville billentyűse. A zenész, dalszerző 1995-től szerepelt a német újhullám, szintipop egyik legfontosabb csapatában, amely a nyolcvanas években érte el nagy sikereit.

"Mindannyian szótlanok vagyunk, sokkolt minket a hír. Az Alphaville már sohasem lesz olyan, mint eddig" - búcsúztak az Alphaville tagjai az 52 évesen elhunyt Martin Listertől a zenekar Facebook-oldalán.

A híradás szerint Martin Lister május 21-én, váratlanul hunyt el. "Csodálatos billentyűst, hozzáértő és tehetséges zeneszerzőt, leginkább pedig értékes barátot vesztettünk el" - írta Marian Gold, az Alphaville alapítója, énekese, David Goodes gitáros, Jakob Kiersch dobos, Maja Kim basszusgitáros, valamint a menedzsment.

Martin Lister 1995-ben csatlakozott az Alphaville-hez, amely akkor már túl volt első korszakának hatalmas sikerein, az olyan slágereken, mint a Forever Young, a Big in Japan, a Sounds Like a Melody, a The Jet Set vagy a Dance With Me. A csapat hosszú ideje nem turnézott, és működése is rendszertelen volt. Az Alphaville Lister beszállásával lett ismét aktív; nem csak billentyűsként, de zenei rendezőként is sokat tett hozzá a zenekar felfrissüléséhez.

A koncertek mellett komoly szerepet játszott a csapat eddigi utolsó albuma, a 2010-ben megjelent Catching Rays on Giant dalaiban, egy számot, a Call Me Downt ő maga énekelte el. Az Alphaville idén ünnepli 30. születésnapját, a csapat ebből az alkalomból szeptemberre nagyszabású koncertet tervezett Párizsban és új lemezt is kilátásba helyezett.

Meg nem erősített források, hazai rajongóoldaluk, a www.alphaville.hu információi szerint szó volt egy újabb magyarországi fellépésről is, szeptember 6-án a Miskolci Sörfesztiválon. Az utóbbi években többször felléptek nálunk, 2011-ben az alsóörsi Harley-Davidson Fesztiválon, 2012-ben a rakamazi Hegyalján, tavaly pedig Szegeden, a Déja Vu fesztiválon.

Szerző
Témák
Alphaville