Európa-bajnokság;infarktus;Benedek Tibor;férfi vízilabda-válogatott;Szívós Márton;

2014-05-28 07:55:00

„Jól vagyok, sikerre éhes”

Szivós Márton, a magyar férfi vízilabda-válogatott világbajnok játékosa legyőzte pályafutása eddigi legkeményebb ellenfelét. Azaz folytathatja pályafutását, s így Benedek Tibor szövetségi kapitány számít rá a júliusi, budapesti Eb-n. A pólóst április elején műtötték kezdődő infarktussal a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján, azóta a rehabilitációját töltötte.

Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának vezetője engedélyezte, hogy Szivós Márton folytathassa pályafutását.

Bajnokcsapatot épít az OSC
A hetvenes évek álomcsapata, az OSC ismét bajnok szeretne lenni. Az újbudai egylet már szerződtette a kispadraVincze Balázst, akit Juhász Zsolt és Decker Ádám követett a szegediektől, és további igazolások várhatóak. A legendás csapat 1969 és 1974 között zsinórban hat alkalommal nyerte meg a bajnokságot, összesen pedig hétszer ünnepelhetett bajnoki címet, továbbá két alkalommal elhódította a Bajnokok Ligáját (1973, 1979), egyszer pedig a Szuperkupát (1979) is. Holnap sajtótájékoztatón újabb neves érkezőket mutat be az együttes vezetése.

Az intézményre, s a sportolók szívproblémáira mind több figyelem hárult azóta, hogy a hónapokig a falai között kezelt trinidadi labdarúgó, Akeem Adams, a Ferencváros védője a múlt év végén hirtelen szívhalál következtében életét vesztette ott.

Szivóst április 4-én szívinfarktus gyanújával szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték. A beavatkozás után a sportoló megkezdte rehabilitációját, az elmúlt hat hétben tesztek sorozatát végezték el rajta, majd az eredmények tükrében a professzor játékra alkalmasnak találta.

"Az eredmények megnyugtatóak, eltérést, de csak minimálisat, az MR-vizsgálattal tudunk kimutatni, a többi analízis alapján

olyan, mintha soha nem lett volna Marcinak infarktusa. Ezek alapján, a leleteket összevetve, a csapat, amelyet én vezetek, úgy döntött: amennyiben Benedek Tibor szövetségi kapitány igényt tart Szívós Márton játékára, akkor ennek egészségügyi akadálya nincsen"- mondta tegnap sajtótájékoztatón Merkely doktor.

A klinika vezetője hozzátette, egyedi esetről van szó, nem ismert az irodalomban olyan történet, amikor egy sportoló az infarktusát követően ilyen rövid időn belül visszatért volna az élversenyzéshez.

"Szeretném megköszönni a szakmai és orvosi stáb munkáját, nagyon sokan és nagyon sokat dolgoztak azért, hogy most itt lehessünk. Marci személye fontos, nemcsak a sportágban, hanem a magyar sportban is - nyilatkozta Benedek kapitány.

- Én is elsősorban mint barátomnak drukkoltam, és csak másodsorban szövetségi kapitányi minőségemben szorítottam érte. Láttam a szemében, nagyon aggódik, hogy abba kell hagynia a játékot!"

A szakember hozzátette, most már minden a sportolón múlik. Egyrészt, hogy bekerül-e a csapatba, másrészt hogy jól játszik-e majd az Eb-n?

"Az a munka, amit elkezdtünk öt héttel ezelőtt - folytatta a vb-győztes tréner -, szintén csapatmunka volt. Rendelkezésre álltak olyan eszközök, amikkel pontosan ellenőrizhettük Marci szívritmusát terhelés közben is, meghatároztuk, mik azok a pulzusértékek, amiket elérhet, mi az az idő, ami a megnyugváshoz kell.

Megvoltak az edzésmódszereink, miután azt mondhatom, a nyári felkészülés kezdetére jó állapotba került, minimális hátránnyal kell csak indulnia, amit az ő lelkesedésével gyorsan le tud dolgozni."

A világbajnok sportoló köszönetnyilvánításában kiemelt egy fekete macskát is. "Három héttel ezelőtt nagyon rám ijesztett. De mivel sikerült túlélnem, nagy megnyugvással töltött el" - mondta Szivós, aki köszönetet mondott valamennyi kezelőorvosának, s mindannak, aki segítségére volt az elmúlt hetekben.

"Nem mondhatok mást, én ott leszek az Eb-n, úgy fogok teljesíteni" - szögezte le elszántan. A hazai rendezésű kontinenstorna kapcsán pedig így összegzett: "Nem állhatunk máshogy hozzá, minthogy elsők szeretnénk lenni! A szurkolók is ezt akarják, s persze nekünk is ez a célunk.

Persze, a címet nem ajándékba adják, de mindent megteszünk majd érte"- zárta mondanivalóját Szivós Márton, aki, hogy teljes legyen az öröme, szerződést kötött a bajnok Egerrel.