börtön;apa;gyermekkínzás;

2014-05-28 11:43:00

Sírt a baba, ezért majdnem halálra rázta az apja

Elrendelte a bíróság annak a budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki dühében úgy megrázta 2 hónapos gyermekét, hogy az majdnem belehalt, életveszélyes sérülést szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség az életveszélyt okozó testi sértés miatt indult bűnügyben indítványozta a 29 éves budapesti férfinak az előzetes letartóztatására, aki - a megalapozott gyanú szerint - másfél héttel ezelőtt súlyosan bántalmazta két hónapos kisfiát.

A megalapozott gyanú szerint a férfi május 17-én este, XXII. kerületi otthonukban tartózkodott, amikor az alig két hónapos gyermeke sírni kezdett. A kisfiú a sírást még percek múlva sem hagyta abba, a férfi dühében felemelte, és több alkalommal olyan erővel rázta meg, hogy a gyermek koponyaűri vérzést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatta nyomozás adatai szerint, a gyanúsított a gyermekét már korábban is bántalmazta.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását, s a bűnismétlés veszélye miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.