X_Foci VB 2014;futball;VB;Külügyminisztérium;Brazília;

2014-05-28 15:48:00

A Külügyminisztérium tanácsokat ad a vb-re indulóknak

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata honlapján tanácsokkal szolgál a brazíliai labdarúgó-világbajnokságra készülő magyar állampolgároknak.

A konzuli szolgálat egyebek mellett azt tanácsolja az utazóknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék útlevelüket, amelynek Brazília tervezett elhagyása után még legalább három hónapig érvényesnek kell lennie. Lehetőség szerint készítsenek róla másolatot, és ezt az útlevéltől külön tartsák. Kössenek mindenre kiterjedő, legalább 30 ezer euró fedezetet nyújtó utasbiztosítást. Mindenképpen előre megváltott, oda- és visszaútra szóló repülőjeggyel utazzanak. Célszerű előre megvenni az országon belüli repülőutakra szóló jegyeket is, mert a vb idején a járatok várhatóan teljes telítettséggel közlekednek.  Minden meglátogatni kívánt városban gondoskodjanak előre lefoglalt szállásról, mert később rendkívül nehéz lesz szálláshoz jutni.

A magukkal vitt készpénz összegének, illetve a hitelkártya fedezetének megtervezésekor vegyék figyelembe, hogy az egyébként sem alacsony árak a vb idején meglepően magasra szökhetnek. Brazíliai elérhetőségeiket hagyják meg családtagjaiknak, barátaiknak. Javasolt kitölteni a konzuli védelem segítéséhez szükséges online adatlapot a konzuli szolgálat honlapján.

Brazíliában tartózkodva érdemes figyelembe venni, hogy a vb rendezésével járó utasforgalomra az ország nem tudott megfelelően felkészülni. Több repülőtér átépítése még tart, a gyorsforgalmi utak, gyorsvasutak több helyen csak részben, máshol egyáltalán nem készültek el. A közlekedési problémákat enyhítendő a mérkőzések napja minden városban munkaszüneti nap, azaz a vendéglátóhelyek, benzinkutak kivételével bármely üzlet, hivatal, bank zárva tarthat. A brazil válogatott minden mérkőzésének napja országos munkaszüneti nap.

A vb idejére több civil szervezet, szakszervezet sztrájkot, tüntetést helyezett kilátásba, amelyek könnyen vezethetnek a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokhoz. Ezért a konzuli szolgálat arra kéri a magyarokat, hogy ezeket az eseményeket kerüljék el, és különösen tartózkodjanak fényképek, filmfelvételek készítésétől.

A nemzetközi kábítószer-útvonalak Brazília több városát is érintik, a kábítószer-kereskedelmet a brazil törvények szigorúan büntetik. A konzuli szolgálat azt is kéri a magyaroktól, hogy minden utazás előtt ellenőrizzék: poggyászuk csak olyan csomagot tartalmaz, amelyet maguk pakoltak és zártak be. Az általános segélyhívó telefonszám Brazília egész területén 190, de egyes városokban működik az Európában megszokott 112 és az Észak-Amerikában használt 911 is.