Szerzői jogi vita Marx körül

Publikálás dátuma
2014.05.29. 08:30
Fotó: Facebook
Karl Marx a maga korában nem is sejthette, hogy szerzői jogi vita középpontjába kerül az e-könyv miatt. Pedig a német filozófus egyébként, jól ismerte, hogy milyen gyakorlati és gazdasági problémái lehetnek annak, aki az írásnak szenteli magát.

Meg volt győződve arról, hogy “ az írónak keresnie kell ahhoz, hogy élhessen és írhasson, de nem szabad élnie és írnia csak azért, hogy pénzhez jusson.” E tudás ellenére súlyos anyagi gondokkal küszködött, amelyet némileg enyhített Friedrich Engels segítsége, a zálogház és újságírói munkája a New York Daily Tribune-ben.

131 évvel halála után / 1883/ jogi vita alakult ki írásainak egy része miatt és arról, hogy ki birtokolja a szerzői jogokat. A Marxist Internet Archive, egy ingyenes online archívum, amely írásainak és a róla szóló anyagoknak egy részét őrzi, levelet kapott a Lawrence and Wishart londoni kiadótól, amely azt kéri tőle,hogy vegye le a honlapról Marx és Engels fiatalkori írásait tartalmazó több száz anyagot.

Marx írásai valójában már nem esnek a szerzői jogok védelme alá, mivel letelt a halála utáni hetven év, de nem így áll a helyzet a fordításokkal, ebben az esetben az angolra fordításokkal. A Lawrence and Wishart részben a tulajdonosa a teljes Marx és Engels életmű angolra fordított anyagának. Ez ötven kötet,amelyet harminc év alatt fordítottak le.

A copyright, a New Yorker szerint megoszlik több, New York-i székhelyű nemzetközi kiadó és a Progress Press, már régebben megszűnt szovjet kiadó között.

A szövegek egy része a Marxist Internet Archive rendelkezésében maradt tíz évig, anélkül, hogy a londoni kiadó bármiféle kifogással élt volna. Most azonban készülőben van nála az ötven kötetnek az elektronikus változata, ami nyomtatásban ezerötszáz dollárba  kerülne, míg az e-book formátum ára még nem ismert.

A Facebook-on a probléma körül élénk vita alakult ki. Írók sokasága az egész világból felháborodását fejezte ki, sőt, a Change.org-on aláírást gyűjtenek az ellen, amit a paradoxon paradoxonjának neveznek, hogy egy magáncég követel jogot Marxra és Engelsre, akik történelmi ellenségei voltak a magántulajdonnak és a monopóliumnak.

Az írásokat ugyan az archívum levette honlapjáról, mivel elismerte a Lawrence and Wishart álláspontjának törvényességét, de az eljárással nem ért egyet azért sem, mert véleménye szerint, a kiadó közel áll a szocialista eszmékhez.

Sally Davison, a kiadó szerkesztője a New Yorkernek azt mondta, hogy a kiadó egyáltalán nem az az elnyomó kapitalista, amilyennek sok író nevezte, hanem egy kicsi, radikális kiadóház, amely csak négy embert alkalmaz, kettőt teljes, kettőt részmunkaidőben és ők munkájukért megérdemlik, hogy fizetést kapjanak.” Nem élünk szocialista utópiában, fenn kell tartanunk magunkat. Elvárni,hogy baloldali emberek más szabályok szerint játszanak, egyenlő az intézményesített öngyilkosság kérésével.”

Mások szerint, a marxi irodalom olyan bőséges és nagy részben publikus,hogy nem lenne jóvátehetetlen kár, ha az ifjúkori cikkek, szövegek csak fizetés ellenében lennének olvashatók.

Ezt az érvelést azonban David Walters, az archívum társalapítója elutasítja. Szerinte a marxi gondolat megértéséhez ismerni kell minden művét, nemcsak a leghíresebbek, illetve a leghíresebbé tetteket.

A vita csillapítására Davison megemlítette, hogy a kiadó a teljes műhöz való hozzáférést feltételesen halandó biztosítani egy olyan egyezmény keretében, amely szerint a kiadó szabad kezet kapna a kollekció eladási kapacitását illetően.

Az eset jól illusztrálja azokat az ellentmondásokat, amelyeket hasonló helyzetek teremtenek: egyrészt egy eredeti mű és a fordítása között, másrészt a kultúra terjesztése és a kulturális iparban dolgozók jogainak érvényesítése között. Ez utóbbi kérdésben teljesen megbomlott, ugyanis az egyensúly az internetnek köszönhetően, pedig a kérdés megérdemelné, hogy Marxhoz és illusztris kritikusaihoz méltó vitában találjanak igazságos szintézist.

Szerző

Nem állt ki Merkel sem Juncker mellett

Teljes a bizonytalanság az Európai Bizottság következő elnökének személyét illetően az Európai Unió kedden késő este zárult informális csúcstalákozója után. Angela Merkel a tárgyalásokat követő sajtóértekezletén kitérő választ adott az Európai Néppárt listavezetője, Jean-Claude Juncker esélyeit firtató kérdésekre, csak annyit közölt, hogy megválasztása nem lehet kőbe vésett.

Miközben az EU-csúcson akadtak olyan nem konzervatív miniszterelnökök, mint Werner Faymann osztrák kancellár, akik kiálltak Juncker mellett, a volt luxemburgi kormányfő számára éppen több konzervatív kormányfő ellenállása jelenthetett gondot.

David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett állítólag Mark Rutte holland és Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök is fenntartásait hangoztatta.

Míg azonban Orbánnak Juncker személyével van baja, mert "ártott Magyarországnak", Runfeldt annyit közölt: sosem támogatták azt az eljárást, hogy a listavezetőt ültessék a Bizottság elnöki székébe.

A Die Welt azt állította, nagyobb volt az ellenállás a vártnál Juncker személyével kapcsolatban. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pedig egyenesen megsemmisítőnek nevezte az uniós csúcsot. Mint mondta, a Tanács teljesen szembement az EP vezetőinek akaratával. Szerinte kijárásra, a másik kifárasztására játszanak.

Angela Merkel azt hangoztatta, széleskörű támogatásra törekszik. Hogy ki legyen a jelölt a bizottsági székre, annak a június végén megrendezendő következő brüsszeli uniós csúcstalálkozóig kell eldőlnie.

Az unió "tűzoltójának" is nevezett Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét bízták meg azzal, kezdje meg a tárgyalásokat a kérdésben a pártcsaládok vezetőivel. Konzultációit követően tárja a lehetséges jelöltek nevét az állam- és kormányfők elé.

A leköszönő Európai Parlament frakcióvezetői mindenesetre kedden egyöntetűen kiálltak Juncker jelölése mellett. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy sikerül keresztülvinni akaratukat.

Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője tegnap felhívást is intézett Junkerhez, amelyben sürgeti a néppárti listavezetőt, hogy kezdje el az egyeztetéseket, ne várjon a Tanács felhatalmazására.

Swoboda szerint a Tanács bujócskát játszik, holott a választás lezárult, a Néppárté a legnagyobb frakció, ezt senki sem kérdőjelezi meg. A legnagyobb formáció jelöltjének pedig meg kell kezdenie a tárgyalásokat mielőbb.

A szocialista politikus komikusnak nevezte, hogy Junkert a szocialisták támogatják és saját pártjának kormányfői akadályozzák az Európai Tanácsban.

A keddi EU csúcson az alacsony, 43,11 százalékos részvétel miatt olyan érvek is elhangzottak, amelyek szerint az Európai Parlament nem képviseli kellőképpen a választók akaratát.

Az EP érdeke pedig az lenne, minél hamarabb dűlőre jussanak a bizottsági elnök kérdésében, hiszen hetek múlva már jóval csekélyebb figyelem övezi a kérdést, s ki tudja, addigra talán a pártcsaládok egysége is megbomlik.

Van Rompuy azon nyomban megkezdi a konzultációkat a pártcsaládok vezetőivel, mihelyst megalakult az új EP, s megválasztották vezetőiket. Mint mondta, Junckerrel is megbeszéléseket folytat majd.

Bárki legyen is az Európai Bizottság elnöke, ügyesen kell majd egyensúlyoznia a kormányfők között. A vezető konzervatív politikusok továbbra is a megszorításokra építenének, míg a szocialisták szerint a növekedésre, a befektetésekre, a munkahelyteremtésre kell helyezni a hangsúlyt.

Hírek szerint egyébként a német SPD már nem tartja reálisnak Martin Schulz bizottsági elnökké való jelölését, ezért őt akarják megtenni német uniós biztosnak. Erre minden esélye meg is van.

Szerző

Eredeti Pétain-kézirat csaknem száz év után

Nagytakarításoknak is lehet történelmi hasznuk, az idő múlásával. Toulouse-ban egy hetvenéves özvegy hölgy 2006-ban átvizsgálta a férje által hátrahagyott iratköteget, és mert a Madame már nehezen mozgott, segítségül hívta a szomszédját, bizonyos Dumur urat. A közreműködő rábukkant egy fából készült kofferre. Kinyitotta, és kézirat bukkant elő, azzal a címmel "Világháború, 1914-1918". Semmi aláírás, semmi dátum, de az utolsó oldalról Pétain marsall fotója hullott ki. Itt kezdődött a regény.

Monsieur Dumur ugyanis valaha hivatásos tiszt volt, idős korára pedig a történelem lett a hobbija. Ilyen műről soha nem hallott, elszabadult hát a fantáziája. Elkezdett nyomozni, és valóban elképzelhetetlen részletek derültek ki. Az idős hölgynek, a hagyaték tulajdonosának az édesapja kőműves volt, akit néha nem pénzzel, hanem valami egyébbel fizettek ki.

Kiderült, hogy a kőműves papa valaha Pétain villájában dolgozott, és amikor búcsúzott, a magas rangú tiszttől, (még nem marsall) ajándékba kapta a kéziratköteget. Dumur úr, a kisegítő, mint megszállt amatőr történész, most kezdett igazán lázba jönni. Rábukkant arra, hogy Pétain, aki később a második világháborúban a nácikkal működött együtt, ezért bíróság börtönre ítélte (itt is halt meg), az első világháborúban azonban a verduni csatában nemzeti hősként, ő vívta ki Franciaországnak a végső győzelmet.

Hiú ember volt, arra pályázott, hogy a Francia Akadémia tagjává válassza, evégett írta meg az első világháború történetét, de a "halhatatlanságra" volt egy vetélytársa, Foch marsall, a másik dicsőséges tiszt. Pétain azonban nem volt igazán a toll mestere, a megíráshoz "négert" keresett, bizonyos de Gaulle őrnagyot, akivel még nem a második világháborúban, hanem az elsőben, jó viszonyban volt, de 1927-ben összevesztek. A későbbi marsall haragjában kidobta a kéziratot, odaadta a kőművesnek. Nem is volt már szüksége rá, mert a vetélytárs Foch marsall 1929 tavaszán meghalt, kettőjük közül három hónap múlva így Pétain lett az akadémikus.

Mire a makacs Dumur úr mindezt kiderítette, már magának is dicsőséget akart szerezni, de nem volt kivel hitelesíttetnie szenzációs fölfedezését. Kálváriáját a L'Express heti hírmagazin foglalta össze, abban a recenzióban, amely végül méltatta a most megjelent, eddig ismeretlen Pétain kézirat történetét. Monsieur Dumur előbb magángrafológust kért föl a kézirat vizsgálatára, aki három hónapos búvárkodás után igazolta, igen, a kézírás vitathatatlanul Pétainé.

De addig minden bizonytalanságban maradt, amíg az Archives de France, a hivatalos állami levéltár és a Nemzeti Emlékezetet Gondozó Hatóság rá nem ütötte a pecsétet, hiteles az egész. Így akadt végül vállalkozó könyvkiadó, amely a napokban 19,50 eurós áron az üzletekbe küldte a kötetet. Most már minden kíváncsi, úgy böngészheti, mint a "Verduni győző" hiteles háborús naplóját.

Szerző