építőipar;stabilizálódás;

2014-05-29 16:13:00

Stabilizálódás jelei látszanak az építőiparban

Harmadik hónapja magas szinten áll, de legalább nem emelkedik a megszűnések száma az építőiparban. Jó hír, hogy ezen belül visszaesett azoknak a törléseknek a száma, amelyeket felszámolási eljárás eredményeként rendelt el a cégbíróság. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint tartós tendenciáról még korántsem beszélhetünk.

Áprilisban 546 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. Ez nem kiugróan magas szám, az viszont semmiképpen sem öröm, hogy immár a harmadik egymást követő hónapban van 500 fölött az ágazatban megszűnő cégek száma, a három hónap havi átlaga pedig 560 törlés. Ezt egész évre kivetítve 6700 ágazati törlés adódik, ami 18 százalékos növekedés lenne 2013-hoz képest. 

A törléseken belül csökkent azoknak a száma, amelyeket felszámolás eredményeként rendelt el a cégbíróság. "A felszámolási arány visszaesése bizakodásra ad okot, hiszen a kevesebb felszámolás kevesebb kifizetetlen számlatartozást jelenthet" - mondja erről Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Áprilisban 319 ilyen megszűnést regisztrált az Opten, ami éppen 100-zal kevesebb a tavaly áprilisinál, és elmarad a februári és márciusi értékektől is. 

A csökkenés azonban az Opten elemzői szerint nem lehet jelentős, és a tendencia néhány hónapon belül mindenképpen megtörik, mert a másik oldalon lendületesen nő a kényszertörlési eljárások száma. Hónapok óta 350-400 építőipari vállalkozással szemben indul ilyen eljárás, s ezek végeredménye szinte mindig törlés lesz. "A kényszertörlési eljárások száma magas szinten stabilizálódott; az induló felszámolások közel 50 százaléka kényszertörlésként indult, majd fordult át, így várhatóan a felszámolással megszűnt cégek száma is stagnálni fog az elkövetkező hónapokban" - mondja Tóth Tamás. 

Áprilisban mindössze 320 céget alapítottak az ágazatban, ami jól illeszkedik a két éve csökkenést mutató trendbe. "Az ágazat kibocsátásáról és új szerződésállományáról szóló pozitív hírek sajnos csalókák: jó teljesítményt továbbra is csak a mélyépítési szakágat ért el. Viszont hosszú idő óta először vannak pozitív jelek az ingatlanpiacon. Az alacsony jegybanki alapkamat és az évek óta halasztott beruházások következtében felhalmozott tartalékok az ingatlanpiaci kereslet lassú növekedését eredményezik, ami már középtávon a lakásépítési szektor fellendüléséhez vezethet" - mondja az Opten igazgatója.