Oktatás;Wass Albert;

2014-05-31 10:10:00

Miként tanítható Wass Albert?

A 12. évfolyamos tankönyveket visszarendelték, tehát jelenleg még mindig nem lehet tudni, hogy azok miként fogják tárgyalni az olyan sokat vitatott szerzőket, mint Wass Albert (1908-1998) vagy Nyirő József (1889-1953). 

Pethőné Nagy Csilla, a most érvényben lépő tankönyvek egyikének szerzője, korábbi tankönyvében a fenti írók közül Nyirő Józsefet említi, őt is a korabeli filmművészet kontextusában, mint akinek novelláskötete alapul szolgálhatott az Emberek a havason (1939) című filmhez. Viszont nem esik szó a korszak filmjeinek ideológiai formáltságáról, sem pedig az író nyilas múltjáról.

Felmerül a kérdés, hogy lehet-e tanítani homogenizáló, és az életművek egyes részleteit "jótékonyan" megcsonkító-elhallgató szemlélettel, vagy miért is szerepelnek a NAT-ban olyan szerzők, akiknek életműve több szempontból erősen kérdéses. És bár nem tankönyvet tanítanak a tanárok, felmerül a kényszerű alkalmazkodás az ott leírtakhoz.

"Román nacionalista lózung"?

Ami egyik legnagyobb didaktikai csapda, hogy Wass Albert mesevilága már az alsó tagozaton is olvastatható a gyerekekkel, akik esetében tényleg nem várható el olyan típusú érvelés, amely szerint politikai tevékenység, szépirodalmi munkásság leválasztható lenne, mint ahogyan azt szeretik hangoztatni sokféle fórumon az olyanok, akik az objektivitás mögé akarják rejteni szemléletük óhatatlan pártosságát. Különösen, ha tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy Wass "A patkányok honfoglalása" című műve (1944), amely szintén a mese irodalmi alakzatát idézi föl, antiszemita kontextusban jelent meg az Ellenzék című napilap hasábjain, ezért annak parabolaolvasata szerint egyértelműen a zsidóság a patkányokkal azonosítódik: ők az ellenség, akik "jogokat" követelnek, és akik a "kártékonyság" szemantikájában a "fiatal magyarokra" törnek. Az egykorihoz hasonló antiszemita kontextussal találkozhatunk ma is internetes rákeresésekkor.

Hogy Wass miként került a NAT-ba, arra nem jó indokot talált Hoffmann Rózsa még 2012-ben, ugyanis azt állította, hogy "ezen szerzők nagy hatást gyakoroltak korukra", ami sem az író irodalomszervező képességét illetően nem felel meg a valóságnak, sem poétikai hatástörténetét tekintve nem tartható igaznak. Sokkal inkább volt köszönhető a 2000-es évek közepén felívelő Wass-olvasási láznak, amely (a jobboldali) populáris kultúrát emelte etalonná.

A Wass Alberttel kapcsolatos érvelés egyik sarokpontjává vált - ahogy az a Jobbik honlapján olvasható (lásd még barikad.hu) -, hogy a Wass Albert-jelenség elleni tiltakozást sommásan "román nacionalista lózungnak" nevezi, habár Wass Albert korai írásai is tele vannak olyan zsidó alakok megrajzolásával, akiket az elbeszélő valamely szempontból kárhoztat, vagy negatív leírásával jellemez.

A zsidók szidalmazása egyébként sokszor elbeszélői igenlésre talál: "- Majd fel nem dőtöttek tetves zsidai, istenit az anyjuknak - szólt hátra Pista a bakról, s mindjárt a véleményét is leszögezte az egész kultúrkérdésben - hogy maradtak volna ezek is az anyjuk keserűségében, ahol voltak, csak bajt csinálnak az embernek". (A kastély árnyékában, 1943[!]).

A kommunista eszmék terjesztése is a zsidóság bűne Wassnál, akikkel szemben ott áll - a szerinte - "józan" parasztság, de a munkásokat sem kíméli, akiknek prototípusait amorális lényekként ábrázolja (Csaba, 1940). Más regényeiben olyan világot fest, amely kétpólusúra rajzolja a magyar-román ellentétet, a szintén 1940-ben írt történelmi regényében, a "Mire a fák megnőnek" című művében pedig az áttérő magyarokat saját papjuk erőszakkal téríti észhez.

Szimbolikusnak tekinthető, hogy műveiben általában az erőszakos cselekmények jogosságát megpróbálja az író igazolni a cselekmény szintjén, amely az olvasói identitásképzés szempontjából lesújtó, valamint tünetértékű jelensége a kultúrának ami a köztéralkotási lázat, és az iskolai tananyagot illeti. Az író még élete végén, léte meghosszabbításaként úgy érvelt, hogy halála után - akiket ő egyszerűen a "bocskorosok leszármazottainak" hív, vagyis a románokat - "riogatni" akarja (Wass Albert levele Balázs Ildikóhoz, 1996. május 1.).

A tisztátalan romák

Retorikája számos ponton érintkezik azzal a szélsőjobboldali megközelítéssel, amely a törvényeket csupán egy szempontból véli láttatni, másrészt az erőszakot viszont emberjogi küzdelemnek tünteti föl, ráadásul aljasul rájátszik a revans-érzésre, amely a populista demagógia egyik alappillére.

A romákat érintő ábrázolása nemcsak sematikus, hanem általában a tisztátalanság, a tudatlanság kontextusában is megjelenik. Ehhez járul még, hogy becsületsértő szavakkal illetni embertársainkat szerinte nemcsak legitim, hanem teljes mértékben természetes is, néha pedig hősökhöz illő (pl. "A többi szekér már vissza is tért, s te még mindig úgy állsz itten, mintha tetveket fogdosnál a köldöködön! Hányjad azt a ganét, mert úgy beléd rúgok, hogy a szádon jön ki a csizmám orra, hogy a búbánatos atyaúristen rúgna beléd a maga szentséges lábával, te rusnya férge ennek a cifrára teremtett vérzivataros keserves világnak…", Csaba, Mentor Kiadó, 2000, 159. oldal)

Wass Albert leveleinek tanúsága szerint élete végéig antiszemita maradt, azonkívül 1989 rendszerváltás után állampolgársági kérelméhez a jelek szerint csatolta grófi rangjának és czegei előnevének használati jogának igazolását is, ami utal a prózájában is nyomot hagyó antidemokratikus álláspontjára.

Az általa szimpatikusnak beállított arisztokráciának, vagy pusztulásában is az értéket képviselő nemességnek a tagjai, esetleg a gazdák általában indokolatlanul pocskondiázzák a nála náluk alacsonyabb sorban lévőket, amit ők természetességgel fogadnak el, sőt, van rá példa, hogy a "tekintetes asszony" őket ért szóbeli bántalmazása szinte hiányzik nekik.

Fontos lenne tudatosítani a Wass Albert regényeknek ezt a szemantikáját is, mert a regényelemek azt sugallják, hogy az erőszakos magatartás a célszerű, de kiolvasható belőle passzivitás a saját és mások méltósága iránt.

Mivel azonban az olvasó inkább a főhősök magatartásával azonosul, számára a regények világa az sugallja, hogy erőszakkal (vérrel, fokossal) kell elégtételt venni az etnikai sérelmeken vagy fatolvajláson, és ilyen esetekben az elbeszélő felmagasztosítja a szélsőségesen önkényes magatartást, és a jogi fórumokat állandóan elsúlytalanítja (Farkasverem, 1934). Viszont figyelmeztető, hogy az internetes fórumokon gyakran találkozhatni olyan megjegyzésekkel, amelyek szerint a művekben "nincs semmi", ami tiltakozást válthatna ki.

Sötét, hungarista eszmék

Ennek oka, hogy Wass Albert olyan elbeszélői fogásokkal él, amelyekkel az emberileg disszonáns cselekedeteket elsúlytalanítja, a román pópa, Muresán Indrei alakját úgy rajzolja meg, hogy annak belső monológja igazolja azt a tételt, miszerint a románoknak szociálpszichológiailag semmi keresnivalójuk a Mezőségen (ahol egyébként szórvány magyarság él).

Az író ugyanennek a személynek a szájába adja azt a kérést is, hogy irtsa ki a birtokos a falu románjait, mert úgymond jót tesz velük az üdvössség szempontjából. A kastély árnyékában a kereszténységet illetően is radikális következtetésekre jut: a magyar lelkész, Holló János, a szószékről "a szakállas vén zsidók" tanítása helyett olyan prófétákról, mint Attila, Zoárd kezd prédikálni, sőt, az evangélium egyike is, Máté is túl "zsidósnak" találtatik, mire a lelkész megírja a magyarok bibliáját.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nemcsak regényvilágban esik szó tudománytalan nézeteiről, hanem szerzőként a Válogatott magyar mondák és népmesék című gyűjteményében is keveri az uráli rokonság elméletét a keleti származás egyéb elméleteivel (mint mondjuk a sumér), ami a hungarista eszmék legsötétebbjeinek elméleti megalapozásául szolgál. Így a magyar nyelv és irodalom szakos tanár számára újabb nagy kihívást jelentene, hogy a már alsóban elsajátított "autoritás" tudománytalan nézeteit a tanulók számára a nyelvrokonság elméletének tárgyalásakor a megfelelő módon tisztázza. Vagy némelyek máris ezt a nézetet támogatják?

Felmerül még Wass Albert műveivel kapcsolatban az is, hogy regényalakjainak egy részéhez az esendőség, a megbántottság, az öregség attributumait kapcsolja, így célja az olvasóban felkeltett szánalom, amely a figura érzéseit, cselekedeteit igazolja a továbbiakban, akár a bécsi döntés után játszódó regényében ehhez hasonlókat: "Csak éppen szerettem volna ököllel odavágni az arca közepébe, hogy széjjellocsanjon, mint egy rohadt záptojás. Csak éppen szerettem volna felkapni az asztalt előtte, s a falhoz vágni, hogy ezer szilánkká menjen, csak éppen szerettem volna belerúgni a falakba, hogy szétdőljenek…" (Jönnek, 1940)

Az irodalom peremén

Összevéve Wass Albert művei nem alkalmasak az erdélyi gondolat nemesebb értelmezéséhez, vagyis a különböző nációk közötti viszonylatok bemutatására. Sőt, megdöbbentő. hogy az író személyéhez kötötten szó van az életrajz szakmai heroizálásáról (A gróf emigrált, az író otthon maradt): bár 1946-ban háborús bűnösként elítélik Wass Albertet, az említett szakirodalom képes személyét mint munkaszolgálatosok megmentőjét beállítani. Ettől eltekintve, bár természetesen ez kifejezetten sem nem kívánatos, sem nem javasolható a művek kanonizációja, hiszen Wass Albert későbbi alkotói fázisban írt műveiben is akad elég kifogásolnivaló.

Gyakran baj van a művek esztétikai színvonalával, és egyáltalán nem felel meg a valóságnak az a nagyívű fejlődésvonal, amelyet Takaró Mihály 2004-ben a Kemény, Jókai, Mikszáth, Móricz kontextusában látni engedtet. Egy szakmai fórum a lektűr kategóriájában képzeli el a regények értelmezhetőségét, vagyis az irodalmiság peremén: tény az, hogy a stílus ökonómiája rendszerint hiányzik műveiből.

Ez igaz olyan kései művére is, mint az Átoksori kísértet (1964) is, amelyben a szegénysorsú parasztok életét (mint egyébként a cikk szerzőjének nagyapai családjának sorsát) úgy negédesíti, súlytalanítja el, valamint legitimizálja a feudális viszonyokat, hogy a napszámosok (1936-ban!) fellázadtak volna és kormányhoz fordultak volna, ha bérüket pénzben kapták volna meg, továbbá elitták vagy haszontalan dolgokra költötték volna. Ilyenkor ki sem fogy a szegénysorsú emberek ábrázolásából, akik állandóan kifejezik a hódolatukat a nagy kvalitásokkal bíró "atya", birtokos iránt.

Közben kiderül azonban, hogy a természetbeni juttatást kiadó gazda maga is a kormány tagja. Sőt, hogy a napszámosok családtervezéséről is mondjon valamit: szerinte a legények nem is házasodtak volna anélkül, hogy előtte teherbe nem ejtik a lányokat, hogy biztosak legyenek a nők termékenységében. De nem feledkezik meg a zsidó származásúakról sem: akik valójában - az ő démoni logikája szerint - a nemzeti szocializmus valódi kitalálói. Hűbéres parasztromantikájától nem mentesek a több írói kvalitást mutató regényei sem (A tizenhárom almafa, 1951, A funtineli boszorkány, 1959).

Írásom kereteit túlfeszítik mindazon problémák, amelyeket Wass Albert műveivel kapcsolatban fel lehet hozni, különösen tekintettel antiszemita pamfletjére, az Elvész a nyomra. A kanonizálás mindezek ellenére mégiscsak "legalizálta" Wass Albertet: 30-nál több szobrát avatták fel, ezeken az eseményeken nemcsak jobbikos, hanem fideszes politikusok is serénykedtek. Született róla köztéri elnevezés, létezik nevét viselő könyvtár, ügyét egy ideig maga az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, Szörényi László pártolta, végül ajánlhatóként bekerült a NAT-ba.

Ezek után tényleg érdemes lenne tudni, hogy a hazafias szólamok dacára (és mellett), miként is lehet tankönyvrészletet írni egy sumér rokonságban hívő, az erőszakot nyíltan pártoló antidemokratikus és antiszemita íróról?