Fidesz;kutatók;Veritas;Szakály Sándor;

2014-05-30 08:13:00

Hatalomhoz igazodók

Orbán Viktor nemrég a parlamentben a szavak "helyes használatáról" beszélt. Ebből az derült ki,hogy a jelenlegi kormányfő át akarja írni a magyar nyelv értelmező szótárát, méghozzá a saját szájaíze szerint. Ezzel szinte orwelli dimenziókat idéz, egyfajta "kettősbeszédet", amiben mindennek az ellenkezője lehet igaz, tehát a "rabság" jelentheti a "szabadságot" és viszont.

Úgy gondolom, Orbán stratégiájának fontos része volt egy új történeti intézet létrehozása. Nem érdekelte, hogy az MTA Történeti Intézete már a rendszerváltás előtt és természetesen utána is fontos kritikai műhelye volt az ujabbkori történészeknek, s nevelt olyan fiatalokat, akiknek nagyon kevés közük volt a pártállam ideológiájához..

Szükség volt-e vajon új történeti intézetre? Olyanra, amelyik magának a hivalkodó (és szükségszerűen pártos) "Veritas" nevet adta? A pártállam uralma idején, úgy tudom, létezett egy Párttörténeti Intézet Magyarországon, aminek teljesítményeit a szakma nem jegyezte túl magasan. Most lett egy "Veritas", ami tacitusi mércével nem nevezhető "csak az objektív igazságot" kutató intézetnek, mert nem kell nagyon ismerni a történelmet ahhoz, hogy belássuk: ilyen nem létezik, nem létezhet. Ez a "Veritas" vagyis "Igazság" sokkal inkább új Párttörténeti Intézetnek tűnik, a 2014-ben éppen hogy elért kétharmad szellemében kutató, s a "nemzeti" (szerintem: álnemzeti) szemléletet kötelezővé tevőkutatás intézetének.

Érdekes lenne tudni, mik lesznek a Veritas Történetkutató Intézet feladatai.  Vezetője, Szakály Sándor szakember, aki néha amorális módon fogalmaz olyan kérdésekben, amelyek egyébként alig vitathatók (Kamenyec-Podolszkij, 1941) Bizonygatni kell azt a nyilvánvaló hazugságot, hogy a fehér terror idején kevesebb embert öltek meg, mint korábban a 1919-es vörös terror idején?  Az első világháborús katasztrófáért részben felelős Gróf Tisza Istvánt kell teljesen rehabilitálni és piedesztálra emelni?

A frankhamisító magyar kormányt kell tisztára mosni? Vagy a magyar csendőrség múltját kell átírni úgy,hogy az legyen a látszat: ők kizárólag német parancsra, sajnálkozva deportálták a zsidó származású polgári lakosság százezreit 1944 tavaszán-koranyarán?

Talán azt kell bebizonyítani,hogy a Horthy-korszakban, amikor a falukutatók könyveikben feltárták a falusi népesség szörnyű nyomorát, boldogság, jólét és egyetértés uralkodott Magyarországon? Vagy a történelmet csak azért kell "átgondolni", "átigazítani",hogy azt az államosított tankönyvekben a kenyéradó hatalom elképzelései szerint újraírhassuk?