A Psychological Science-ben megjelent cikk szerint Patrick Hill professzor, a Carleton Hill-i egyetem kutatója 14 évet áldozott az életéből ezért a megállapításért.
A másfél évtizedes felmérés alanyai 20 és 75 év közötti felnőttek voltak, akiknek különböző volt a társadalmi hátterük és az egészségi állapotuk. Elszántságukat kezdetben három gondolat alapján elemezték: „Van, akik csak lézengenek a világban, én nem tartozom közéjük”, „Napról napra élek, nem gondolok a jövőre.” „Néha úgy érzem, mindent megtettem, amit lehet az életben.” Az ezekből kiinduló kérdőíveket 14 évre félretették, majd ismét felkeresték a pácienseket, akikből kiderült, hogy 9%-uk halott, és ezt az arányt nem a legidősebbek töltötték ki.
Ebből következtették, hogy jobb, ha az ember minél korábban kitűzi életcélját, hogy ideje is maradjon azt élvezni. És e cél mentén haladni rendületlenül. Ilyen egyszerű lenne a boldogságkeresés? De Hill professzor úgy látja, hogy bármilyen korban ki lehet tűzni ezt a célt, és az értelmes, kihívásokkal teli élet az idős kort is meghosszabbíthatja.
Napjainkban már csak azért is fontos lenne az ilyen elszántság, mert egyre többen vannak a fiatal generációkban, akiknek a kényszerű pályamódosításaik elrabolják eredeti céljainkat, akik hosszú éveket vesztegetnek el a második, harmadik, negyedik diploma megszerzésével, akiket megbénít a társadalom újítás-allergiája. Ne hagyjuk magunkat elbátortalanítani!
