Jogsértő újrakezdés a Hagyó-perben

Július elsején kezdi újratárgyalni a bíróság a Hagyó-ügyként ismert BKV-pert: a büntetőeljárás formailag teljesen elölről kezdődik, viszont változatlan helyszínen, a Kecskeméti Törvényszéken, és - szintén változatlanul - az ügyet eddig is tárgyaló tanácsvezető bíró, Hadnagy Ibolya előtt.

 A fő vádlott Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes ügyvédje, Kádár András mindezt lapunknak megerősítve elmondta: tudomásul veszik a Kúria döntését, mellyel "visszahelyezte" a pert Kecskemétre, de a lépés törvényességét nem ismerik el, hiszen az "akármire hivatkozott is a Kúria, ellentmond az Alkotmánybíróság (Ab) döntésének, mellyel megsemmisítette az ügyáthelyezést lehetővé tevő jogszabályt alaptörvény-ellenesség miatt."

Kádár szerint emiatt nemzetközi jogorvoslatot is igénybe vehetnek, vagyis a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak. Megírtuk, a tárgyalást azért kell újrakezdeni, mert kiemelt büntetőügyben nem telhet el három hónap két tárgyalás között - itt pedig nagyobb csúszást is okozott az említett illetékességi, visszahelyezési huzavona. Eközben a perben a vád nem áll jól. Az állítólag szükségtelen BKV-s szerződések közül egyre több kerül ki a vádiratból, amivel csökken az elkövetési érték is.

A perben sok szereplő visszavonta a Hagyóra nézve terhelő vallomását, így kipukkadt az elhíresült Nokia-dobozos pénzátadás vádja is.

Szerző

Kényszerhelyzetben az MSZP

Publikálás dátuma
2014.05.31. 07:00
Egyelőre nem tudni, ki lesz a pártelnök – teljes tisztújítás következik FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI
Július 19-én teljes tisztújítás lesz az MSZP-ben. Ezt Botka László, az országos választmány elnöke jelentette be tegnap. A szocialista politikus az országos párttanács ülése közben elmondta, ez az egyetlen alapszabályszerű javaslat, amelyet a választmány mai ülése elé terjesztenek. Egy nappal korábban a budapesti szervezetek még azt javasolták, hogy az önkormányzati választások előtt csak Mesterházy Attila távozó pártelnök utódát válasszák meg, a felmenő rendszerű tisztújítást halasszák őszre. Forrásaink szerint Botka, több meghatározó szocialista politikussal együtt ezt a megoldást támogatta, azonban miután tegnap délelőtt a Mesterházyhoz közel álló elnökségi tagok lemondtak posztjukról, elkerülhetetlenné vált az azonnali tisztújítás.

Teljes, felmenő rendszerű tisztújítást ír ki az MSZP - közölte tegnap délután a párt Jókai utcai székháza előtt Botka László, az országos választmány elnöke. Szeged szocialista polgármestere bejelentette: azt javasolják, hogy a választmány a lehető legkorábbi időpontra, július 19-re hívja össze a kongresszust. A párttanács javaslata alapján megújulnak a helyi, a megyei és az országos szervezetek is - mondta Botka hozzátéve, ez az egyetlen alapszabályszerű javaslat, amelyet a választmány ülése elé terjesztenek. Eredetileg a testületnek ma arról kellett volna dönteni, hogy elfogadják-e az elnökség lemondását, amit vasárnap éjjel, az EP-választási kudarc ismeretében ajánlottak fel.

Miután azonban forrásaink szerint a Mesterházyhoz közel álló elnökségi tagok írásban lemondtak posztjukról, elkerülhetetlenné vált az azonnali tisztújítás. Lapunk úgy tudja, hogy mások mellett a volt elnök feltétlen bizalmát élvező Gúr Nándor és Harangozó Tamás is írásban benyújtotta lemondását. Egy nappal korábban a budapesti szervezetek még azt javasolták, hogy az önkormányzati választások előtt csak Mesterházy Attila távozó pártelnök utódát válasszák meg, a felmenő rendszerű tisztújítást halasszák őszre, mert ezzel akadályoznák a választási felkészülést.

Több megye is ezt az elképzelést támogatta, bár voltak olyan területi szövetségek, amelyek az azonnali tisztújítást követeltek, mert véleményük szerint csak így lehet megüzenni a csalódott választóknak, hogy képes megújulni az MSZP. A párttanács ülése előtt értesülésünk szerint jogászokkal még átnézették a párt alapszabályát. hogy kiderüljön, van-e lehetőség az azonnali tisztújítás elkerülésére, de azok azt mondták, ha az elnökség többségének távozása után ezt nem rendelik el, a bíróságon bárki megtámadhatja a választmányi döntést, ami a "kisgazdásodás" kezdete lenne.

A párttanács ülésére érkezve tegnap délelőtt Puch László, a szocialisták Baranya megyei elnöke azt mondta, hogy tisztújítás lesz az MSZP-ben, és ő átmeneti elnököt javasol, aki stabilizálja a pártot és a baloldalt. Hozzátette: azt is javasolta, hogy a tisztújító kongresszust negyvenöt napon belül tartsák meg. Akkor Horváth Csaba, a párt alelnöke, fővárosi frakcióvezetője felmenő rendszerű tisztújítást valószínűsített. A politikus talán már tudta, hogy elnökségi tag társai közül többen írásban megerősítették távozásukat, mert úgy fogalmazott, hogy "lemondott annyi elnökségi tag, ami ezt a tisztújítást lehetővé teszi".

Lapunknak arra a felvetésére, hogy csütörtökön a budapesti párttanács ellenkezőleg foglalt állást, azt mondta: az "egy kisebb halmaz", a hitelesség helyreállításához a teljes felmenő rendszerű tisztújítás a jobb válasz. Az alapszabály értelmezése ugyanakkor még mindig hagy arra lehetőséget, hogy akár ügyvezető elnökség felállításával, akár teljes tisztújítással zárják le a kérdést. A választmányra van bízva, hogy melyik forgatókönyvet támogatja - tette hozzá.

A zárt ajtók mögött értesülésünk szerint a párttanács meghallgatta Ujhelyi Istvánt és Tóbiás Józsefet is arról, vállalnák-e a pártelnökséget. Akadt, aki úgy vélte, kora délutánra kiderül, ki lehet Mesterházy utóda. Azt is elmondták, hogy Ujhelyi csak átmeneti időre vállalná a megbízatást, néhány hónap múlva lemondana, mert az Európai Parlamentben kíván dolgozni, a két posztot azonban képtelenség egyszerre betölteni. A parlament volt szocialista alelnöke néhány órával később Facebook-oldalán jelentette be, hogy miután júliusban az MSZP-ben nem átmeneti időre, hanem két évre választanak vezetést, nem indul a posztért.

Bejegyzésében közölte: az elmúlt héten "sokan és sokféleképp igyekeztek meggyőzni arról, hogy legyek az MSZP következő elnöke". Mint írta, meghallgatva az elvárásokat először arra jutott, hogy - amennyiben ez a párt érdeke - az év végéig, pártelnökként egyfajta hídépítő szerepet vállal. "Hiszen Horn Gyula pártjának cölöpjei még megvannak, de a ráépített átjáró roskadozik" - fogalmazott. Hozzátette: két évre azonban nem tudja ezt a felelősséget elnökként vállalni, mert pártja és a választóik is azzal bízták meg, hogy a következő években az EP-ben képviselje a magyar érdekeket. Ujhelyi szerint ez a két, egymással össze nem mérhető feladat ebben a konstrukcióban szinte teljesíthetetlen. "Legyen végül bárki az MSZP új elnöke, rám számíthat. Nem csak Brüsszelben" - zárta a bejegyzést a szocialista EP-képviselő.

Szocialista politikusok lapunknak azt mondták, jelenleg Tóbiás József az elsőszámú lehetséges elnökjelölt, július 19-ig azonban még sok minden változhat, annál is inkább, mert ma senki nem tudja, kik vezetik a jövőben a sok kérdést eldöntő megyei szervezeteket, illetve kik lesznek a kongresszusi küldöttek.