Ez a bolondokháza már két éve tart. 2012-ben május utolsó előtti hetében már olyan érett volt az eper, hogy nem lehetett egy percig sem tovább késlekedni. Tavaly viszont naplónk bejegyzése szerint csak június 15-én szántuk rá magunkat az eperre, mert az időjárás viszontagságai miatt egyszerűen nem érett meg, és az ára is a csillagokban volt. Az idén a fagyosszentek miatt ugyancsak aggódtunk, aztán május közepén bejött a kánikula, éreztük, hogy megint a korai időpont lesz a nyerő. El is mentünk május 24-én az óbudai piacra, kínálat volt bőven, de valahogy az árak nem voltak túl barátiak. Az egyik zöldséges – nagy darab, joviális ember – azonban némiképp saját maga ellen dolgozva azt tanácsolta, hogy várjunk még egy hetet, tutira lejjebb mennek az árak és még finomabb is lett.
No, becéloztuk a május 30-at, a befőzéshez igazítva egyéb tevékenységeinket. Reggel elmegyünk a piacra, megvesszük, utána elmegyünk a dolgozóba, késő délután megjövünk és 2-3 óra alatt abszolváljuk a projektet. A csodás napsütés helyett azonban totális borongás és olyan hideg várt bennünket, hogy meleg alsót vettünk, mint Limonadovy Joe a Halál Völgyében. Mi lesz, ha ki sem jönnek az árusok, megfagy az eper és ezért felverik az árakat? Ehhez képest tele volt kedvencünkkel a piac, fölöttébb vegyes árfekvésben. Akadt, aki 900 forintra tartotta kilóját! Mi azonban elballagtunk a nagydarabhoz, akinél 300 forintért lehetett kapni szép, egészséges, száraz és nem utolsó sorban édes epret. Feltankoltunk 10 kilót és hajrá!
Fotó: Népszava, a szerző felvétele
Délután alig vártuk, hogy hazaérjünk, Életem Párja már előzőleg előkészítette az üvegeket. Van abban valami meghitt, amikor becéző szavak kíséretében közösen csumázzuk az epreket, időnként minőség-ellenőrzés címszó alatt bekapunk egy, két, három, tíz szemet, időnként kiválasztunk egy-egy különleges formájút és fantáziadúsan asszociálunk rá. Aztán kettéválik a munkafolyamat. Amikor már elegendő gyümölcsünk van, fel lehet tenni rotyogni a fazekakba. Ez már az Asszony dolga – a nagyobb szemeket még gondosan kisebbre vagdossa – miközben a Férfiember folytatja egyedül a tisztítást. Amikor már mindegyik fazék tele van (nálunk egy hagyományos vaslábos a fő, mellette általában két teflonos), indul a kavargatás kényes művelete. Nemcsak a széleken, hanem főleg középen, az alján! Felváltva kavarunk, a közteherviselés jegyében. Amikor már elfövi az eper az első habját és egy kicsit összeesik, akkor jöhet a cukor. Persze csak óvatosan, lehet utána tölteni, de nem jó, ha a lekvárnak csak cukor-íze van.
Csodás vöröses színkavalkádok bugyognak, miközben az egész lakást betölti a meleg, édes illat. Egy kis nosztalgia jegyében felidézhetjük hozzá a Beatlestől a Strawberry Fields For Evert, vagy a Nancy Sinatra - Lee Hazlewood duótól a Summer Wine-t. Közben azért szorgalmasan kóstolgatjuk a levét, kanállal vesszük ki, és tesszük át a kóstolót egy másik kanálba, a kavarót nem nyaljuk le, nehogy bármi baktérium belekerüljön. A gázgyújtástól alig több mint egy óra telt el és máris jön a fénypont, az üvegekbe töltés, munkánk sikere látványnak sem utolsó. Rendszerint soha nem sikerül annyit főzni, hogy minden üveg zárhatóan tele legyen, így a maradék többnyire kikerül egy kistálkába, amit eleszegetünk, de az edények szélén maradt lekvár sem veszik kárba, ezt ujjainkkal kitörölgetjük és kéjesen lenyalogatjuk. Szerelmeseknek ezzel kapcsolatban ajánljunk egy módszert, de ezt inkább találják ki ők maguk!
Amikor mindegyik üvegre rákerül a celofán, tetejére a szalicil (nem a lekvárra!) és a kupak, már nyitjuk is nagy franciaágyunk ágyneműtartóját, megágyazunk benne az üvegeknek, rájuk borítjuk a takarót és tente legalább három napig. És elhangzik a bűvös mondat. A Lányok az ágyban alszanak. Mert hogy az eper nőnemű. Miként a rebarbara is. A medvehagyma, a meggy, a barack, a lecsó, valamint a pesto és az ajvár vitán felül fiú. A barack esetében még folyik némi vita. A következő befőzésig eldöntjük.