bíróság;Ángyán József;földpályázat;Kishantos;

2014-05-31 20:53:00

Ángyán József: Kishantosnak a közjót kellene szolgálnia

Kishantosnak és a termőföldnek a jövőben is a közjót kellene szolgálnia, nem beperelni és elzavarni kellene a központot, hanem segíteni. Ezt Ángyán József agrármérnök, a második Orbán kormány volt államtitkára, egyetemi tanár jelentette ki, miután részt vett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Mezőföld Népfőiskolai Társaság "Kishantos a jövő generációkért" címmel tartott rendezvényén a Fejér megyei településen .

Ángyán József szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiájában is szerepel a kishantosi nonprofit kft.-éhez hasonló központok létrehozása a helyi társadalom erősítésére, a gazdálkodás átalakítására, illetve a fenntarthatóság bemutatására, most pedig az állam ennek az ellenkezőjét teszi. Ángyán József szerint a jog eszközeivel és az alkotmány segítségével a törvénytelen eljárásokat meg kell szüntetni, és a rendet vissza kell állítani.

Mint a Népszava is beszámolt róla, közben folytatódik a kishantosiak persorozata. A jelenlegi állás szerint az ökogazdaság és a pályázatnyertesek közötti birtokvédelmi perekben egymásnak is ellentmondó ítéletek születtek.

Május 28-án a Székesfehérvári Járásbíróság első fokon a kishantosiak birtokvédelmi kérelmét elutasította, ezzel szemben a pályázatnyertes építési vállalkozó, Vizy Dániel Mező Vidék Bt-je kapott birtolkvédelmet. A bíró arra hivatkozott, hogy csak a szerződés, a jogcím számít, és a nyertes nevére van bejegyezve a terület. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. hiába érvelt a szabálytalan átadás-átvétellel, illetve az elszámolás hiányával.

Bitay Márton Örs, a Vidékfejkesztési Minisztérium (VM) állami földekért felelős államtitkára helyes és jogos döntésnek nevezte a Székesfehérvári Járásbíróságnak azt a döntését, amelyben a salgótarjáni építési vállalkozó javára döntött első fokon az ökögazdasággal szemben a birtokvédelmi perben. Bitay közölte, ha a Greenpeace aktivistái továbbra is "zavarják" az új bérlőket, a szaktárca kénytelen lesz ismét biztonsági embereket fogadni, és megfontolják a költségek miatt kártérítési per indítását a szervezet ellen.

Elcsalt földpályázat után kicsinyes bosszú
Szabó Rebeka, az Együtt-Pm szakpolitikusa a párt honlapján közleményben szögezi le: "A Vidékfejlesztési minisztérium nem először igyekszik politikai bosszút állni azokon a gazdálkodókon, akik a földpályázatok eredményét vitatni merészelik. Ami egy normális országban alapvető jog lenne, az a Fidesz kormány szemében elfojtandó lázadás.
Az új bérlők számára kedvező elsőfokú bírósági döntés miatti diadalittas győzelmi jelentésében az államtitkár nem csak azt felejtette el megemlíteni, hogy a kormány által támogatott nyertesek sok esetben a pályázati kiírásnak sem feleltek meg, hanem azt is, hogy korábbi döntésében a bíróság már kimondta: a magyar országgyűlésben és a sajtóban is gátlástalanul hazugságokat terjesztett Kishantosról, hogy rossz színben tüntesse fel a húsz éve ott gazdálkodó eddigi bérlőt."