MSZP;Mesterházy Attila;Tóbiás József;Botka;újjászületés;

2014-06-01 20:29:00

Megkezdődik az MSZP újjáépítése

Hétfőn ülésezik először Botka László választmányi elnök vezetésével az MSZP országos választási bizottsága. A szocialisták július 19-i tisztújító kongresszusáig ez a testület irányítja a pártot, miután Mesterházy Atilla elnök, illetve az elnökség több tagja is hivatalosan lemondott posztjáról. A tisztújítást a szocialista választmány rendelte el szombaton. Ezt követően Botka elmondta, hogy június 30-ig meg kell választani a helyi, valamint a megyei pártszervezetek új vezetőit, az elnöki posztra pályázók pedig elkezdhetik összegyűjteni az induláshoz szükséges 3000 támogató aláírást. Forrásaink szerint jelenleg Tóbiás Józsefet tartják lehetséges elnökjelöltnek a pártban, feltéve, hogy a választmányi elnök nem vállalja el a megbízatást.

A július 19-ei kongresszusig az országos választási bizottság (ovb) elnökeként Botka László vezeti az MSZP-t, a parlamenti frakciót pedig Tóbiás József frakcióigazgató irányítja. A kongresszuson, amelyet szombaton hívott össze a párt országos választmánya, elnököt és országos elnökséget választanak majd a küldöttek, miután múlt csütörtökön pártelnöki, valamint frakcióvezetői posztjáról is távozott Mesterházy Attila, majd több elnökségi tag követte őt. A választmányi döntésről az ülés közben Botka tájékoztatta a szocialista székház előtt várakozó újságírókat. A választmányi elnök elmondta: annak, aki szerepet akar vállalni az MSZP vezetésében, akár helyi, akár országos szinten, programmal kell rendelkeznie arról, hogyan szervezné újjá a pártot, és miként kíván hozzájárulni ahhoz, hogy "az Orbán utáni világra" egy modern, versenyképes, győzelemesélyes pártot tudjanak létrehozni.

A választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-jétől 30-áig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának, azaz 3000 embernek az írásbeli ajánlását. Azt remélik a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálni fogja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget, és most már nem arról beszélnek, mi az oka a vereségnek, hanem megkezdődik az MSZP újjáépítése - fogalmazott Botka hozzátéve, hogy a teljes tisztújítás nem hatalmi kérdés.

Az MSZP parlamentje a szombati ülés végén határozatban erősítette meg azt az április 13-ai döntését, amelynek értelmében az MSZP helyi szervezeteire bízzák, kikkel kötnek szövetséget az önkormányzati választásokra. A választmány szerint ugyanis a településeken, a megyékben jobban tudják, hogy melyik demokratikus ellenzéki párttal, civil szervezettel szabad, lehet a siker érdekében együttműködni, mint a párt fővárosi központjában. Az utóbbi időben több szocialista politikus elutasította ezt az elképzelést, azt mondták, hogy ezzel a felelősséget akarja áthárítani a helyi szocialistákra a vezetés. Mások viszont arra emlékeztettek, hogy 1994 óta minden önkormányzati választáskor ez volt a gyakorlat az MSZP-ben.

A ülés Mesterházy Attila volt pártelnök beszédével kezdődött, akinek vastapssal köszönték meg a munkáját a résztvevők. Forrásaink szerint Mesterházy arra figyelmeztetett, hogy nem csak a jobboldal, hanem bizonyos baloldali politikusok, sőt a média is aláássa a párt tekintélyét, amit mindannyiuknak meg kell akadályozni. A posztjáról lemondott politikus szerint a közösségért érzett felelősségre, higgadságra, fegyelemre és bátorságra van szükségük a jövőben a szocialistáknak ahhoz, hogy jól működjön a párt. Mesterházy szerint az MSZP-nek baloldali, mozgalmi néppárttá kellene válnia. A volt elnök köszönetet mondott a választmányi tagoknak az eddigi támogatásért, és kijelentette, továbbra is a szocialista pártért fog dolgozni. Mesterházy egyébként szombaton motorral, bőrkabátban érkezett az ülésre, majd viszonylag hamar távozott és nem nyilatkozott az újságíróknak. Lapunk úgy tudja, hogy a volt elnök nem akar beszélni arról, miért mondott le posztjáról.

Botka az ülésen elmondta, részt akar venni a párt vezetésében, de csapatmunkára, munkamegosztásra van szükség. Ennek részletei a következő napokban derülhetnek ki. A választmány elnöke vélhetően arra utalt, hogy az ő vezetésével először ma ülésező ovb a következő két év feladatairól, illetve a párton belüli lehetséges szereposztásról tanácskozik. Arról, hogy a program megalkotását, a pártépítés irányítását, az új baloldali szövetségkötést a párt milyen tisztségviselőire bízzák. A pártot átmenetileg irányító testület emellett tájékoztatást kér az önkormányzati választások előkészítéséről. A szombati választmányon Botka egyébként azt fejtegette, hogy új szövetségi modellre van szükség a baloldalon, ha ugyanis a pártok továbbra is csak a meglévő szavazótáboron osztozkodnak, akkor négy év múlva a mostaninál is rosszabb választási eredményt fognak elérni.

Hiller István korábbi pártelnök világossá tette, hogy nem indul a posztért, de elmondta, hogy részt akar venni annak a programnak a végrehajtásában, amely az alapokról újjáépíti a szocialista pártot, ezért más pozícióért indulni fog a tisztújításon. Hiller, ahogy már a szociáldemokrata platform legutóbbi összejövetelén, most is szorgalmazta, hogy az MSZP szervezetét az önkormányzati körzetekhez igazítsák. Arról is beszélt, hogy a szocialista pártnak az utóbbi időben fontos kérdésekben nem volt egyértelmű, világos álláspontja, ez vezetett a választási kudarchoz. Gúr Nándor alelnök arról beszélt, hogy a pártnak nem szabad rágódnia a történteken, "dolgoznia kell" mindenkinek. Gőgös Zoltán volt képviselő kijelentette: ahhoz, hogy valakiből szakpolitikus legyen, és elfogadják, rengeteget kell dolgozni, nem lehet valakit csak úgy kinevezni erre a szerepre.

Hozzátette, hogy a párt vezetőit teljesítmény alapján kell megválasztani. A szocialisták agrárpolitikusa élesen bírálta Kovács Lászlót amiatt, hogy az EP-kampányban részt vett egy DK-s fórumon, és kampányolt is Gyurcsány Ferenc pártjának. Kovács ezután azt mondta, hogy ugyan a győri DK meghívására érkezett a fórumra, de közös rendezvényt tartott a két párt, és ő az MSZP listáját népszerűsítette. Kovács jelezte, hogy azt a korábbi nyilatkozatát is félreértették, hogy pártelnöknek jelentkezett volna.

Kunhalmi Ágnes szintén megállapodást sürgetett a DK-val és az Együtt-PM szövetséggel és arra figyelmeztette a választmányi tagokat, hogy senki ne feledje, következik az önkormányzati kampány, és fontos tárgyalások várnak a szocialistákra. Kijelentette, hogy a két baloldali párttal az MSZP "magát nem feladva fog együttműködni". A politikus, akit lehetséges fővárosi elnökként emlegetnek arra kérte a szocialistákat, hogy fejezzék be a "generációs populizmust", vagyis hogy az életkor alapján ítélik meg egymás teljesítményét és képességeit.

Az MSZP-ben jelenleg Botka mellett Tóbiás József frakcióigazgatót tartják Mesterházy lehetséges utódának. Tóbiás értesülésünk szerint pénteken az országos párttanács ülésén elmondta, vállalná a tisztséget, sőt már a terveiről is beszélt. Azt, hogy végül ki irányítja majd a következő években a szocialista pártot, még nem lehet tudni, többen ugyanis arra figyelmeztettek, hogy a következő 45 napban születő alkukat felűlírhatják az új megyei elnökök, kongresszusi küldöttek. Az viszont biztos, hogy átmenetileg Tóbiás vezeti a parlamenti frakciót, hiszen a képviselőcsoportnak csak július 19-e után lesz új vezetője. A frakcióigazgató a szombati választmányról távozóban közölte: az MSZP nem halott, és ha aludt is, felébredt. Véleménye szerint felelős vita volt, nem pozíciókról beszélt a testület, hanem feladatokról.

Mindenkinek más az ambíciója
- "Dolgozni szeretnék, nagyon, mindenkivel" - mondta Tóbiás József. A szombati ülésre érkezve saját lehetséges elnökjelöltségéről annyit mondott, a választmány előbb döntse el, milyen irányba, milyen menetrenddel megy tovább. Hangsúlyozta, ez a párt nagyon sok mindent megcsinált már, amit a mai magyar közéletben egyik párt sem tett meg. Bízik az MSZP erejében, bízik abban hogy fel tud állni.
- Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő megerősítette, hogy nem akar pártelnök lenni. Elmondta, egy olyan elnöki felkérésre igent mondott volna, amely csak erre az évre szól és leteszi az alapjait egy új szocialista pártnak. Úgy azonban - európai parlamenti elfoglaltsága miatt - nem tudja vállalni, hogy a teljes tisztújítás miatt két évre választanak elnököt.
- Kovács László volt pártelnök - aki korábban arról beszélt, hogy ha jelölnék, erős támogatása lenne, és úgy érezné, ez segít, akkor elvállalná a tisztséget - azt mondta, nem jelentkezett be az elnöki pozícióra.
- Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke kijelentette: több alkalmas ember is van az elnöki posztra, és a teljes tisztújítás demonstrálja legjobban, hogy új fejezetet nyitottak, a régi után legördül a függöny.
- Steiner Pál leköszönt képviselő az újságíróknak elmondta, teljes baloldali integrációt szeretne 2018-ra.

A testület hitet tett amellett, hogy stabil, önbizalommal rendelkező, de a szuverenitását megőrizni képes párt épüljön fel, ehhez szereplők kellenek. A szereplőknek - miután elindult a jelölési folyamat - a következő napokban lehetőségük van arra, hogy feladatra vállalásokat tegyenek és megmérettessék magukat - fogalmazott, majd úgy folytatta: "így fogja tenni Botka László, így fogja tenni Tóbiás József és így fogja tenni bármely más vezetői tisztségre jelölt személy". Hozzátette: ez nehéz időszak lesz az MSZP számára, de 2018-ra erős párttá fognak válni.

Mesterházy motorra szállt

"Ma végre motoroztam egy nagyot!" - tudatta Facebookon az MSZP leköszönt elnöke. Mesterházy Attila szombaton két szelfit is megosztott közösségi oldalán. Az egyik akkor készült, amikor a választmányi ülésre indult, a másik pedig a hazatérés után. A posztjáról csütörtökön távozott pártelnök korábban már bevallotta, hogy kedvenc időtöltése a motorozás, és mennyire ragaszkodik a Hondájához. A kommentelők sok sikert kívántak a politikusnak, és biztatták, hogy élvezze ki a szabadságát, de gyűjtsön energiát is, "mert nem állunk meg" - írták.

Fotó: BIELIK ISTVÁN, Népszava

Fotó: BIELIK ISTVÁN, Népszava