EU a választások után

Kezdetben úgy tűnt, minden olyan gyorsan lezajlik majd. Az Európai Parlament frakciójának vezetői már két nappal a vasárnapi EP-választás után nagy többséggel Jean-Claude Junkert, a konzervatív pártcsalád győztesét jelölték az Európai Bizottság élére. Martin Schulz, a baloldali pártcsalád jelöltje közölte, hogy a parlament, mint a közösség egyetlen, a polgárok által közvetlenül választott testülete elvárja: a Tanács az ő jelöltjét válassza a Bizottság elnökévé. De már aznap este lelassultak az események. Az EU legfőbb döntéshozó testülete, a tagállamok állam-, és kormányfőiből álló Tanács úgy döntött, egyelőre nem jelöli Junkert. Megbízta a Tanács leköszönő elnökét, Herman van Rompuyt, hogy folytasson tárgyalásokat az "érintett felekkel".

Miért kell "tárgyalásokat folytatni", amikor az Európai Parlament választópolgárai már megnevezték jelöltjüket a Bizottság élére? Az EU szervezeti és működési szabályzata, a Lisszaboni Szerződés kimondja, hogy az Európai Parlament a választások győztes pártcsaládjának vezetőjét jelöli Bizottság elnöki posztjára, és ezt az EU Tanácsának "figyelembe kell vennie". Nem kell tehát feltétlenül elfogadni a jelölést. A Tanácsnak jogában áll "minősített többséggel" más személyt kinevezni. Ezt a tagállamok lakossági arányának figyelembe vételével számítják ki. A tízmilliós Magyarország 12 szavazattal rendelkezik, a nyolcvanmilliós Németország 29-cel. De még a minősített többség sem biztosítja feltétlenül valaki számára a megválasztást. Angela Merkel úgy fogalmazott a brüsszeli vacsora után, hogy a Tanácsnak "jól együtt kell működnie, s olyan megegyezést kell hoznia, hogy az ne akadályozza a későbbi harmonikus munkát".

A dodonai kijelentés az öt év előtti esetre utal. Az EU tisztségviselőinek akkori megválasztásánál a brit vezetés kierőszakolta, hogy a közös külügyek intézését a csak anyanyelvét beszélő, sem külpolitikai, sem közigazgatási tapasztalattal nem rendelkező honfitársára, Catherine Ashtonra bízzák. (Guardian: "mellette szólt, hogy kitűnően megszervezte szülővárosa általános iskolásai újraoltását"). A Tanács elnökének pedig a "színtelen, szagtalan" (Der Spiegel) belga Herman van Rompuyt nevezték ki. Fő szempont az volt, ne veszélyeztessék a Tanács hatalmát. Az állam és kormányfők "kezelni tudják őket" (Le Monde). Akkor különösen Ashton főképviselővé való kinevezése keltett felháborodást. A bárónő ugyanis abból a brit politikai környezetből jött, amely mindig ellenezte, hogy az EU-nak önálló külpolitikája legyen. A későbbi közös munka érdekében a többi tagállam vezetője mégis eleget tett a londoni követelésnek.

A jelek szerint most megint a brit vélemény tér el a többiek nagy részétől. A választásokon csúfos vereséget szenvedett David Cameron miniszterelnök, akit élesen támad pártján belül és azon kívül az ország EU-ból való kilépését követelők egyre nagyobb tábora, hallani sem akar arról, hogy akár Junckert, akár Schulzot nevezzék ki az Európai Bizottság élére. Őt mindenek előtt Orbán Viktor támogatja, akit az elmúlt négy évben sokszor utasítottak rendre Brüsszelből. Csatlakozni látszik hozzájuk Francois Hollande francia államfő is, akinek a jobboldali radikális Nemzeti Front választási sikere miatt volna szüksége némi "erősítésre". Ő korábbi pénzügyminiszterét Moscovicit látná szívesen az elnöki székben.

Mint minden európai ügyben, Angela Merkelnek ezúttal is jelentős szava lesz Barroso utódja kinevezésénél. A német kancellár azonban a Tanács későbbi harmonikus munkája érdekében lemondhat arról, hogy konzervatív pártcsaládja megválasztott jelöltjét támogassa a Bizottság elnöki tisztségére. Bár múlt pénteken Junckernek a Bizottság élére való kinevezése mellett foglalt állást, előző nyilatkozataiban igen visszafogottan nyilatkozott a kérdésről. Ha a Tanács nem a volt luxemburgi kormányfőt nevezné ki, azzal erősödne az ellentét a Tanács és az EP között, ami hátráltatná a közösség munkáját, hiszen a parlamentnek is jóvá kell hagynia a Tanács által kijelölt biztosokat. Kétségtelen, az egyeztetéssel megbízott Van Rompuynak sok munkája lesz a következő hetekben. S nagy kérdés, hogy a Tanács június 26-ra tervezett következő üléséig sikerül-e közös nevezőre jutni a Bizottság elnökének személyéről.

Tény, hogy az EU felépítése, munkamódszerei bonyolultak, sokszor hiányzik belőlük az állampolgár számára fontos átláthatóság. De az is igaz, hogy a mostani folyamat a demokratizálódás irányába mutat. A strasbourgi parlament két legnagyobb pártcsaládjának, a néppártiak és szocialisták koalíciója egyrészt háttérbe szorítja a veszélyesen előretörő jobboldali szélsőségeket, másrészt beleszólást követel az eddig korlátlan hatalmú Tanács munkájába. A közösség egységét látványosan az a politika veszélyezteti, amelyet hagyományosan a britek képviselnek. Cameronnak mentségére szolgál, hogy az általa képviselt társadalom egyre nagyobb része EU ellenes, akár kilépéspárti. Neki őket is képviselni kell. Más a helyzet Orbán Viktorral. Ő a saját, korlátlan uralmát látja veszélyeztetve az EU által. Ezért lázítja ellene a társadalmat: "Gyarmatává akar tenni bennünket", "Nem tiszteli a magyart". Ez azért népellenes magatartás, mert a társadalom többsége ma is Európához tartozónak tekinti az országot, uniópárti.

Hasznos lenne, ha Orbán Viktor a magyarság érdekében visszasüllyedne saját, felcsúti futballista szintjére.