Norvég Alap;Ökotárs Alapítvány;Móra Veronika;

2014-06-03 07:27:00

Norvég Civil Alap: Listáz a kormány?

Fontos garanciákat hiányol Norvégia az új magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszerből - mondta el az ATV-nek nyilatkozva Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Ismeretes, a norvég kormány leállította csaknem 40 milliárd forintnyi támogatás folyósítását, amíg a magyar fél nem rendezi a problémákat. 

A kormány erre ahelyett, hogy a saját háza előtt söprögetne, a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) hazai intézményeit kezdte el vegzálni, élen az Ökotárs Alapítvánnyal. A helyzet addig fajult, hogy a hétvégén a kormány közzétett egy feketelistát azon személyekről, akik nemkívánatosak a rendszerben, és azon pályázatokról, amelyek támogatását nehezményezi. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte: elfogadhatatlannak tartja a feketelistázást, amely a civil szervezetek hiteltelenítésére és működésének ellehetetlenítésére irányul.

Az Index információi szerint az 50-60 fős alapítványi gárdában bőven vannak fideszes kötődésűek is, a Miniszterelnökség mégis csak az MSZP-s és LMP-s kötődésű munkatársakat listázta. Ez is alátámasztja, hogy a kormány csak a figyelmet igyekszik elterelni arról, hogy a norvég kormány befagyasztotta a támogatásainkat. Egyébként 2007-ben az Ökotárs által vezetett, négy alapítványból álló konzorcium a Fidesz elemzői bázisaként is emlegetett Századvég elől nyerte ez a civil források pályáztatásának feladatát.

Kiszállt a Norvég Civil Alap forrásait elosztó alapítványokhoz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), ám az előzetes tájékoztatással szemben tegnap reggel nem a korábban a sajtóban többször hivatkozott Ökotárs Alapítványhoz, hanem két konzorciumi társához, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és az Autonómia Alapítvány székhelyén. Délután azonban - amikor a sajtó képviselői már elmentek az Ökotárs Alapítvány székhelyéről, ott is megjelent a Kehi.

A Miniszterelnökség uszította rá a Norvég Civil Alap forrásaiért felelő civil szervezetekre a Kehit. Az Ökotárs Alapítvány kétszer már visszaverte a kormányzati ellenőrzést, mondván, hogy ellenőrzési joga a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodának (FMO) van, hiszen az FMO a program felelőse. A Kehi pénteken a VS.hu-nak úgy nyilatkozott, ha az Ökotárs nem tesz eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, akkor az államháztartási törvény szabályai szerint egyrészt eljárási bírsággal sújthatják a szervezetet, másrészt pedig kezdeményezhetik az adóhatóságnál az alapítvány adószámának felfüggesztését.

Tegnap reggel az ATV-nek nyilatkozva Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány elnöke ismét elmondta: az alapítványt a támogatások szétosztásának hazai lebonyolításával a Finanszírozási Mechanizmus Iroda bízta meg, vagyis a támogatás nem az államháztartáson keresztül, hanem közvetlenül Brüsszelből érkezik a civil szervezeteknek.

A kormány visszautasítja a vádat, hogy listázta volna a civil szervezetek vezetőit. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy mivel "a civil pénzeket kezelő szervezetek pontosan tudják egy-egy értékelőről, hogy az mely párthoz kötődik. Jogosnak tűnik ezután a kérdés: "a civil szervezetek feketelistázzák a konzervatív kötődésű, a Fidesszel korábban kapcsolatban állt embereket?" - álllt a tegnap kiadott miniszterelnökségi közleményben. A kormány leszögezi: a civil szektor teljeskörű átláthatósága a társadalom közös érdeke.

A kormányzat Roma Sajtóközpontnak elküldött közleménye Civil Összefogás Fórum (CÖF) munkásságának fényében válik végtelenül cinikussá. Ennek elnöke ugyanis a Nemzeti Együttműködési Alapot is vezető Csizmadia László, a NEA idén 3,5 milliárd forintnyi állami forrás elosztásáról dönt. Emlékezetes, ez az a CÖF, amelyik részt vett a kormánypárti békemenet szervezésében és a választási kampányban elárasztotta az utcákat bohócos, az ellenzéki politikusokat lejárató óriásplakátokkal.