MSZP;Fidesz;önkormányzati választások;

2014-06-07 14:34:00

A pálya már nem lejt, hanem szakadékba vezet!

Az MSZP álláspontja szerint "néhány pillanattal" az önkormányzati választások előtt nem lehet a vonatkozó törvényeket módosítani - közölte Bárándy Gergely, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.

A szocialista politikus sajtótájékoztatóján kijelentette: a Fidesz úgy gondolja, hogy a jelenlegi szabályrendszer szerint nem tudná megnyerni a budapesti önkormányzati választásokat, nem lenne többsége a Fővárosi Közgyűlésben.

"Az országgyűlési választások adatait alapul véve az látszik a legvalószínűbbnek, hogy a baloldali összefogás pártjai  meg tudnák szerezni a mandátumok többségét a Fővárosi Közgyűlésben" - közölte. Szerinte ezért döntött úgy a kormánypárt, hogy átírja a választás szabályait, méghozzá úgy, hogy legyen esélye nyerni "Ennek rendelték alá az alkotmányosságot, az igazságosságot és a logikát is" - fűzte hozzá Bárándy Gergely.

Az MSZP-s képviselő szerint ebben a rendszerben már nem arról van szó, hogy a Fidesz felé "lejt a pálya", hiszen a lejtő dőlésszöge már inkább szakadéknak mondható.  "Olyan szakadéknak, amelybe a budapestieket az akaratuk ellenére bele akarják taszítani a kormánypártok" – jelentette ki.