Forma-1;Kanadai Nagydíj;Daniel Ricciardo;

2014-06-09 00:25:00

Forma-1: Ricciardo élete első győzelmét aratta

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, ezzel élete első futamgyőzelmét aratta.

A 24 éves versenyző remekül használta ki a Mercedes német pilótájának, a vb-éllovas Nico Rosbergnek (Mercedes) a fékproblémáit, és két körrel a vége előtt megelőzte riválisát. Az izgalmas futam harmadik helyén Ricciardo csapattársa, a címvédő Sebastian Vettel végzett.

Rosberg a második hely ellenére jelentősen, 22 pontra növelte előnyét az összetettben csapattársával, a Montrealban kiesett Lewis Hamiltonnal szemben.

A rajt után az élről induló Rosberg és a második pozícióból startoló Hamilton egymás mellett ért az első kanyarhoz, mely után azonban Hamilton - a címvédő Vettel mögött - a harmadik helyen találta magát, mivel szorult helyzetében korrigálnia kellett, s lecsúszott az ívről. A pozícióharc sokáig nem folytatódhatott, miután a két Marussia karambolját követően a biztonsági autó hajtott a pályára. A versenyzők a hetedik kör végétől mehettek ismét teljes gázzal, Hamilton pedig két körrel később megelőzte Vettelt, s megkezdte csapattársa üldözését.

Az első kerékcserék a 16. körben kezdődtek meg, Rosberg a 18., Hamilton pedig egy körrel később ment ki új abroncsokért, a folytatásban pedig változatlanul szorosan követték egymást, s hagyták el riválisaikat.

A Force India pilótái eközben megtréfálták a mezőnyt, miután nem mentek ki gumikért, így Sergio Perez a harmadik, Nico Hülkenberg pedig a negyedik helyen ment a két Red Bull előtt, s egészen féltávig kint is maradtak. Ekkor Vettelék is alkalmazkodtak az előttük haladókhoz, s ők is kimentek kereket váltani, ám a német világbajnok nagyon rosszul jött ki ebből a szakaszból, mert ugyan Hülkenberget ő is megelőzte, de nem csak Perez mögött maradt, hanem még csapattársa, Ricciardo is megelőzte.

Féltávnál a Mercedesek is kedvezőtlen fordulattal szembesültek, miután mindkét autó veszített erejéből, s folyamatosan csökkent tetemes előnyük a riválisokkal szemben. Rosberg a 44., Hamilton pedig a 45. körben cserélt ismét gumit, miközben a Williamset vezető, ekkor még csak egy cserénél tartó Felipe Massa eléjük került. A kiállás Hamiltonnak kedvezett, ám csak fél körig örülhetett, mert egy nagy hiba után Rosberg ismét megelőzte, s a célegyenes előtti hosszú egyenes végén elfékezte magát, ami végzetesnek bizonyult: a fékei ugyanis meghibásodtak a brit pilótának, aki kiesett.

Rosberg sem sokáig örülhetett, mert ugyan Massa kiállt előle, ám az ő autójának a fékei sem működtek tökéletesen, s néhány kör után utolérte őt a Perez, Ricciardo, Vettel hármas, akikhez az utolsó tíz körre Massa is csatlakozott.

Az első helyet a problémák ellenére Rosberg egészen a 70 körös verseny 68. köréig tartotta, ekkor azonban a korábban Perezt megelőző Ricciardo "körbeautózta". Mögöttük Perez egyre lassabb lett, s a 69. kör végén Vettel is megelőzte. A német akcióján Massa is "felbuzdult", s a célegyenesben támadást indított, ám manőverét elhibázta, és teljes gázzal neki hajtott Pereznek, s kis híján Vettelt is letarolta. Az óriási balesetben egyik pilóta sem sérült meg, és sértetlenül szálltak ki összetört autójukból. Az utolsó körben a biztonsági autót beküldték a pályára.

A világbajnokság két hét múlva Spielbergben, az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.