Másfél napos esővel, brüsszeli viszonylatban is ritka ronda, undok időjárással fogadta a belga főváros a G7, a fejlett ipari országok vezetőinek csúcstalálkozóját. Nyilván több résztvevőnek is eszébe jutott, hogy az eredeti helyszínen, Szocsiban bizonyosan naposabb idő várta volna a vendégeket. Nem beszélve a külsőségekről: a szerda esti munkavacsorát egy olyan jellegtelen helyiségben szolgálták fel a vezetőknek, aminél Brüsszelben több száz kellemesebb, karakteresebb étterem is akad. De talán ez is akaratlan utalás volt arra a régi igazságra, hogy a szankciók gyakran nemcsak annak ártanak, akit sújtanak, hanem azoknak is, akik hozzák azokat. Bizonyos értelemben igaz volt ez a publicitásra is. A G7 érdemi tanácskozása csütörtök kora délutánig tartott Brüsszelben, de az esti híradók világszerte már a normandiai előkészületeket, a Párizsba érkező Putyin elnököt, s a vele elsőként tárgyaló nyugati vezetőket mutatták.
Mint ismeretes, Oroszország kirekesztése miatt a másfél évtizede nyolc fős csoport most ismét a régi, a hidegháborús logikára épülő hetes formációban ülésezett. A brüsszeli csúcs sajátos módon egyszerre mutatta meg az úgynevezett nyugati világ (plusz Japán) erejét és gondjait. A hét résztvevőből öt (USA, Japán, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság) valóban ott van a világ első hét gazdasága között, és az első tizenegybe Olaszország és Kanada is belefér. Ilyen értelemben indokolt, hogy a világ vezető országainak gondolják magukat. De ugyanakkor a csúcs hivatalos programját idézve ironikusnak tűnik a világgazdaságról Kína, az energiaellátásról Oroszország, a fejlődésről pedig Brazília és India nélkül tárgyalni.
Igazság szerint nem is sikerült, a kiadott közlemény és a vezetők nyilatkozatai elég semmitmondóak ezekben a kérdésekben. Csak egyetlen példát idézve: az EU az energiabiztonság növelése és az orosz gázimport csökkentése érdekében számít az amerikai palagázra, de ugyanakkor szeretné mérsékelni a klímaváltozást is, amit a palagáz kinyerése különösen veszélyeztetne. De az európai gazdaság nagyszerű kilátásairól szóló önvállveregetést sem osztja a huszonöt millió európai munkanélküli, köztük az ötven százalék feletti munkanélküliségi rátával sújtott görög és spanyol fiatalság. A "Nyugat" hanyatlásáról szóló próféciák nyilvánvalóan hamisak, a G7 tagjai gazdaságilag és többnyire katonailag is erős hatalmak, biztos bukásra ítéli önmagát és országát, aki ostoba módon leírja őket.
De soha ennyire nem éreztem eddig, mint e másfél brüsszeli nap alatt, hogy mennyire hiányzik belőlük - vagy legalábbis jelenlegi vezetőikből - az a fajta előremutató vízió, dinamizmus, "kraft", amely a nyugati világot valaha annyi diadalra vezette. Francois Hollande francia elnök és David Cameron brit miniszterelnök az EP-választásokon olyan súlyos vereséget szenvedtek, amiért Magyarországon lemondott egy pártelnök. Pártjaik a diadalmas szélsőjobb és a "mainstream ellenzék" mögött a harmadik helyre szorultak. Az új olasz miniszterelnökről még nem sokat tudunk. Obama elnök pedig a régi hidegháborús hangulat szelídebb változatban történő felmelegítésére szorítkozott mostani európai turnéja során.
Egyedül Angela Merkel hozta a formáját, nyugalmat és megbízhatóságot sugárzott, mint aki puszta jelenlétével óvja az urakat a hevesebb gesztusoktól. De éppen ebből eredően forradalmian új, merészen eredeti kezdeményezésekre tőle sem számíthatunk. Szerény, egy-két százalékos gazdasági növekedés, a munkanélküliség némi csökkenése, az eurózóna válságának kezelése: ez a legtöbb, amit jó esetben a következő években remélhet Nyugat-Európa.
Olyan alapvető kérdésekben, mint a demográfiai mélypont, a lakosság elöregedése, a megállíthatatlannak tűnő bevándorlás, az iszlám növekvő nyugat-európai jelenléte, az oktatás ellentmondásos színvonala, Kína világgazdasági előretörése most sem született érdemi kezdeményezés. Sőt, a dokumentumok szerint nem is beszéltek róluk. A csúcs végeredményben semmi másról nem szólt, mint Ukrajna megsegítéséről és az Oroszországnak küldött felemás, óvatosan fenyegető üzenetekről. Amelybe azért belefér a francia hadihajók eladása és az, hogy néhány napja Bajkonurból ismét útjára indult a Szojuz orosz űrhajón egy amerikai, egy német és egy orosz asztronauta.
A találkozóra végig rányomta a bélyegét a hétvégi normandiai megemlékezés közelsége. Az 1944 júniusi normandiai partraszállás nemcsak a hadtörténet egyik legsikeresebb művelete, hanem egyben Európa felszabadításának és a nácizmus legyőzésének kiemelkedő fejezete is. Az Eisenhower tábornok vezette óriási akcióban egyesült a heroizmus, a kiváló előkészítettség, a hadi szerencse és a nemes ügyért való áldozatvállalás. Merjünk néha patetikusak lenni: a jó diadala volt a gonosz felett. Éppen ezért érzi az ember visszásnak, ha a mai hírek arról szólnak, hogy melyik vezető nem hajlandó kezet fogni a másikkal, ki szeretne külön vacsorázni az orosz elnöktől.
Politikailag talán igazuk van, de a nácizmus legyőzéséhez vezető partraszállás ünnepén talán mégsem ezzel kellene foglalkozniuk. Churchillt és Rooseveltet bizonyosan más fából faragták, mint mostani utódaikat. És ezt érzik a sokszor közönyösséggel, politikai érdektelenséggel vádolt mai generációk is.
