Önhibából keresztény

Nagyon mély gyökerű, szektás kommunistának kell lenni ahhoz, hogy az ember csípőből tüzeljen a kereszténykedő politika ájtatos szólamaira, hiszen alapvetően nem különböznek az eljövendő, totális népboldogságot ígérő marxi-lenini eszméktől. Sőt, egyáltalán nem hangzanak rosszul, sem a pártkáderek, sem a pápák szájából.

A szegényeket etetni és tanítani is kell egyszerre, mert felemelkedésük záloga a saját, racionális érdekeikre való ráébredés. De erre önmaguktól kevesen képesek, és a jó keresztény nem is hibáztatja a nyomorultakat. A marxista szerint osztályhelyzete nyomorítja, állatiasítja le a szegényeket, a keresztény szerint az emberiség ősbűne görgeti maga előtt a szenvedés növekvő tömegét mindannyiunk megváltásáig és/vagy a világvégéig.

Erre jön egy református lelkész, aki nem az Úr, hanem Orbán Viktor akaratából miniszterré lesz, és sarokba vágja az egész koncepciót. Az ő kereszténységében vannak "önhibájukon kívül és önhibájukból rászorulók". Önhiba. Az ember felkel reggel, és úgy dönt, csinál valami éktelen baromságot a saját vagy gyerekei életével, ennek következtében rászoruló lesz.

Rászorul az állam segítségére, vagyis tanulatlan munkanélküli lesz, aki önhibáját olykor lopással tetézi. Aki segélyből akar boldogulni. Mert az olyan jó, hogy nem akar rajta változtani. Otthon ül a vályogházban, angolvécé híján a kert végébe szarik, a gyerekeit nem mosdatja, nem járatja iskolába. Nyilván szabadon döntött róla, hogy így él. Az Úr és Orbán Viktor esélyt adott neki, de ő az egészet elszabotálta, elszúrta. Rókáskodott és rossz lapot húzott.

Utóbbi talán igaz is. Az ember hajlamos rossz döntéseket hozni. Ilyenkor nyúl alá a család, a rokonság, a közösség, ha elég szolidáris és elegendő anyagi lehetőségei vannak. Aki önhibájából szegény, annak ilyen nincs. Nem volt az apjának, talán a nagyapjának sem. Abban nőtt fel, hogy a szegénynek ez az élet természetes, hogy a szegénynek zsákfaluban kell lakni és egyetlen karrierlehetősége gazt tépkedni az út mellett, sárga mellényben. Mert a hibát ki kell javítani, azért meg kell szenvedni. Majd az Armageddon után jobb lesz.

A folytatás kalandorsága

A folytatáshoz kért és kapott felhatalmazást a 2010 óta regnáló hatalom, a kalandor jobboldal. Ebben az egy szóban benne volt minden, ami lényeges, csak fel kellett volna ismerni. Lehet, hogy a választókat "úgy általában" nem hozza izgalomba a jogállam, a jogbiztonság állapota. De akadhatott volna valaki a kormányváltásra készülők között, aki közérthetően elmagyarázza a népnek, hogy ha a hatalom a törvények fölé helyezi magát, akkor senkinek a személye, senkinek a vagyona nincs többé biztonságban. Ezért nem jó, ha a törvénykezés rendjét nem tartják meg, s előkészítetlen, leegyeztetetlen, egyéni képviselő által benyújtott, "névre szóló" törvények születnek, akár napok alatt, érdemi vita nélkül, azonnali bevezetéssel.

A kalandor jobboldal pedig folytatja, a törvénygyár működtetését. Az értetlenkedés középpontjában jelenleg az az egyéni módosító indítványként benyújtott törvényjavaslat áll, amellyel a választások előtt néhány hónappal alapvetően megváltoztatják a főváros irányítását, a közgyűlés felépítését. Erről pedig volt szó az előző kormányzati ciklusban, tehát lehet folytatni. Sőt! Szó volt még másról is, például arról, hogy megszűnnek a kerületek. Ez még nincs a benyújtott javaslatban, de ha zárószavazás előtt bekerül, csak a felhatalmazással él[vissza] a feljogosított.

Minden visszajöhet, ami az előző érában taktikai okokból elakadt. Így csak izgulni lehet azon, hogy a Jó Állam - amelynek az alapjai elkészültek, s a falai is kiemelkedtek már a földből - mikor kerül tető alá. S azon is, hogy a végső megoldás a királyság, a kormányzóság, vagy a prezidenciális köztársaság lesz-e. A történeti alkotmányhoz a legkevésbé illik a parlamentáris köztársaság, s leginkább passzol a királyság. Figyelembe véve a potenciális uralkodó családját, aktuális, hogy visszakerüljön a jogtárba a nőági folytonos királyi örökösödéséről szóló 1723. évi II. törvénycikk, közismert nevén a Pragmatica sanctio.

A folytatás joga kiterjed a hátrányos helyzetű gyermekeknek az iskolarendszerből történő korai eltávolítására, a családi temetés feltételeinek megteremtésére, a sorkatonaság visszahozatalára, a terhességmegszakítás tilalmának bevezetésére, az üzletek vasárnapi bezáratására, a művészetek pártalapon történő támogatására, a független szervezetek felszámolására. Ezek az intézkedések egyébként csak tüneti intézkedései egy olyan hatalomnak, amelynek meghirdetett célja a folytonos harc - belföldön és külföldön - mindenkivel szemben, aki nem száz százalékig lojális hozzá. Egy olyan hatalomnak, amelynek nem célja a tudatlanság, a szegénység felszámolása. A folytatás lényege a keresztesháború a jogállam, a köztársaság és Európa ellen.

A választások előtt nem esett szó arról, hogy mit jelenthet a "folytatjuk". A másik oldal ezt nem tudta elmondani, mint ahogy azt sem, mit tenne a felsorolt ügyekben. Ezért a választók nem is választhattak. A kalandor jobboldal így juthatott a csúcsra, miközben az ország az árok mélyére került. Vajon a kalandor jobboldal bukása meddig várat magára, s ha bukik, hová süllyed az ország?

A folytatás kalandorsága

A folytatáshoz kért és kapott felhatalmazást a 2010 óta regnáló hatalom, a kalandor jobboldal. Ebben az egy szóban benne volt minden, ami lényeges, csak fel kellett volna ismerni. Lehet, hogy a választókat "úgy általában" nem hozza izgalomba a jogállam, a jogbiztonság állapota. De akadhatott volna valaki a kormányváltásra készülők között, aki közérthetően elmagyarázza a népnek, hogy ha a hatalom a törvények fölé helyezi magát, akkor senkinek a személye, senkinek a vagyona nincs többé biztonságban. Ezért nem jó, ha a törvénykezés rendjét nem tartják meg, s előkészítetlen, leegyeztetetlen, egyéni képviselő által benyújtott, "névre szóló" törvények születnek, akár napok alatt, érdemi vita nélkül, azonnali bevezetéssel.

A kalandor jobboldal pedig folytatja, a törvénygyár működtetését. Az értetlenkedés középpontjában jelenleg az az egyéni módosító indítványként benyújtott törvényjavaslat áll, amellyel a választások előtt néhány hónappal alapvetően megváltoztatják a főváros irányítását, a közgyűlés felépítését. Erről pedig volt szó az előző kormányzati ciklusban, tehát lehet folytatni. Sőt! Szó volt még másról is, például arról, hogy megszűnnek a kerületek. Ez még nincs a benyújtott javaslatban, de ha zárószavazás előtt bekerül, csak a felhatalmazással él[vissza] a feljogosított.

Minden visszajöhet, ami az előző érában taktikai okokból elakadt. Így csak izgulni lehet azon, hogy a Jó Állam - amelynek az alapjai elkészültek, s a falai is kiemelkedtek már a földből - mikor kerül tető alá. S azon is, hogy a végső megoldás a királyság, a kormányzóság, vagy a prezidenciális köztársaság lesz-e. A történeti alkotmányhoz a legkevésbé illik a parlamentáris köztársaság, s leginkább passzol a királyság. Figyelembe véve a potenciális uralkodó családját, aktuális, hogy visszakerüljön a jogtárba a nőági folytonos királyi örökösödéséről szóló 1723. évi II. törvénycikk, közismert nevén a Pragmatica sanctio.

A folytatás joga kiterjed a hátrányos helyzetű gyermekeknek az iskolarendszerből történő korai eltávolítására, a családi temetés feltételeinek megteremtésére, a sorkatonaság visszahozatalára, a terhességmegszakítás tilalmának bevezetésére, az üzletek vasárnapi bezáratására, a művészetek pártalapon történő támogatására, a független szervezetek felszámolására. Ezek az intézkedések egyébként csak tüneti intézkedései egy olyan hatalomnak, amelynek meghirdetett célja a folytonos harc - belföldön és külföldön - mindenkivel szemben, aki nem száz százalékig lojális hozzá. Egy olyan hatalomnak, amelynek nem célja a tudatlanság, a szegénység felszámolása. A folytatás lényege a keresztesháború a jogállam, a köztársaság és Európa ellen.

A választások előtt nem esett szó arról, hogy mit jelenthet a "folytatjuk". A másik oldal ezt nem tudta elmondani, mint ahogy azt sem, mit tenne a felsorolt ügyekben. Ezért a választók nem is választhattak. A kalandor jobboldal így juthatott a csúcsra, miközben az ország az árok mélyére került. Vajon a kalandor jobboldal bukása meddig várat magára, s ha bukik, hová süllyed az ország?