- Japánosan hangzik, honnan került első regényének címébe a Mamiko név?
- Mamiko valóban japán női név, és talán tudat alatt inspirált, hogy valaha tanultam japánul, a mai napig foglalkoztat a japán kultúra, de az igazság mégis az, hogy egyik reggel egyszerűen ezzel a két szóval ébredtem: Mamiko nappalai. És megjelent a képzeletemben egy határozott karakter, Mamiko, a mosolygós, nyugdíjas óvónő, akinek mindene kerek. A Mamiko névben benne van persze a "mamikaság", hogy ő egy igazi ősanya típus, mindenki mamája, akiben lehet bízni, egy menedék.
- Meglepő választás egy fiatal szerzőtől.
- A történet szerint Mamikót nyugdíjazzák, és miután se kutyája, se macskája, se családja, hirtelen üres lesz az élete. Elhatározza, hogy mégis kezd vele valamit. Óvónőként különös tehetséggel tudta a gyerekeket elaltatni, és ráébred, hogy ez a mágikus képessége a felnőttekkel is működik. Ezután egy furcsa vállalkozást alapít, fizetett alvótársként, virrasztóként, éjszakánként álomba ringatja a hozzá forduló álmatlan felnőtteket, és közben különös titkok tudója lesz. Hiszen a kuncsaftjai olyasmiket mesélnek neki, amiket az ember csak az anyjának vagy a pszichoterapeutának mondana el. A történetek egy idő után Mamiko fejében és a valóságban is összekapcsolódnak. Kivételes tudás birtokosa lesz, egy többszereplős szövevényre lát rá, és egyedül ő tudja, hogyan függnek össze egymással a különálló emberi történetek.
- A reális vagy a szürreális vonás az erősebb ebben a kissé meseszerű történetben?.
- Valóban kicsit álomszerű, amennyiben Mamiko amolyan nagyvárosi angyal, de a történetek mégis a nagy budapesti magány történetei. A könyv magányregény, mert az álmatlanság mögött mindig ott a hiány, az erős szorongás, a boldogtalanság és az útkeresés.
- Elég meghökkentő, hogy még sorozatgyilkos is van köztük.
- Igen, több furcsa figura lép a történetekben elénk, de a maguk bolondériájával és furcsaságával, akár perverziójával együtt is azt gondolom, hogy szerethetők. Ahogy a filmjeimben is mindig, most is olyan szereplőket igyekeztem teremteni, akik a legrosszabb tulajdonságaikkal együtt is kiváltják az együttérzésünket történetük egy pontján. Már csak azért is, mert valamennyien nagyon éhesek a szeretetre. Mamiko pedig képes valamilyen változást előidézni az életükben.
- Azzal, hogy meghallgatja őket?
- Mamiko nem sokat beszél, sohasem kérdez, de jól tud hallgatni. Tudjuk, milyen sokat jelent, ha az ember meg tudja osztani a problémáit egy jó hallgatósággal, ha egyáltalán van kihez szólnia.
- Valljuk be, egyre kevésbé mondhatjuk, hogy odafigyelünk egymásra, hogy jól tudunk hallgatni, mikor más megpróbál kitörni a magányából.
- Az intimitás hiánya számomra fontos kérdés, a regény szándékom szerint erőteljesen erről is szól. Arról, hogyan veszi át a túltechnicizált, egyre inkább virtuális világ az igazi kapcsolatok helyét. Hogyan menekülünk egy sok esetben csak képzelt világba, és szigetelődünk el aztán általa. Mert lehet egyszerre a közösségi oldalon meg a neten ötezer emberrel is kapcsolatot fenntartani, ezek valójában látszatkapcsolatok. Viszont Mamiko a maga hús-vér közelségével, a feltétel nélküli szeretetével, azzal, hogy hozzá lehet bújni, mint egy párnához, nagyon is valós kapcsolat. Valami olyasmit ad vissza az embereknek, amit már nagyon rég elvesztettünk.
- Álomszerű történet a valóságos veszteségeinkről?
- Az egyik szereplő konkrétan bezárkózik a lakásába és már csak az interneten keresztül éli az életét. Úgy rendel kaját, elkezdi nézni a közösségi profilokat, azt gondolja, hogy mindent kontrollál, mindent szemmel tart, mindenről tud, Közben kizárja az életéből a világot. Kizárja az életéből az életet. Kíváncsi vagyok, a pszichológusok milyen tanulmányokat fognak mondjuk húsz év múlva írni az internet és a közösségi oldalak hatásáról. Azt látom, hogy rengetegen képesek összeomlani, ha nem lájkolják elég sokan az ebédjükről felrakott fotójukat, mert azt érzik, őket nem szeretik eléggé. Ez egy nagyon furcsa torzuláshoz vezet. Azt látom, hogy egy kávéházban ülnek egymással szemben emberek és ahelyett, hogy egymás szemébe néznének és beszélgetnének, a mobiltelefonjukat nyomogatják és teszik fel egymásról a netre annak a pillanatnak a fényképét. Ez így abszurd világ. És nagyon szomorú. Ez a fajta világ és annak a megélése, hogy ebből mi következhet, nagyon erősen jelen van ebben a regényben.
- Több játék-, tv- és dokumentumfilm után mi vitte az írói pályára?
- A filmfinanszírozás átszervezése, a struktúraváltás miatt egy ideig nem lehetett tudni, mi következik és hogyan. Akkor arra gondoltam, hogy siránkozás helyett inkább addig is csinálok valamit. Az természetes, hogy forgatókönyveket írok, mondhatni éjt nappallá téve, gondoltam kipróbálok egy új formát a történetmesélésben is. A regényírás számomra nem menekülés volt, hanem egy nagyon izgalmas és felszabadító kaland. Az írás az életem része. Persze nagyon jó lenne már filmet is forgatni. A napokban Gárdos Péter Hajnali láz című filmjének second unit rendezőjeként kamera mögé ültem. Elmondhatatlan, milyen jó volt végre kamerát látni. Olykor casting direktor feladatra kérnek, nemrég fejeztem be egy portréfilmet Mécs Károlyról és folyamatosan pályázom játékfilmre. Nemrég egy tévéfilmre kaptam megbízást, Lázár Zsófi meseíróval - Lázár Ervin lányával - dolgozunk együtt egy mesefilm forgatókönyvén. Ez új kaland, még soha nem dolgoztunk együtt és gyerekfilmet sem csináltam eddig. Nagy álmom, hogy Csányi Vilmos Bábosok című regényéből filmet forgathassak.
- Az első regényét nem látná szívesen a vásznon?
- Dehogynem. Hiszek benne, hogy minden megtalálja a maga idejét.