Pozitív provokációk könyvbe kötve

Konrád György és Ady Endre. Komoróczy Géza és Arany János. Czeizel Endre és Bibó István. Kohn Sámuel és Csányi Vilmos. Szent István király és Müller Péter Sziámi. Mi közük van egymáshoz? Egy és ugyanazon könyvben olvashatók szavaik, egyetlen témában. A filoszemitizmusban. Pontosabban a zsidóság és a magyarság együttélésében

Ki szereti a zsidókat? címmel jelent meg a Noran kiadónál egy kötet, amely történelmi tanulmányt, esszét, régi forrásokat és 20. századi tanúvallomásokat épp úgy tartalmaz, mint verseket és irodalmi prózát. Egyetlen témában. A zsidóság és a magyarság együttélésében.

Mózes Endre, a kötet Izraelben élő szerzője is tisztában van azzal, hogy a cím egyfajta „provokáció”. Kezdetben mindenki le akarta beszélni róla, felhívták a figyelmét a Magyarországon újjászülető antiszemitizmusra, amit kezdetben nem akart elhinni. Úgy vélte azonban, hogy sokkal többet kellene beszélni az együttélés hosszú hagyományáról. Egy találós kérdést tett fel: hogyan lehet egy papírra rajzolt, hosszú, egyenes vonalat lerövidíteni? Próbálják radírozni, kettétépni, összehajtani, de van egy elegánsabb módszer: húzni melléje egy hosszabb vonalat. Ez érvényes a rossz dolgok „vonalára” is, sokkal hosszabban kell szólni a közös múltról, a kölcsönhatásokról, a közös sikerekről. Ez volt a kötet kiindulópontja. A szerkesztő, aki Budapesten született és négyéves kisgyermekként élte át a vészkorszakot, elmondta, hogy több mint száz emberrel találkozott, levelezett, közük mintegy harmincan részt is vállaltak a könyv elkészültében, de nem volt olyan, aki legalább tanácsaival vagy akár kételyeivel ne segítette volna a munkát. „A magyar filoszemitizmus minden tragédia ellenére emberibb volt, a zsidók több befogadást éreztek, mint tőlünk nyugatra, ennek volt az oka, hogy a 18. századtól 1900-ig folyamatos volt a bevándorlás Magyarországra” – mondta és a kortárs szerzőkkel épp úgy ezt az emberi részt keresték, mint régi korok irodalmi és történelmi szemelvényeiben.

Fotó: Népszava

Bollobás Enikő irodalomtörténész az Örkény István könyvesboltban tartott könyvbemutatón Scheiber Sándorral, az Országos Rabbiképző Intézet néhai igazgatójával való kapcsolatáról mesélt. Barátságuk közel 20 évig tartott. Utolsó találkozásukon, 1984 őszén Scheiber Sándor kivitte őt a Kerepesi temetőbe, Arany Jánoshoz, hogy elbúcsúzzon tőle a híres tölgyfa alatt. „Én otthonról és Scheiber Sándortól is azt kaptam, hogy Magyarországon két ajtón kell bemenni” – mondta Bollobás Enikő.

Nagy Péter Tibor egyetemi tanárt leginkább a kérdés-feltevés indította el, azt kutatta, hogy a szeretet fogalmát hogy lehet elválasztani a „megbecsülés”, az „elfogadás”, a „szövetségessé fogadás” fogalmától és rájött, hogy a szerelem romantikus felfogásával. Szociológiai megközelítésében ő azoknak a viselkedését tekinti normálisnak, akik egyetlen „csoportot” sem zárnak ki, amikor házasságkötés kerül szóba. Ennek alapján igyekezett behatárolni a „filoszemiták” körét.

dr. Czeizel Endre - Fotó: Népszava, a szerző felvétele

Czeizel Endre elmondta, hogy felvidéki sváb családból származott, és abban a nőtt fel, hogy a zsidók mindig becsapják az embert. Aztán az orvosi egyetemen az őt támogató professzorok szinte valamennyien zsidók voltak, megdöntve benne azt a tévhitet, hogy „a zsidók csak egymást szeretik.” 1971-ben egy angliai ösztöndíj során szembesült a zsidók szellemi erejének genetikai hátterével. Hazatérve írt egy cikket a témáról, elküldte a Valóság című folyóiratnak, ahol valósággal megrettentek tőle – ellenben tovább küldték Aczél Györgynek. Néhány év múlva Aczél várta Czeizelt és találkozásukkor azonnal feltette neki a kérdést: Maga zsidó? – Nem, római katolikus vagyok – felelte az orvos – Akkor miért foglalkozik velünk? – jött az újabb kérdés, és máris rátámadt, hogy „micsoda rasszista cikket” írt. Ő azonban elmagyarázta kutatásait, mire Aczél rábólintott, hogy foglalkozzon ezzel, hátha ezeket az erényeket át lehet vinni a magyar kultúrába. Később kezdett el foglalkozni a magyar Nobel-díjas tudósokkal, a matematikusokkal, akiknek igen nagy hányada volt zsidó. „A zsidók olyan nagy szolgálatot tettek a magyar tudománynak, hogy azért csak köszönetet lehetett volna mondani. Helyette lett Auschwitz”.

Gadó János, a Szombat szerkesztője a Rotschildok példáját hozta fel: a híres bankárok olyan pénzügyi infrastruktúrát hoztak létre a 19. század közepén, amelyet a kor nem értett, és az akkor, a nemzetállamok kialakulása idején egy rejtélyes, „nemzetek feletti” valami volt. Száz évvel előzték meg korukat, mert ez volt az előde annak a multinacionális bankrendszernek, amely a 2. világháború után alakult ki.

Bár akadtak, akik a cím alapján azt gondolták, hogy „nagyon vékony könyv lesz”, a Ki szereti a zsidókat? 370 oldalas kötetté vált, amely mindenkinek ajánlható, aki nyitott a magyar múltra és jelenre, aki szélesebb értelembe vett identitását keresi, vagy csak egyszerűen fogékony a jóra, az értelemre, a szépre.

Tudjuk, hogy a médiában is a rossz dolgoknak nagyobb a hírértéke, mint a jóknak. Rá lehet-e szoktatni az embereket, hogy meglássák a jót? – kérdeztem Mózes Endrét. Ő egy példával válaszolt. „A válóperekben is a felek rendre csak rossz dolgokkal hozakodnak elő, pedig ha előbb beszélnének egy bölcs nagypapával, aki emlékeztetné őket a jó dolgokra, talán kevesebb lenne a válóper. Nagyon örülnék annak, ha az olvasók „rászoknának” arra, hogy ebben a viszonyban nagyon sok a lehetőség. Ne felejtsük el a rosszat, emlékezzünk, de beszéljünk a jóról, és ebben nagy a felelőssége az újságíróknak is” – mondta a könyv szerkesztője.