kormány;Ferge Zsuzsa;szegénység;létminimum;

2014-06-12 07:03:00

Stigmát aggat a kormány a szegényekre

Az egyre mélyülő szegénység beágyazásának tartja Ferge Zsuzsa szociológus, hogy az új kormányban két államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal. Eközben megjelent a KSH létminimumról szóló jelentése. Legkevesebb 87 510 forintra van szüksége egy felnőttnek ahhoz, hogy fedezze az életszükségleteit. Ennyit a minimálbéresek sem keresnek, a nélkülözők táborát a közmunkán élők, a segélyezettek és a munkanélküliek gyarapítják.

Noha a cél az, hogy a szegénység ne rögzüljön, ne legyenek stigmák és mobilitási korlátok, a kormány most ennek ellenkezőjére készül. Ferge Zsuzsa szociológus emlékezetett ara, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette: a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között. Az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik "a vállukon viszik Magyarországot".

Ferge Zsuzsa szerint ennek a megoldásnak az az üzenete, hogy az államnak más a viszonya azokhoz a polgáraihoz, akik valamilyen “problémás” csoporthoz, kisebbséghez tartoznak, mint a többiekhez. Ebből szerinte az következhet, hogy az ország még inkább kettészakad. Ugyan 2013-ról még kevés az adat, de azt már számos felmérés bizonyítja, hogy a szegények - olykor sokkal - szegényebbek lettek. Ennek a helyzetnek az elfogadását, beágyazását mutatja a két államtitkárság létrejötte. Sok országban lát arra példát, hogy a segélyezés problémájával külön foglalkoznak. "De kormányzati szinten az eszközöket és feladatokat, nem pedig az embereket és csoportokat választják szét" - fogalmazott.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a létminimumról szóló legfrisebb jelentését. E szerint tavaly havonta 87 510 forint volt az egy “fogyasztási egységre” számított létminimum, és ebből 24 099 forintot tett ki az élelmiszer kiadás. A fogyasztási egység értelmezése nem könnyű - magyarázta a szakember. A 87 510 forint egy egyedülálló aktív felnőtt szerény megélhetését biztosító összeg. Egy négytagú család esetében a KSH által számított létminimum összeg 254 ezer forint. Ahogy a KSH mindig is hangsúlyozta, a létminimum nem jelent feltétlenül szegénységet, mert "biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését". Noha nem tudjuk, ma hányan élnek e szintek alatt, ezt nem közölte a hivatal.

A munkavállalók 25 százalékának keresete egyébként nem éri el a létminimum összegét. A minimálbérért dolgozók 101 500 forintos keresete jól hangzik, ám ez bruttó összeg, amelyből mindössze 66 483 forintot kapnak meg, vagyis 21 ezer forinttal kevesebbet, mint amennyiből minimálisan meg lehet élni. A közmunkán élők nyolc órás munkáért nettó 50 632 forintot kapnak, a legtöbben hat- illetve négy órában dolgozhatnak, a közmunka átlagos időtartama pedig 3 hónap.

A fennmaradó kilenc hónapban szociális segélyen tengődnek az emberek, ennek összege korábban 28 ezer 500 forint volt, amit a Fidesz-kormány 22 ezer 800 forintra csökkentett. Segélyt egy családban csak egy ember kaphat, de ha a házastárs dolgozik, akkor munka nélkül maradt párjának ez sem jár. A regisztrált munkanélküliek több, mint 50 százaléka, azaz 300 ezer ember egyetlen forint ellátást sem kap. A nyugdíjak kétharmada 100 ezer forint alatt van, jelentős azoknak az időseknek a száma, akik 50-80 ezer forintból élnek.

Ferge Zsuzsa úgy fogalmazott, a szükséges eszközök egyike a megfelelő szintű garantált szociális minimum, ami első lépés lenne ahhoz, hogy többen lehessenek teherbírók.