A foci körül forog az egész világ!

Lehet bármi gond, társadalmi tiltakozás, korrupt nemzetközi szövetség, az elüzletiesedés megállíthatatlan előretörése, a futball világjárványszerű lázát semmivel sem lehet csitítani, amikor négyévenként összejönnek a labda legnagyobb művészei, harcosai, varázslók és fáradhatatlan robotosok, a pimaszságig szellemes spílerek és a legreménytelenebb helyzetben is az utolsó pillanatig küzdők.

Brazília a vb-k történetében másodszor rendezheti meg a nagy fesztivált, és a dél-amerikai óriás ország, ahol a foci mindig is több volt, mint játék, joggal várja el az aranymezesektől, hogy otthon tartsák a világkupát, vagyis hatodik alkalommal is elnyerjék a világbajnoki címet. Ez azonban nem lesz számukra egyszerű feladat, mert manapság annyira kiegyenlítődött már a futball világa, hogy a nagy focinemzetek mellett a „kisebb” csapatok is jelentős játékerőt képviselnek, és bizony, a csúcsgárdáknak is borsot törhetnek az orruk alá. És erre éppen a házigazdáknak kell vigyázniuk a csütörtök esti nyitómérkőzésen, mert a horvátok is abba a kategóriába tartoznak, akik „mindenre képesek”, ha jó napot fognak ki. Ráadásul rajtuk nincs is ott a „mindenáron győzni” terhe, ami végig fogja kísérni a brazilok egész szereplését.

Az idei vb mezőnye már csak azért is nagyon erős, mert jelen van az összes eddigi világbajnok: a brazilok mellett a négyszeres vb-első olaszok (1934, 1938, 1982, 2006), a háromszoros győztes németek (1954, 1974, 1990), a két sikert elkönyvelő uruguay-iak (1930, 1950) és argentinok (1978, 1986), továbbá az egyszeres győztes angolok (1966), franciák (1998) és a címvédő spanyolok (2010). És még hozzájuk vehetjük az „örök második” hollandokat, akik 1974-ben, 1978-ban és 2010-ben egyaránt ezüstérmet szereztek. A braziloknak annyival könnyebb az életük, hogy csoportjukban nincsen más „nagyágyú” (a horvátok mellett Mexikóval és Kamerunnal játszanak), míg a D-jelű „halálcsoportban” három volt világbajnokból (Anglia, Olaszország, Uruguay) egy biztosan nem fog továbbjutni! Nem lesz könnyű a hollandoknak és a spanyoloknak sem (B-csoport), aligha bízhatnak egy egymás közti „szalonremiben”, mert ha nem vigyáznak, Chile könnyen beleköphet a levesükbe…A németek (G-csoport) sem számíthatnak sétagaloppra, nemcsak a portugálok miatt, hanem azért sem, mert van a csoportban két kiszámíthatatlan csapat, Ghána és az Egyesült Államok. Emlékezzünk csak e két együttes négy évvel ezelőtti teljesítményére…

A brazilok mellett szól a hagyomány is. Az amerikai földrészen még soha nem nyert európai csapat vb-t, a brazilok viszont már három kontinensen diadalmaskodtak, 1958-ban Svédországban, 2002-ben pedig a japán-dél-koreai rendezésű vb-n. De ha hagyományokat említünk, akkor azért idézzük fel 1950-et, amikor Alice Ghiggia, az uruguay-iak szélsője elnémította a Maracana 200 ezer nézőjét. Az ő nevét azóta is úgy emlegetik Brazíliában, mint nálunk Helmut Rahnét. És Uruguay-jal – feltéve, ha túljut a „halálcsoporton” – most is összekerühetnek Neymarék…

Ahogy az egész világ, a foci is globalizálódott. Ma már elég nehéz a hagyományos értelemben brazil, német, angol, vagy olasz fociról beszélni, hiszen a világ legjobb klubcsapatai már annyira nemzetköziek lettek, hogy óhatatlanul beszűrődnek „idegen elemek”, ugyanakkor a hazájuktól távol játszók óhatatlanul átveszik a helyi stílus elemeit. Fernando Torres kénytelen volt spanyol létére megtanulni „angolosan” küzdeni, a brazil Dante és spanyol Javi Martinez által „finomodott” a Bayern védekezése, de ők is magukba szívták a „német szellemet, nem is beszélve olyan „világcsavargókról, mint Didier Drogba vagy Wesley Sneijder.

Az elmúlt napokban már több lista készült arról, hogy kik lesznek a vb sztárjai, és ki fognak nagy csalódást okozni. Ezeknek az érvényessége gyakorlatilag meg is szűnik az első kezdő rúgástól, hiszen éppen ez a sport egyike lényege: a meglepetés. És megint csak idézzük fel a sporttörténelmet: 1966-ban a nagy sztár Jimmy Greaves helyét egy 21 éves ifjonc vette át, aki aztán három gólt lőtt a döntőben. Geoffrey Hurst-nek hívták; 1990-ben egy még Olaszországban is alig ismert szicíliai fiú, bizonyos Toto Schillaci lett a gólkirály; 1974-ben már az is szenzáció volt, hogy a lengyelek kijutottak a vb-re az angolok kiverésével, végül 3. helyen végeztek és ők adták a gólkirályt Grzegorz Lato személyében; 1990-ben egy még Olaszországban is alig ismert szicíliai fiú, bizonyos Toto Schillaci lett a gólkirály. És sorolhatnánk…

Tippelni tehát lehet és kell is, mert ilyenkor baráti és családi körökben, totózókban, sportpubokban és egyéb vendéglátóipari egységekben úgyis megy az esélylesés. Bár ismerek szép számmal hölgyeket, akik szeretik a focit, de még többet, akiket abszolúte nem érdekel, most lesz itt az ideje a „csajos buliknak”, hiszen a pasikra úgysem lehet számítani. Mivel – sajnos vagy szerencsére – mi magyarok nem vagyunk érintettek, már bizonyosan kialakultak a brazil, német, holland, olasz, spanyol táborok, a legvadabbak beszerezték a megfelelő „meccsnéző” mezeket, megtanulták kedvenceik himnuszát. Ugrásszerűen megszaporodik a szakértők száma, persze az összes edző, bíró hülye lesz, nem is szólva a tv-kommentátorokról. A lényeg, hogy az egész világ játszik, mert a játék képessége az egyik legszebb emberi tulajdonság…