Sme;Andrej Kiska;Jó Angyal;

2014-06-12 12:15:00

Hajléktalanoknak oszt ebédet az elnök

A vasárnap beiktatásra kerülő Andrej Kiska hajléktalanok, idős rászorulók és a gyermekotthonokban felnövő fiatalok előtt nyitja meg az elnöki palota kapuit: a kertben ebédet kíván nekik adni – adta hírül a bumm.sk a Sme napilapra hivatkozva. "Szeretném megnyitni azok előtt a kapukat, akik a segítségünkre szorulnak. Legalább jelképesen szeretném megmutatni már az első napon, hogy megbízatási időm alatt kiemelt figyelmet kívánok szentelni nekik" - mondta Kiska.

A fogadásra Kiska az állami intézmények képviselőin kívül meghívta az egyházak, a diplomáciai testület és a felsőoktatási intézmények képviselőit is. De az ünnepélyes eseményen ott lesznek a piacvezető cégek vezetői, kulturális és civil szervezetek képviselői, a Fehér holló-díjas civilek, a Jó Angyal jótékonysági szervezet képviselői, az egészségügyben dolgozók és világszerte sikereket elérő diákok is. "Olyanokat hívtam meg, akik segítenek másoknak, de olyanokat is, akiknek segítségre van szükségük.

A meghívottak között olyan bátor polgárok vannak, akik kiálltak, amikor szükség volt rájuk, nem közömbösek számukra a közügyek, és próbálják jobbá tenni a dolgokat" - magyarázta Kiska. Hozzátette, hogy ezekkel az emberekkel hivatali ideje alatt is gyakrabban szeretne találkozni. A beiktatása vasárnap, a parlament ünnepi ülésével kezdődik, ahol az új államfő leteszi az esküt, majd mintegy 20 perces beszédet mond. A tervek szerint az elnöki funkcióval kapcsolatos elképzeléseiről beszél majd.