Tudomány;védelem;bőrrák;napvédő krém;

2014-06-12 15:53:00

Bízik a napkrémjében? Rosszul teszi

A napimádóknak rossz hírt közöltek a kutatók: a legbiztonságosabbnak mondott napvédő krém sem nyújt önmagában teljes védelmet a bőrrák legsúlyosabb típusa, a melanóma ellen.

A napfénynek való kitettség a melanóma egyik jól ismert kockázati tényezője. Egészen mostanáig azonban nem volt egyértelmű, hogy az ultraibolya fény milyen molekuláris mechanizmus révén károsítja a bőrsejtekben található DNS-t. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői melanómára hajlamos egerek bőrén vizsgálták az ultraibolya fény hatásait és a napvédő krémek hatékonyságát - adta hírül a BBC News.

A Manchesteri Egyetem kutatói arra jutottak, hogy az ultraibolya fény hibákat okozott a p53 génben, amely normális esetben segít megvédeni a szervezetet a DNS-károsodás hatásaitól. A vizsgálatot vezető kutató  szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy a napvédő krém nem nyújt teljes védelmet az UV-fény káros hatásaival szemben, ezért más óvintézkedéseket is be kell vetni bőrünk védelme érdekében. A szakember szerint érdemes sapkát és szellős ruházatot viselni, illetve égető napsütés esetén az árnyékba húzódni.

A tanulmányból ugyanakkor az is kiderült, hogy a napvédő krém csökkentheti az ultraibolya sugárzás okozta DNS-károsodás mértékét, ezzel késleltetve a melanóma kialakulását az egereknél.  A Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet munkatársa, Julie Sharp szerint a leégés egyértelmű jele annak, hogy a bőrsejtekben található DNS károsodást szenvedett és ez idővel bőrrákhoz vezethet.

A melanóma jelenleg az ötödik leggyakoribb rákfajta Nagy-Britanniában: évente több mint 13 ezer embernél diagnosztizálják a betegséget.