cigány;roma;Rostás Árpád;vándorasztalos;

2014-06-13 07:40:00

Gyerekeknek segít a világhírű asztalos

A nevelőotthonban felnőtt, fiatalkorában aktívan sportoló Rostás Árpád önmagát csak vándorasztalosként emlegeti. A Magyar Örökség-díjas restaurátor boldog, hogy szeretett hivatásával másoknak is adhat. Szívügye, hogy segítse a szegény és a cigány gyerekeket.A hetvenes évek vége óta antikvitásokat, műtárgyakat, templomok és kastélyok berendezéseit, külső és belső díszítő elemeit javította. A közel harminc év  alatt több mint 1000 bútort restaurált. Eddigi pályafutása mérföldköveinek az Országházban, a Gellért termálfürdőben, a Versailles-i kastélyban, valamint a Louvre-ban végzett munkákat számítja, 1996 és 2004 között dolgozott már a Versailles-i kastély, a Louvre, az Országház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Dohány utcai zsinagóga faburkolatainak, bútorainak felújításában. A mai napig keresi az idős asztalosokat, hogy ellesse tőlük a szakmai trükköket. 

- Állami pénzen nevelkedtem, és kötelességemnek érzem, hogy minél többet visszaadjak az embereknek. Szeretném megmutatni, hogy van más élet is azon kívül, amit maguk körül látnak, és hogy nem szabad a segélyekre várni. Szeretnék maradandót alkotni, mely az eleganciát, minőséget és az exkluzivitást foglalja magában. A nagy, híres mesterek után szeretnék újra életet lehelni alkotásaikba, műtárgyaikba, és minél több műkincset megmenteni, és a szakma szeretetét visszaadni az emberiségnek. Erre tettem fel az életem, és azért küzdök, hogy szakmai hozzáértésemmel, kutatásaimmal e gondolataim tudjam méltóképpen képviselni.

A restaurálás nem átépítés, sem pusztán felújítás, hanem mindig szem előtt tartja az adott korszak művészettörténeti követelményeit. Így megmarad az objektum eredetisége, hiányzó részletek óvatos kiegészítésre illetve pótlásra kerülnek. Közel 30 éves pályafutása alatt sok energiát fektetett a műemlékvédelmi kutatásaiba. Így a restaurálást az adott korszaknak megfelelő technológiával végzem, csak korhű anyagok, szerszámokat, eljárásokat használok. A műemléki nyílászárók teljes rekonstrukciója, az intarziás parketták készítése, restaurálása, és pótlása valamint az antik műtárgyak restaurálása kizárólag a kézműves hagyományokkal készül műhelyemben. Ügyfeleim visszajelzései illetve saját minőségbiztosítási ellenörzéseim igazolják az általam kifejlesztett anyag, és vegyszer receptúrák minőségét és megbízhatóságát.

A restaurátor évek óta próbál segíteni árva gyerekeken, szegény családokon.
- Igyekszem kiutat mutatni a bűnözésből és az elkeseredésből. Célom a tudásom átadni nekik, szakmára tanítani a fiatalokat. Eddig közel hatezer gyermeken tudtam segíteni, közülük 15 gyermeket sikerült a drogról lebeszélnem. Van aki már aszatlos lett, nekik sikerült a szakma szeretét átadni.Ezért hoztam létre a Rostás Művészeti Akadémiát, ahol a szakma magas fokú képzését és a szakmai alázatra, tiszteletre, becsületre szeretném oktatni őket. A kezdeményezéssel célom, hogy a hozzám hasonlóan nehéz körülményekből induló gyermekeknek célt és motivációt adjak egy más élet megalapozásához.

"A fa ajándék, melyet az ember élete szépítésére kapott a természettől"

Minden évben több utazást szervez a szegény és hátrányos helyzetű gyerekeknek saját pénzből és támogatásokból. - Boldog vagyok, amiért azt csinálhatom, amit szeretek. Engem nem érdekel a pénz, nincs autóm, nincs palotám, nekem csak az a fontos, hogy alkothassak és segítsek.