MSZP: Ingatlanbiznisz és politikai rekvirálás

A Kúria szerdán helybenhagyta: rekvirálhatják a Politikatörténeti Intézetben őrzött iratok jó részét. A kormány előre bebiztosította magát, nehogy neki nem tetsző döntés születhessen. A szokott módon alkotmánymódosítással szentesítette a jogtalanságot, alaptörvénybe foglalta, hogy az iratok őt illetik - olvasható Lendvai Ildikó közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Mivel a gyűjtemény eddig is kutatható volt, nyilvánvaló, hogy nem a tudásszomj hajtotta őket. Egyrészt a baloldali műhely munkája zavarta az üzemszerű történelemhamisítást, másrészt fájt a foguk az intézet értékes ingatlanjára. A PTI túl jó helyen volt és túl jól dolgozott. Ezért előbb ki kellett üríttetni gyűjteménye egy részét, hogy utána azt mondhassák: minek neki már a szép ház?

Az MSZP elvárja, hogy a tudományos műhelyt ne érje bántódás, és az intézet - ahogy ez minden jogállamban történne - kapja meg az iratok eddigi szakszerű gondozásáért és őrzéséért járó összeget.

Lendvai Ildikó

Szerző

Orbán ebből sem marad ki

Orbán Viktor kormányfő is ott lesz a brazíliai labdarúgó-világbajnokság július 13-ai döntőjén.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI kérdésére arról tájékoztatott, hogy Orbán Viktor 1998 óta minden vb-döntőn a FIFA vendége, idén is.

"A döntőre szándékozik elutazni, esetleg - ha az idejébe belefér - egy elődöntőt is megnézne. Minden költséget ő maga áll" - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.