Európai Parlament;szövetség;Öt Csillag Mozgalom;

2014-06-13 11:06:00

Brüsszel rémálma

On-line referendum segítségével döntött az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) arról, hogy kivel lép szövetségre az Európai Parlamentben. A voksolást a mozgalom blogján bonyolították le. A volt komikus, Beppe Grillo euroszkeptikus pártja a Nigel Farage vezette brit UKIP-ot választotta.

A referendumon részt vevő párttagoknak a konzervatívok és a brit szélsőjobb között kellett választaniuk, ami komoly belső vitát szült, mert sokan azt szorgalmazták, hogy a zöldek is szerepeljenek az opciók között. Végül a többség Grillo ajánlását követve a brit formáció mellett tette le a garast. Nigel Farage üdvözölte a döntést és kijelentette – Grillo és ő álomcsapatot fognak alkotni, amely rémálmokat okoz majd Brüsszelnek.

Grillo Öt Csillag Mozgalma az európai parlamenti választási kampányban az európai megszorító válságkezelő politikák és az euró ellen kampányolt. Bár 21 százalékot ért el, a 2013 februári helyhatósági választásokhoz képest több mint három millió szavazót veszített.

Az olasz sajtó felidézte Grillo egy korábbi, május végi, a Daily Telegraph-nak adott interjúját, amelyben a volt komikus Farage védelmére kelt, kijelentve, hogy a brit politikus nem rasszista, csak szeretné ellenőrzés alatt tartani a bevándorlás mértékét, akárcsak az Öt Csillag Mozgalom és hangsúlyozta, hogy Farage-nak „van humorérzéke”.

Grillo és Farage Brüsszelben találkozott és munkavacsorán egyeztetett a közös frakció alakításáról. Az M5S-nek 17 képviselője lesz az Európai Parlamentben.