főváros;kábítószer;lövés;rajtaütés;

2014-06-13 15:46:00

Kábítószeres rajtaütés során lőttek a rendőrök a menekülő autóra

Mint kiderült: rajtaütés zajlott csütörtök este Budapesten egy mélygarázsban, ekkor lőttek a rendőrök a menekülő autóra. Az akció során mintegy negyvenmillió forint értékű, 33 kilogrammnyi marihuánát foglaltak le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának osztályvezetője pénteken sajtótájékoztatón.

Maroshelyi Attila elmondta, hogy a rajtaütésre a VI. kerületben, egy Szondi utcai szálloda mélygarázsában került sor. Az egyik gyanúsított, egy albán állampolgár el akart menekülni a rendőrök elől, ezért kétszer az autójára, célzottan a kerekére lőttek. 

Az akció soránkét albán és egy török állampolgárt ellenőriztek. Az egyik albán férfi beugrott az autójába és menekülni próbált, két kocsinak nekiütközött, és két rendőrt is megpróbált elütni. Kijutott a mélygarázsból, de mivel forgalmi okok miatt nem tudott továbbhajtani, gyalog próbált elmenekülni. A rendőrök azonban utolérték és elfogták.

Maroshelyi Attila hangsúlyozta, hogy az egyik autóban talált, valószínűleg egy déli országból származó drog - felhígítás és kiporciózás után - Budapest egyhavi marihuánafogyasztását is fedezhette volna. A három férfi ellen kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárás, a menekülő albán esetében pedig felmerülhet a hivatalos személy elleni erőszak, illetve a gyilkossági kísérlet gyanúja is. Mindhármukat őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatásukat.

Kérdésre válaszolva hozzáfűzte, hogy valamennyien bűntettet előéletűek, korábban kábítószerrel kapcsolatos és erőszakos bűncselekményeket követtek el Magyarországon. Sztanyó István, a BRFK felderítő főosztályának vezetője szerint az elmúlt időszakban jelentősen elszaporodtak a fővárosban az olyan garázda jellegű bűncselekmények, amelyeket pszichoaktív szerek hatása alatt követtek el. A jelenség visszaszorítása, a terjesztők kézre kerítése érdekében rendszeresen ellenőrzéseket végeznek, és ennek a sorozatnak egyik állomása volt a csütörtök esti akció is.