MSZP;feljelentés;Zsolnay;márkanév;

2014-06-13 16:29:00

MSZP: Feljelentés a Zsolnay márkanév levédetése miatt

Hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést ismeretlen tettesek ellen szocialista országgyűlési képviselők, mert a Zsolnay márkanevet az Európai Unióban és az Egyesült Államokban szerintük jogalap nélkül védette le egy cég.

Tóth Bertalan és Szakács László közösen tartott pénteki pécsi sajtótájékoztatón azt mondta, vélelmezik, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, a pécsi önkormányzatot és Magyarországot is kár érte, mert feltételezésük szerint jogalap nélkül védette le a Zsolnay márkanevet az USA és az Európai Unió szabadalmi hivatalainál a Swiss Art Kft. Mindez azt jelenti, mondta Tóth Bertalan, hogy a cég akkor is Zsolnay márkanévvel forgalmazhatna termékeket, ha azok nem is a manufaktúrában készülnének. Tóth Bertalan kijelentette: a pécsi önkormányzat és a Zsolnay gyár többségi tulajdonosa között fennálló szindikátusi szerződés egyértelműen rögzíti, hogy a Zsolnay márkanévvel, mint védjeggyel kapcsolatos bármilyen jogi lépést csak a gyárat működtető Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. közgyűlésének jóváhagyásával lehetne megtenni. Mivel ez a felhatalmazás nem történt meg a képviselő szerint, a magáncégnek nem volt joga levédetni a márkanevet.

Szakács László azt mondta, egy 2005-ös kormányhatározat is kimondja, hogy a Zsolnay márkanevet kizárólag a manufaktúra vagy a pécsi önkormányzat védetheti le, s minden ezzel kapcsolatos ügyletről tájékoztatni kell a kormányt. Hozzátette: meglátása szerint hanyagság történt a manufaktúra vagy a kormány részéről, hogy a 2013-ban elindult, s lezajló védjegybejegyzések mindeddig titokban maradtak. A szocialista országgyűlési képviselők azt mondták, a társaság tulajdonosa az a Cséplő Petra, aki egyben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatósági elnökeként is dolgozik, és a manufaktúra többségi tulajdonosának felesége. Cséplő Petra az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni.

Az igazgatóság elnöke még szerdán az Új Dunántúli Naplónak viszont elismerte, hogy levédette a Zsolnay márkanevet cége, a Swiss Art Kft. részére, de azt határozottan cáfolta, hogy „csalárd szándékból” tette volna. Azt állította, hogy kifejezetten amiatt döntöttek a lépés mellett, mert úgy érezték, jelen pillanatban csak így tudják megvédeni a nevet. Egyfelől amiatt - áll a baranyai napilap beszámolójában - mert az látható szerinte az elmúlt hónapok történéseiből, hogy egy gazdasági érdekcsoport folyamatosan a gyár hitelének rontásán munkálkodik, másfelől pedig azért, mert éppen ebből a körből valaki a múlt év nyarán (mint írják, a Swiss Art Kft. körülbelül egy éve adta be a védjegy kérelmet) megpróbálta egy külföldi országban levédetni a maga cége számára a Zsolnay nevet. Ők éppen akkor kerültek képbe, mondta a napilapnak, amikor ez a tudomásukra jutott, és jöttek rá arra, hogy a Zsolnay márkanév csak hazánkban van levédve a gyár részére. Közölte azt is, hogy nem állt szándékukban a nevet felhasználni saját cégénél, az elmúlt tíz hónapban sem tették ezt meg. A napilap azon kérdésére, hogy miért nem a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. részére védették le a márkanevet külföldön, azt mondta, éppen a fentiek miatt, a Zsolnayt ért támadások miatt tették ezt.