Dicsérő szavak

Ha már a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben hívta fel a figyelmünket Matthew Dalton Magyarországot dicsérő cikkére a The Wall Street Journalban, hát lássuk.

Az unió olyan gazdasági ortodoxiát tett magáévá, amit a költségvetési fegyelem, az inflációellenes monetáris politika és a gazdasági ügyekbe való korlátozott kormányzati beavatkozás jellemez - írja. Ez ellen két ország intézett kihívást: Nagy-Britannia és Magyarország, amelyek az unió legjobban teljesítő tagállamai közé tartoznak.A jegybank politikája például gyökeres fordulatot vett, májusban egymást követő 22. alkalommal csökkentette az irányadó kamatot - emeli ki, megjegyezve: Orbán politikai szövetségeseit ültette a jegybanki vezetésbe.Ez utóbbi pozitív felhangját nem kommentálnánk, dea cikkel együtt olvashatjuk: Mark Carneyelnök a gazdaság fellendülését látva éppen megemlítette, hogy a Bank of England lesz az első globális hatású jegybank, amely a piac várakozásánál korábban monetáris szigorításba kezd. Kamatot emel.

Nagy-Britannia és Magyarország között amúgy nem sok hasonlóságot látunk, minthogy mindkét kormányfő elutasítja Juncker uniós bizottsági elnökségét, hogy Cameron komikusan állandóan kilépéssel fenyeget, Orbán meg "csak" harcol az unió ellen. Budapesten nem érzékelni a sikeres Magyarországot, csak egy (ön)gyilkos piacellenes politikát, amelyet a kormányfő olyan lózungjai jellemeznek, minthogy "senki sem szeret adót fizetni"- nem szeretni, fizetni kell(ene) - és, hogy"nem gazdasági kényszer van"- lásd reklámadó -, "hanem igazság".

Nem tudom, miként dicsérne Dalton egy olyan Nagy-Britanniát, ahol a mértéktelen államosításon, a szektorális különadók kiterjesztésén, az uniós és külföldi civil források lenyúlásán alapuló totális állami újraelosztással próbálnák meg - nem a társadalmi igazságosság, hanem egy autoriter igazság nevében - félretolni a nagyon is valóságos szabadpiaci gazdasági kényszereket.