Alaptalanul

Örömhír: a kormány megállapodott a Norvég Alapot finanszírozó "brüsszeli bürokratákkal", hogy az állami felügyeleti pénzeket továbbra is folyósítják. Rossz hír: nincs egyezség a civil pénzekről. Valójában persze ez lehetne igazán jó hír is, hiszen ebből megtudhattuk, hogy a fideszes úthenger e téren nem tudta legázolni a norvégok tiltakozását.

A kormány kommunikációja tüzet okád: egyelőre el kell engedniük a hozzájuk nem kötődő valódi civil szerkezetek torkát, még nem sikerült elzárni azt az utolsó, csordogáló pénzcsapot, ami az életben maradásukat biztosítja. Mert már annyira sem szégyenlős a kormányzat, hogy bevallja, elegendő ok valamilyen halvány kötődést találni az ellenzéki pártokhoz a támogatások megvonására, miközben minden további nélkül kaphatnak százmilliókat a CÖF mamelukjai. Az egyik kormányközeli napilap már főbenjáró bizonyítékként tálalja azt a szerződést, amely alapján az LMP jelenlegi országgyűlési képviselője az általa vezetett zöld természetvédelmi szervezet nevében 60 462 forint támogatást vett fel 2008 (!) áprilisában.

Belekeverik a "spekuláns" Sorost is (már elfeledték, hogy ő finanszírozta anno a Fidesz vezetők, köztük Orbán nyugat-európai ösztöndíjait), amiért a kormányt bírálni merészelő, környezetvédő szervezetek, köztük az Ökötárs Alapítvány működését támogatta. Erre "szerződtek" a zöld civilek, s mivel az LMP is zöldpártnak határozza meg magát, máris adottnak vélik a kapcsolatot.
Hogy ugyanakkor a kormány megszüntette az önálló környezetvédelmi tárcát? Kit érdekel?

Szerző
Somfai Péter

Dicsérő szavak

Ha már a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben hívta fel a figyelmünket Matthew Dalton Magyarországot dicsérő cikkére a The Wall Street Journalban, hát lássuk.

Az unió olyan gazdasági ortodoxiát tett magáévá, amit a költségvetési fegyelem, az inflációellenes monetáris politika és a gazdasági ügyekbe való korlátozott kormányzati beavatkozás jellemez - írja. Ez ellen két ország intézett kihívást: Nagy-Britannia és Magyarország, amelyek az unió legjobban teljesítő tagállamai közé tartoznak.A jegybank politikája például gyökeres fordulatot vett, májusban egymást követő 22. alkalommal csökkentette az irányadó kamatot - emeli ki, megjegyezve: Orbán politikai szövetségeseit ültette a jegybanki vezetésbe.Ez utóbbi pozitív felhangját nem kommentálnánk, dea cikkel együtt olvashatjuk: Mark Carneyelnök a gazdaság fellendülését látva éppen megemlítette, hogy a Bank of England lesz az első globális hatású jegybank, amely a piac várakozásánál korábban monetáris szigorításba kezd. Kamatot emel.

Nagy-Britannia és Magyarország között amúgy nem sok hasonlóságot látunk, minthogy mindkét kormányfő elutasítja Juncker uniós bizottsági elnökségét, hogy Cameron komikusan állandóan kilépéssel fenyeget, Orbán meg "csak" harcol az unió ellen. Budapesten nem érzékelni a sikeres Magyarországot, csak egy (ön)gyilkos piacellenes politikát, amelyet a kormányfő olyan lózungjai jellemeznek, minthogy "senki sem szeret adót fizetni"- nem szeretni, fizetni kell(ene) - és, hogy"nem gazdasági kényszer van"- lásd reklámadó -, "hanem igazság".

Nem tudom, miként dicsérne Dalton egy olyan Nagy-Britanniát, ahol a mértéktelen államosításon, a szektorális különadók kiterjesztésén, az uniós és külföldi civil források lenyúlásán alapuló totális állami újraelosztással próbálnák meg - nem a társadalmi igazságosság, hanem egy autoriter igazság nevében - félretolni a nagyon is valóságos szabadpiaci gazdasági kényszereket.

Szerző
Friss Róbert

Jó, jobb, Jobbik

Ki a szalonképesebb náci? – valahogy így lehetne leegyszerűsítve összefoglalni az Európai Parlamentbe bejutott szélsőjobboldali pártok vitáját. Ők ugyan épp abban különböztek össze, hogy egyesek nyíltan fasiszták, antiszemiták, amit nem is rejtenek véka alá. Antiszemitizmusukat éles Izrael-ellenességgel is fűszerezik, ám hitvallásuk lényegét tekintve nincs különbség a pallérozott nyugati és bugyután primitív közép-kelet-európai neofasiszta formációk között. Mindahányan veszélyesek, akár vannak bakancsos zöld-fekete vagy barnainges különosztagaik, akár nincsenek.

Marine Le Pen, akinek végül sikerül frakciót alakítania az európai törvényhozásban, kezdettől jelezte, hogy a Jobbikkal és a görög Arany Hajnallal akkor sem szövetkezik, ha nélkülük nem jön össze ambiciózus terve. Marine apjával, Jean-Marie Le Pennel is szembe ment az "öreg" zsidózása miatt, mert ő már tudja, mennyit jelent egy árunál a "csomagolás". Mert ha az az áru nem lehet bent a menő hipermarketek polcain, akkor előbb-utóbb nem keresik.

Szeretném azt hinni, hogy a francia Nemzeti Front vagy az osztrák és a holland Szabadságpárt vagy az olasz, belga, lengyel, litván szélsőségesek, akik helyet kaptak Marine Le Pen EP-frakciójában, kisebb veszélyt jelentenek az európai szellemiségre, együttélésre, multikulturalitásra, bármiféle kisebbségre, szólás- és egyéb szabadságjogokra, egyáltalán a demokratikus Európára, de ennyire nem vagyok naív. A métely, ami általuk bekerült az európai politika fősodrába, alattomosan tovább mérgez.

Mifelénk még a szélsőség is szélsőségesebb, a primitív is primitívebb, a méreg is mérgezőbb. Nyugat-Európában legalább "csomagolni" kell az intolerancia és másság-ellenesség megnyilvánulásait, mert még a szalonképes náci klubból is kiközösítik azt, aki nem az épp aktuális etikett szerint jár el, nálunk viszont a nyílt zsidózással, cigányozással, buzizással lehet feltornázni a támogatottságot. Nyugaton a szélsőség próbálja a többségi mintát követni, nálunk a kétharmad tanul a tőle jobbra állóktól. Megteheti, mert egyelőre az európai konzervatívok kevésbé adnak a látszatra, mint Le Penék.

Szerző
Gál Mária