Normális ember, aki túlélt egy abnormális helyzetet

Jó benyomást keltett a texasi bázison az utolsó amerikai hadifogoly. Bowe Bergdahlt pénteken szállították egy németországi amerikai klinikáról a texasi San Antonióba, a Brooke katonai kórházba, ahol várhatóan hosszabb ideig kezelik. A 28 éves katona öt évet töltött a tálibok fogságában, s megvádolták azzal, hogy tulajdonképpen dezertálni akart. Bergdahl tisztelgett feljebbvalójának, aki érkezésekor fogadta.

Joseph DiSalvo dandártábornok beszámolt róla, hogy Bergdahl angolul köszönt, segítség nélkül tud járni, fizikai állapota kielégítő. „Kissé ideges volt, mint bármelyik katona, aki egy kétcsillagos tábornokkal találkozik” – mondta DiSalvo. Bradley Poppen ezredes, a katonai pszichológus szerint Bergdahl „úgy viselkedik, mint egy normális ember, aki túlélt egy abnormális helyzetet”.

Az Egyesült Államok déli parancsnokságát bízták meg a kiszabadult fogoly rehabilitációjával. Egészségi állapotáról nem sokat árultak el, egyelőre könnyű diétára fogják. Mint kiderült, Bergdahl semmit nem tud arról, milyen hatalmas vihart váltott ki a fogolycsere az Egyesült Államokban. A szobájában nincs tévé és csak lassan adagolják majd neki az elmúlt öt év történéseit, s a szabadulása körüli vitákat. Az amerikai katona elengedéséért cserébe öt magasrangú tálib parancsnok szabadult a guantánamói bázisról. Bowe Bergdahl egyelőre nem hagyhatja el a bázist, ahol kezelik, de ő dönti el, hogy akar-e találkozni a szüleivel. Szabadulása óta még nem beszélt velük, és a szülők egyelőre nem utaztak Texasba.

Szerző

Irak korlátozná a közösségi médiát – kevés sikerrel

Az iraki kormány korlátozni próbálja a közösségi média használatát, hogy az iszlamista lázadók ne tudják felhasználni hadműveleteik szervezésére. A Facebook, a Twitter és a You Tube használata jelentősen visszaesett Bagdadban, miután az iraki kommunikációs minisztérium elrendelte a cenzúrát. A tilalmat azonban nem tudják átfogóan érvényesíteni, az internetforgalmat mérő cégek szerint Irak más részein kevésbé volt érzékelhető a megszakítás. Pénteken a mérések szerint a korábbi internetes forgalom egyharmadát bonyolították le Irakban.

„Az internet korlátozásának kudarca szimbolikusan jelzi, mennyire kevéssé tud ellenőrzést gyakorolni a bagdadi kormány saját országa felett” – idézte a Washington Post a New Hampshire-i Renesys cég elemzőjének véleményét.

A lázadók ellenőrzése alatt álló területeket a kormány nem tudja blokkolni a közösségi médiát. A lázadók műholdas kommunikációt használnak, török, iráni és jordániai internetszolgáltatókra csatlakoznak. Az ISIS szorgalmasan teszi fel a videókat, hogy dokumentálja harci sikereit. Kurdisztánban, amely félautonóm státuszt élvez Irakon belül, zavartalanul működik az internet.

Szerző

Több ezren keresik az elrabolt tinédzsereket

Publikálás dátuma
2014.06.14. 12:25
Katonák, határőrök, rendőrök keresik az elrabolt jesiva diákokat. Forrás: Facebook
Izraelben hajtóvadászat indult a csütörtök este a ciszjordániai Gus Ecionból elrabolt jesiva hallgatók és elrablóik után. A három tizenéves fiú közül az egyik amerikai állampolgár, így az Egyesült Államok is szoros figyelemmel követi a fejleményeket. A hatóságok állítólag több embert őrizetbe vettek, de szakértők szerint 24 órával az emberrablás után jelentősen csökken az esélye annak, hogy gyorsan és békésen megoldódjon a dráma. Hosszú szünet után újra légiriadó volt a Gázai övezet mentén, az izraeli légierő pedig terrorista célpontokat bombázott az övezet északi részén.

A vallásos zsidó fiatalokat utoljára sötétedés után egy rosszul kivilágított útkereszteződés közelében látták, szálláshelyükön csak péntek reggel fedezték fel eltűnésüket. Nem sokkal később palesztin rendőrök egy teljesen kiégett autót találtak közelben, a nyomozók biztosak benne, hogy a kocsinak köze van az emberrabláshoz.

A felgyújtott kocsi viszonylag új volt, szakértők szerint a terroristák ezzel is igyekeztek hamis biztonságérzetet táplálni a kiszemelt áldozatokban.

Szombatra az izraeli hadsereg és belbiztonsági szolgálat után a rendőrség is bekapcsolódott a keresésbe. Az ország déli részén ellenőrzőpontokat állítottak fel az utakon, így próbálva megakadályozni, hogy a tettesek a szélsőséges Hamasz által ellenőrzött Gázai övezetbe csempéssze az elrabolt jesiva diákokat.

A Hamasz egyébként nyilatkozatban üdvözölte az emberrablás hírét, és bár közvetlen felelősséget nem vállalt az akcióért, egyik szóvivőjük "a ciszjordániai ellenállás sikerének" nevezte a zsidó tinédzserek elrablását.

Az izraeli hadsereg katonákat vezényelt Hebron térségébe. Ciszjordánia-szerte ellenőrzőpontokat állítottak fel, házkutatásokat tartanak. Egy palesztin forrás szerint két embert őrizetbe vettek, de a Hamasz 12 lefogott emberről, köztük két nőről számolt be az egyik török hírügynökségnek.

Máris szólnak a szirénák
Délután megszólaltak a légvédelmi szirénák a Gázai övezettel szomszédos Sár Hánegev és Szdót Negev régióban, este rakéta csapódott be Netiv Haaszara izraeli településen alig pár méterre egy lakóháztól, de senki sem sérült meg. Az izraeli légierő korábban terrorista célpontokat bombázott a Gázai övezet északi részén.

Az amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett a történtekről Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel. Utóbbi a palesztin elnököt tartja felelősnek azért, hogy az elrabolt fiúk épségben megkerüljenek.

A szombat esti jelentések szerint az elhurcolt zsidó fiatalok életben vannak és valahol Ciszjordániában tartják őket fogva a szélsőségesek. Eddig egyetlen egy komolyan vehető nyilatkozat sem jelent meg, amiben bárki is felelősséget vállalt volna az akcióért.

A Hamasz palesztin szélsőséges szervezet egyik online fórumán olyan információ jelent meg, hogy az emberrablást az al-Kaida terrorszervezethez köthető ISIL iszlámista fegyveresek követhették el, amelyek a szíriai polgárháborúban iszlám államért küzdenek.

Netanjahu: fiainkat egy terrorszervezet rabolta el!

Az elrabolt diákok nevét és fényképét az izraeli hadsereg honlapján is közzétették. Fotó: IDF

Az elrabolt diákok nevét és fényképét az izraeli hadsereg honlapján is közzétették. Fotó: IDF

Az izraeli miniszterelnök szombat este kijelentette, hogy az eddigi információk szerint mindenképpen egy terrorszervezet áll az akció mögött, de bővebbet erről nem mondhat. Benjamin Netanjahu a védelmi miniszterrel és a hadsereg főparancsnokával közösen tartott sajtótájékoztatót a legújabb fejleményekről.

Kiderült az is, hogy a Mahmúd Abbasz vezette Palesztin Hatóság szorosan együttműködik az izraeliekkel az elrabolt fiatalok megtalálásában és kiszabadításában. Ez máris feszültségeket okozott a Gázát ellenőrző Hamasszal, amellyel a minap egységkormányt hozott létre a ciszjordániai palesztin vezetés.

Izraelben a hadsereg és a titkosszolgálat korábban többször is figyelmeztetett, hogy palesztin szélsőségesek emberrablásokat terveznek, így próbálva félelmet kelteni és megzsarolni az izraeli vezetést. A járőröző katonáknál már külön biztonsági szabályokat vezettek be az ilyen esetek elkerülésére, a korábbi napokban pedig pedig a terrortámadások növekvő veszélyére figyelmeztettek.

Korábban több alkalommal is volt rá példa, hogy terroristák izraelieket raboltak el. A 20 éves Gilád Salit tizedest 2006-ban a Hamasz fegyveresei hurcolták magukkal a Gázai övezet izraeli oldaláról, ahová egy a határvonal alá fúrt alagúton keresztül jutottak be. A sorkatona több mint öt éven át raboskodott Gázában és csak rendkívül hosszas alkudozások és nemzetközi egyeztetések eredményeként tudott kiszabadulni.

Nem volt mindenki ilyen szerencsés. A 2006-os libanoni háborút kirobbantó incidens ugyancsak emberrablással kezdődött. A libanoni határ izraeli oldalán járőröző Eldad Regevre és Ehud Goldwasserre a Hezbollah fegyveresei támadtak rá és Libanonba vitték a súlyosan megsebesült katonákat. Az ezután kitört háborúban nem sikerült kiszabadítani őket. Évekkel később földi maradványaik koporsóban érkeztek vissza Izraelbe egy fogolycsere-egyezmény végrehajtásakor.

Szerző