Vége a Papcsák-érának Zuglóban

Rozgonyi Zoltán alpolgármestert jelöli a Fidesz zuglói szervezete polgármesternek az őszi önkormányzati választáson.

A csoportgyűlésen meghozott döntést Papcsák Ferenc jelenlegi kerületi polgármester tette közzé szombaton a Facebook-oldalán. A zuglói szervezetben három politikus: Rozgonyi Zoltán, Ferdinandy István és Kulcsár József személyére érkezett javaslat, a programok bemutatása után Rozgonyi Zoltán kapott fölényes támogatást - tudatta.

Papcsák Ferenc az új összeférhetetlenségi szabályok miatt ősszel nem indul újra a XIV. kerületben, országgyűlési képviselőként folytatja munkáját.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke korábban azt mondta, legkésőbb július elejéig - ekkor ülésezik majd a Fidesz országos választmánya - születik hivatalos döntés a kormánypárt minden képviselő- és polgármesterjelöltjéről, illetve azokról is, akiket hivatalosan nem a Fidesz jelöl, de támogat a választáson.

Szerző

Szabadság napja - Forgalomkorlátozások lesznek hétfőn

Hétfőn, a Szabadság napján ünnepi rendezvények miatt útlezárások és forgalomkorlátozások lesznek Budapesten, valamint számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Hétfőn a főváros közúti és közösségi közlekedési forgalmát napközben állami delegációs és protokollesemények befolyásolják jelentősen, az esti órákban pedig a Hősök terén tart ingyenesen látogatható koncertet a Scorpions, majd az Omega zenekar.
A közúti közlekedésben a következő változások lesznek: koszorúzás miatt 8.30 és 9.30 között lezárják a Vértanúk terét, várhatóan 11 és 12 óra között pedig forgalomkorlátozásokra kell számítani az Új Köztemető környékén, a Kozma utca és a Sírkert út körforgalmú csomópontjánál. Várhatóan 12.30-tól bizonytalan ideig lezárják az Andrássy utat a Kodály körönd és az Oktogon között, azonban a keresztirányú forgalmat és a tömegközlekedést átengedik.

Délután kettő és négy óra között a hatóság lezárja a Gundel Károly utat, továbbá előreláthatólag 20.00-tól 22.00-ig az Apáczai Csere János utcában, valamint a pesti alsó rakpart Szabadság híd és Lánchíd közötti szakaszán forgalomkorlátozásokra kell számítani, azonban teljes lezárásra nem kerül sor. A Hősök terén tartandó koncertek miatt 16 órától kedden hajnali 4.15-ig lezárják a Dózsa György út Podmaniczky utca és Ajtósi Dürer sor közötti részét, valamint az Andrássy utat a Hősök tere és a Kodály körönd között.

A BKK a lezárások miatt azt tanácsolja az autósoknak, hogy a belvárosban való közlekedéshez hétfőn válasszák inkább a tömegközlekedés kötöttpályás járatait, a kifelé autózóknak pedig a Pesti alsó rakpart, a Váci út, valamint az M0-s körgyűrű használatát ajánlják.

A közlemény szerint az esti koncert kényelmesebb megközelítése, valamint a hazajutás könnyebbé tétele érdekében a BKK jelentősen sűrűbben, illetve megnövelt üzemidővel indítja mind a négy metróvonalat, továbbá, ha a koncert befejezési időpontja indokolja, a csatlakozó HÉV-, villamos- és buszjáratokra is biztosítják az átszállási lehetőséget - egyebek mellett a szentendrei és a csepeli HÉV-re, 47-es, 49-es, 61-es villamosra, 21-es, 44-es, 85-ös, 136E, 194-es és a 250-es autóbuszra.
Várhatóan 18.00 és 23.20 között az 1-es metró biztonsági okokból nem áll meg a Hősök tere – valamint a rendőrség döntése esetén a Bajza utca és a Kodály körönd – megállóban.

Szerző

A DK felnőtt középpárttá vált

Publikálás dátuma
2014.06.14. 15:59
Gyurcsány Ferenc a párt korábbi kongresszusán. FOTÓ: K2 Press
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint lezárult a Demokratikus Koalíció életének első szakasza, a DK megalapítása után két és fél évvel felnőtt középpárttá, a magyar politikai közélet egyenrangú szereplőjévé vált. A párt elnöke, volt kormányfő erről szombaton, a pártértekezlet közben tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Az értekezleten többek között az országgyűlési és az EP-választáson elért eredményeket, valamint a párt eddigi munkáját értékelik.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a DK a demokratikus baloldal legdinamikusabban fejlődő pártja, a legkiszámíthatóbb politikával. Az viszont nem változik, hogy "Orbán rendszerének legádázabb ellenfelei" maradunk, akik a "nemzet nagy ügyeiben" ragaszkodnak elvi álláspontjukhoz és nem kötnek kompromisszumot - mondta Gyurcsány Ferenc.
A DK-t jelenleg erős belső emberi, szervezeti, politikai egység jellemzi – emelte ki, célként jelölve meg, hogy a következő négy évben kormányzóképes erővé váljanak, és képesek legyenek arra, hogy más demokratikus erőkkel együtt 2018-tól - vagy "ha úgy hozza a sors", akár már korábban is - kormányozzák az országot. Ehhez Orbán Viktor rendszerének éles kritikájára és egy demokratikus, élhető, büszke Magyarország programjának megteremtésére van szükség – mondta Gyurcsány Ferenc.
Közölte, a nagyobb támogatás több felelősséggel jár, amit az ország érdekében és a demokratikus oldal átépítése során is érvényesíteniük kell.

A pártelnök arra hívott fel mindenkit, ne hagyják szó nélkül "Orbán Viktor és kormányának ámokfutását, vegyék birtokba az országot, utasítsák el ezt a rendszert, adjanak hangot ellenvéleményüknek". Bejelentette, hogy július 12-én a DK "utcára hívja a demokratákat", hogy élesen forduljanak szembe a kormány filozófiájával és intézkedéseivel. "Nincs okunk arra, hogy szótlanul tűrjük ezt az ámokfutást" – fogalmazott, és annak a reményének adott hangot, hogy az MSZP, az Együtt, a PM és a Magyar Liberális Párt is csatlakozik demonstrációjukhoz, ahová egyenrangú félként várják őket.
Gyurcsány Ferenc kijelentette: a partnerség híve, a demokratikus baloldali pártok egymásnak elsősorban nem versenytársai, hanem partnerei az "Orbán elleni küzdelemben".

Kérdésre válaszolva elmondta, a pártértekezleten szóba került az önkormányzati választásra való felkészülés. A demokratikus baloldalnak most három, nagyjából azonos támogatottságú szereplője van, akiknek az önkormányzati választások "jelentős részében" érdemes megállapodniuk egymással – mondta.
Szerinte például érdemes megegyezni a közös főpolgármester-jelöltről. "Lesz ilyen jelöltünk, akit nem Horváth Csabának fognak hívni" – közölte Gyurcsány Ferenc. Szerinte érdemes megállapodni a közös kerületi jelöltekről - akiket nagyjából egyenlő arányban indítanának -, a vidéki polgármesterekről és egyéni képviselőjelöltekről is, a megyei önkormányzatokban viszont mindenki állíthat önálló pártlistát.

Szerző