Konyhakést döfött férjébe, majd tárcsázta a rendőrséget

Életveszélyes sérüléssel került kórházba egy 47 éves férfi, akit felesége késelt meg mezőhegyesi otthonukban.

Szombaton délután, veszekedés közben ragadott kést a 45 éves asszony. 47 éves férjét megszurkálta, majd felhívta a rendőrséget és a mentőket. A megkéselt férfi súlyosan megsérült, életveszélyes állapotban került kórházba. A nőt a rendőrök előállították, kihallgatása után őrizetbe vették. Az ügyben emberölés kísérlete miatt indult eljárás.

Szerző

Szexrabszolgának kényszerítettek magyar nőket

Százhúsz magyar szexrabszolgát tartott ki az az angliai bűnszervezet, amelynek vezetői már bíróság előtt felelnek tetteikért  Nagy-Britanniában - írta a blikk.hu.

Egy 33 éves férfi és a nővére irodai munkát és bébiszitter állást ígért Angliában, de a kiérkező nőket megfenyegették, elvették útleveleiket és prostitúcióra kényszerítették őket. Az egyik rendőrségi tolmács sírva is fakadt, miközben a lányok a velük történt borzalmakat ecsetelték – idézi a lap az ügyben eljáró angliai nyomozót, aki egy helyi lapnak nyilatkozott az ügyről. A letartóztatott férfi például egyszer erőszakos szexre kényszerítette az egyik lányt − aki súlyos sérüléseket szenvedett −, azért mert pizzát mert rendelni a bordélyházba.

A fogva tartott nőknek átlagban napi húsz kuncsaftot kellett fogadniuk, így a rendőrség számításai szerint a letartóztatott testvérpár több millió font, körülbelül egymilliárd forintnyi összeget kerestek, amiből a bűnszervezet vezetői London legelegánsabb részein béreltek luxus apartmanokat. A letartóztatott nő Magyarországról segédkezett a 18 és 45 év közötti nők megtévesztésében, átverésében. Őt Budapesten fogták el a rendőrök, majd átadták az angol rendőrségnek. A testvérpár mellett még három embert fogtak el az ügy miatt.

Szerző

Megszűnt az útlezárás az M1-es autópályán

 Megszűnt az útlezárás az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 160-as kilométerszelvénynél, ahol vasárnap kora reggel felborult egy személyautó - közölte a rendőrség.

A sztrádán egy személygépkocsi eddig tisztázatlan okból a szalagkorlátnak ütközött, többször megpördült a tengelye körül, majd a tetején állt meg a pálya leállósávjában.
Az autóban négyen utaztak, mindannyian megsérültek, egyiküket mentőhelikopter vitte a győri kórházba.
A mentés idején forgalomkorlátozás volt a helyszínen, amelyet már megszüntetett a rendőrség.

Szerző