X_Foci VB 2014;Görögország;Drogba;Elefántcsontpart;Alexis Sanchez;Kolo Touré;

2014-06-16 07:55:00

Latin győzelem, görög tragédia

Elrajtolt a világbajnokság C-csoportja is, s szombat délután mindjárt a grupp két favoritja, Kolumbia és Görögország találkozott egymással. Bemutatkozott Elefántcsontpart is, amely ráijesztett szurkolóira, de aztán hozta a kötelezőt Japán ellen. Ugyaanezt tette Chile Ausztráliával és Svájc Ecuadorral szemben.

A görög csapat nyolc világbajnoki selejtező mérkőzésen nem kapott gólt, ehhez képest szombaton már az 5. percben a hálóból kellett kikotornia a labdát Karnezisznek. A gólt egy jobboldali támadás előzte meg, a begurítást Ibarbo átlépte, Armero kapura küldte, de lövésébe Manolasz beletette a lábát, s a labda arról csorgott be a kapuba. A görögök nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, akadtak is helyzeteik, a kontrákból viszont a kolumbiaiak veszélyeztettek.

Kolumbia-Görögország 3-0 (1-0)

C csoport, 1. forduló Belo Horizonte, Estadio Mineirao, 57 ezer néző. Jv.: Geiger (amerikai)
Kolumbia: Ospina - Zúniga, C. Zapata, Yepes, Armero (Arias 74.) - Cuadrado, Aguilar (Mejía 66.), C. Sánchez, J. Rodríguez - Ibarbo, T. Gutiérrez (Martinez 75.) .
Görögország: Karnezisz - Toroszidisz, Papasztathopulosz, Manolasz, Holebasz - Kone(Karagunisz 78.), Maniatisz, Kacuranisz - Szalpingidisz (Fetfatidisz 56.), Gekasz (Mitroglu 63.), Szamarasz.

Gól: Armero (6.), Gutierrez 58.) Rodriguez (92.)
Sárga: Sánchez (26.)Papasztathopulosz (52.) Szalpingidisz (54.)

A második félidőben nemcsak az egyenlítés nem jött össze a görögöknek, hanem még ők kaptak újabb gólt. Egy jobb oldali szögletbe Aguilar beletette a lábát, a labda Gutierrez elé pattant, aki közelről a léc alá emelt. A hosszabbításban még Rodriguez is betalált, s ez már nagy gólarányú győzelmet jelentett. A görögöknek - micsoda tragédia - egyetlen kapufára futotta és viszonylag gyenge játékkal sima vereséget szenvedtek.

Ami a C-csoport másik mérkőzését illeti, a világbajnokság előtt sokan azt mondták,

hogy Elefántcsontpart most végre olyan csoportba került, ahonnan ez a rengeteg remek játékossal rendelkező gárda továbbjuthat. Nos, az afrikai csapat az első lépést meg is tette efelé.

Padlón a görögök FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/QUINN ROONEY

Padlón a görögök FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/QUINN ROONEY

Svájc–Ecuador 2-1 (0-1)

E csoport, 1. forduló. Brazíliaváros, Estádio Nacional de Brasília, 69 ezer néző. Jv.: Ravsan Irmatov (üzbég)
Svájc: Benaglio – Lichtsteiner, Djourou, Von Bergen, R. Rodríguez – Behrami, Inler – Shaqiri, Xhaka, Stocker (Mehmedi, 46.) – Drmic (Seferovic, 75.).
Ecuador: Domínguez – Paredes, Guagua, Erazo, W. Ayoví – A. Valencia, Gruezo, Noboa, Montero (Rojas, 77.) – E. Valencia, Caicedo (Arroyo, 71.).
Gól: Mehmedi (48.), Seferovic (93.) illetve E. Valencia (23.)
Sárga lap: Djourou (85.)

Elefántcsontpart ezúttal két legendája, Drogba és Kolo Touré nélkül lépett pályára Japán ellen, ám így is azonnal támadólag léptek fel, ám az első percekben kihagytak két helyzetecskét.

Az ázsiai válogatottnak kellett úgy tíz perc, hogy magához térjen: előbb Kagava még nem tudott élni a lehetőséggel, ám a 16. percben Honda parádés labdaátvételt követően védhetetlen gólt ragasztott a bal felsőbe.

Sőt, ha Ucsida egy kicsit pontosabban céloz, akkor az első húsz percet követően már két találat lett volna a japánok előnye.

Chile-Ausztrália 3-1 (2-1)

B csoport, 1. forduló - Cuiaba, Arena Pantanal 40 ezer néző. Jv: Doue (elefántcsontparti)
CHILE: Bravo - Mena, Medel, Jara - Isla, Vidal (Gutiérrez, 60.), Valdivia (Beausejour, 68.), Aránguíz, Díaz - A. Sánchez, E. Vargas (Pinilla, 88.).
AUSZTRÁLIA: Ryan - Franjic (McGowan, 50.), Davidson, Spiranovic, Wilkinson - Bresciano (Troisi, 78.), Jedinak - Milligan, T. Cahill, Oar (Halloran, 69.) - Leckie.
Gól: A. Sanchez (12.), Valdivia (14.), Beausejour (93.) illetve Cahill (35.)
Sárga lap: Cahill (44.), Jedinak (58.), Milligan (67.), Aránguiz (86.)

Riadót fújtak az "Elefántok", és sorra dolgozták ki, majd hagyták kihasználatlanul a helyzeteiket. A balhátvéd Boka távoli lövései egyre több munkát adtak Kavasimának, míg Kalou közelről tette naggyá a japán hálóőrt. A szünet után folytatódott az afrikai hadművelet, ám a rendkívül gyors kontráikkal Hondáék állandó veszélyt jelentettek Barry kapujára.

A japánok azonban a chilei bírónak, Ossesnek is megköszönhették, hogy az afrikaiak nem egyenlítettek, ugyanis

nagyvonalúan továbbot intett, amikor a kitörő Yaya Tourét buktatták a 16-oson belül. Aztán beállt Drogba, és szinte azonnal gólpasszt adott, ám tökéletes átadását Gervinho elügyetlenkedte.

Elefántcsontpart-Japán 2-1 (0-1)

Recife, Itaipava Arena Pernambucano, 40 ezer néző. Jv.: Osses (chilei)
Elefántcsontpart: Barry - Aurier, Zokora, Bamba, Boka (Djakpa, 73.) - Tioté, Y. Touré, Serey (Drogba, 62.) - Kalou, Bony (Ya, 78.), Gervinho.
Japán: Kavasima - Ucsida, Josida, Morisige, Nagatomo - Jamagucsi, Haszebe (Endo, 54.) - Okazaki, Honda, Kagava (Kakitani, 86) - Oszako (Okubo, 67.).
Gól: Bony (64.), Gervinho (66.) illetve Honda (16.)
Sárga lap: Josida (22.), Bamba (56.), Zokora (58.), Morisige (64.)

De Drogba jelenléte egy csapásra felerősítette az elefántdübörgést: előbb Bony, majd Gervinho fejelte be Aurier precíz beadását, és máris az afrikai válogatottnál volt az előny. Amit meg is tartott. A világbajnokság előtt pár nappal Pelé azt nyilatkozta, biztos abban, hogy a chilei válogatott lesz a brazíliai futball világbajnokság egyik legkellemesebb meglepetése.

Nos, Alexis Sánchezék kis híján már az ausztrálok elleni nyitómeccsen rácáfoltak a torna nagykövetére. Mindenesetre Vidal

sérülése meggyógyult, így a Juventus klasszisa természetesen pályára lépett Ausztrália ellen. Hogy emiatt, vagy sem, de Chile hihetetlenül bekezdett, és mire letelt az első negyedóra, már el is intézték a meccset.

Előbb Alexis Sánchez, majd Valdivia lövése talált utat Ryan kapujába, és ezt követően a sportágat kedvelő száz és százmilliók vélhetően csak arról vitatkozhattak szerte a világban, hogy Chile hány góllal nyeri meg a B csoport második találkozóját (az elsőn Hollandia 5-1-re kiütötte a címvédő spanyolokat). Aztán jött a nem várt fordulat: az ausztrálok felébredtek, és előbb Cahill egy fejesből szépített, majd egy percre rá a veterán csatár kis híján ki is egyenlített, ám Bravo hatalmas bravúrral védte a lövését.

Szünet után az ausztrálok Cahill vezetésével hatalmas erőfeszítéseket tettek az egyenlítés érdekében, de vagy a csatár hagyta ki a ziccerét, vagy ha betalált, akkor a játékvezető nem adta meg les címén, vagy Bravo védett szenzációsan. A chileiek ereje a védekezésre ment el, aztán a csereként beálló Beausejour szinte a semmiből betalált a 93. percben, és valamivel biztosabbá tette csapata győzelmét.

A délutáni meccsen az E-csoport legnagyobb favoritjának tartott Svájc egy félidőn át vesztésre, majd sokáig döntetlenre állt Ecuadorral szemben, végül az utolsó percben lőtt góllal hozta a három pontot.