Balaton;Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt;Szári Zsolt;gardaelhullás;

Húszezer gardatetem a Balatonban

Már nemcsak a halakat vizsgálják, hanem a környezeti tényezőket, az esetleges emberi beavatkozásokat is, hogy kiderüljön: mi áll a balatoni gardaelhullás hátterében.

Horgászok jelezték ugyanis, hogy az utóbbi időben gardatetemeket sodor a víz, s ilyen jelenséggel korábban nem találkoztak. Egy bizonyos fokú halpusztulás természetes jelenségnek tekinthető, ami eddig leginkább a busát és az angolnát érintette - myilatkozta Szári Zsolttól, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a sonline.hu-nak.

A szakember úgy véli, ez egy fajspecifikus elhullás, aminek az okai egyelőre ismeretlenek. Az elpusztult egyedek kiváló kondícióban voltak, ami igen elgondolkodtató. A halászati tilalom óta a tó táplálékban rendkívül szegény, miközben december óta több tíz tonna busa, illetve keszeg maradt a Balatonban, halászat esetén ezek már nem volnának benne.

Kérdés, ebben a helyzetben megtartják- e novemberben a hagyományos gardafesztivált FOTÓ: NÉPSZAVA

Kérdés, ebben a helyzetben megtartják- e novemberben a hagyományos gardafesztivált FOTÓ: NÉPSZAVA

A horgászok jelzései szerint a tavasszal fogott keszegek olyan soványak voltak, hogy „szinte át lehetett látni rajtuk.” A szakember arra hívta fel a figyelmet: a laikusok is észlelhetik, hogy keleti medencében mennyire tiszta a víz, akár két méter mélyre is le lehet látni, ez pedig azt jelenti, hogy a planktonok gyakorlatilag szinte hiányoznak a vízből.

S most éppen azok a fajok (garda, keszegfélék) pusztulnak, melyeknek e tavaszi-nyár eleji időszakban a plankton lenne az egyik fő táplálékuk. A figyelmet erre is felhívó nyilatkozó szerint ez is azt mutatja, hogy a Balaton egy nagyon bonyolult rendszer, amibe nem lehet csak úgy ötletszerűen belepiszkálni.

Eközben továbbra sem tudni, hogyan alakul a balatoni halászat, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. jövője. Az előző kormány az újra testálta ezen feladatot, s most már, hogy van új kormány, de továbbra is Fazekas Sándor az illetékes miniszter, aki a tisza-tavi modellt tartotta kívánatosnak a Balatonra is akkor, amikor decemberben leállította a halászatot.