vesztegetés;Fapál László;viszkisdoboz;tábornokper;

Ma újrakezdik a tábornokpert

Ma kezdődik újra a viszkisdoboz-ügyként elhíresült tábornokper a Debreceni Törvényszéken, a katonai tanács előtt. 

A büntetőeljárást azért kell az elejéről újrakezdeni, mivel február elején a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa hatályon kívül helyezte az összes vádlottat felmentő nem jogerős ítéletet, és új eljárást rendelt el. Ismert, tavaly februárban első fokon minden vádlottat, minden vádpont alól felmentett a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa, mivel az egykori honvédelmi tárca volt tisztviselőit 200 milliós vesztegetéssel megvádoló ügyészség semmilyen érdemi bizonyítékot nem tudott felmutatni, ami pedig volt, azt a bíró feltételezéseken alapulónak nevezte.

A "nagy hal" Fapál László egykori honvédelmi államtitkár lett volna, ám a viszkisdobozban átadott vesztegetési pénz története kizárólag Oláh János tábornok vallomásán alapult, aki viszont a bíróságon ezt visszavonta. Sőt, elismerte: az ügyészek által felvázoltakra csak "bólintania kellett", mert "volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ezt jobban tudják". Fapált Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel együtt egyébként egy másik - kedvezménnyel megvásárolt szolgálati lakása ügyében indult - perben is megvádolták, abban néhány hónapja nem jogerősen mindkettejüket felmentették.