Hárman megsérültek egy balesetben a XVI. kerületben

Publikálás dátuma
2014.06.16. 03:44
FOTÓ: MTI, Mihádák Zoltán
Hárman megsérültek, amikor két autó összeütközött a XVI. kerületben, a Rákóczi út és a Csömöri út kereszteződésében szombaton késő este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Tájékoztatásuk szerint a sérültek kiemelésében a fővárosi hivatásos tűzoltók segítettek a mentőknek.
A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a Csömöri út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A balesethez a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kivonult.

Szerző

Megtalálták a Zalában eltűnt fiú holttestét

Vasárnap este megtalálták a Zala folyóban annak a fiúnak a holttestét, akit még szombaton ragadott el a víz - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Cseresznyés Dániel elmondta: a szombat este befejezett, majd vasárnap délután folytatott kutatásban részt vettek hivatásos és önkéntes tűzoltók, a Zala Mentőszolgálat búvárai, de később a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai is bekapcsolódtak a keresésbe. A 16 éves fiú holttestét nem sokkal este hét óra előtt találták meg a folyó Nemesapáti és Zalaszentiván közötti szakaszán.

Az esetről beszámoló Zalai Hírlap online kiadása azt írta: szombat délután három fiú és egy lány a Zala folyó partján töltötte az idejét. A Kemendollár és Alibánfa közötti szakaszon egyelőre tisztázatlan okból a vízbe csúsztak, s csak hárman tudtak a partra jutni, negyedik társukat elragadta a víz.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint szombat este hat óra körül kezdték meg a kutatást a zalaegerszegi hivatásos és a környékbeli önkéntes tűzoltók, valamint a speciális egység búvárjai. Estig a keresés nem vezetett eredményre, ezért vasárnap délután a Zala Nemesapáti és Zalaszentiván közötti szakaszán indult újra a kutatás a 16 éves fiú után.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke korábban az MTI-vel azt közölte: az eset miatt a rendőrség közigazgatási eljárás keretében folytat vizsgálatot.

Szerző

Tűzcsapot döntött a karambolozó vérszállító

Kitört egy tűzcsapot egy karambolozó vérszállító autó Pécs belvárosában.

Vasárnap történt a baleset a baranyai megyeszékhely Rákóczi útján, a Felsőmalom utca kereszteződésében. Egy személyautó, miközben vezetője megpróbált elhajtani előtte, nekirohant egy szirénázó vérszállító autónak, nekilökve azt egy tűzcsapnak. A balesetben a személyautót vezető nő megsérült, a mentők kórházba szállították. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Szerző