1956;Rainer M. János;
2014-06-16 11:32:00
Az 1956-os Intézet főigazgatója szerint más-más okból, de sem az állampárt, sem az ellenzék nem akart politikai demonstrációt Nagy Imréék újratemetéséből. Egy évvel korábban Grósz Károly pártfőtitkár még szétkergette a pár száz embert mozgósító megemlékezést, de közben a párizsi megemlékezés, a Pére-Lachaise temetőben állított szimbolikus sír és a kelet-európai átalakulások ezt az ügyet, 1956-ot és a temetetlen halottak ügyét a középpontba helyezték.
Majd itthon is egyre viharosabban változtak az események - fogalmazott a történész -, 1989 január végén volt Pozsgay bejelentése a "népfelkelésről", utána már nem lehetett ellenforradalomról beszélni. Úgy kellett tenni, mintha az MSZMP be tudná fogadni ezt az egész 1956-ot, mintha be tudná emelni a párttörténetbe. A párt elfogadta a politikai pluralizmust, tehát egyik lépés jött a másik után. Rainer M. János felidézte, hogy a Hősök tere nagyon későn merült fel, az eredeti helyszín az Új Köztemető volt, és arról vitáztak, hogy annak a legtávolabbi sarkában, a 301-es parcellában, vagy a bejárattól olyan 1 kilométerre lévő tágas területen, az ún. Köröndön legyen a helyszín.
De aztán egyre több tömegdemonstráció szerveződött Budapesten, úgyhogy hamar kiderült, hogy nem lehet a temetőben elszigetelni ezt az eseményt. Külön kellett választani a ravatalozást, a búcsút és a tényleges elhantolást. A temetés lélektani fordulópont volt, ami megfosztotta az MSZMP-t a legitimációja maradékától, de kellett volna lennie egyfajta pozitív hozadékának, hatásának is. Utat nyitott a diffúz, széttartó emlékezetnek, ugyanakkor megnyitotta az utat a történelem politikai célú felhasználása előtt is. Innentől kezdve a múlt politikai elsajátítása a mindennapjaink részévé vált - fogalmazott az interjúban Rainer M. János.