Ismét lecsaptak az iszlám szélsőségesek

Ismét véres merényletet hajtott végre a nigériai iszlám fundamentalista szervezet, a Boko Haram. Ezúttal egy nigériai piacon robbantott, legalább 15 személy halálát okozva.

Szemtanúk szerint legalább húsz fegyveres intézett támadást az ország északi részén, Daku városában a helyi piac ellen. Az iszlamisták válogatás nélkül lőttek a tömegbe, majd füstbombát dobtak az emberek közé. Sok épület kapott lángra.

A Boko Haram iszlám állam megteremtéséért harcol Nigéria északi részén. 2009 óta emberek ezreit gyilkolta meg. Fegyveresei április közepén egy észak-nigériai faluból több mint kétszáz diáklányt raboltak el. Bár állítólag lokalizálták a hatóságok a lányokat, egyelőre nem indítottak akciót kiszabadításukért.

Szerző

Elkapkodták az elnök bélyegeit

Szlovákiában igen népszerű az új államfőt, Andrej Kiskát ábrázoló bélyeg, amelyet hétfőn bocsátott ki a pozsonyi posta. 

A bumm.sk szerint az érdeklődés akkora volt: már reggel hét óra előtt sokan várták a posta nyitását csak azért, hogy megkaparinthassák a bélyeget, amelyen „a poprádi születésű Andrej Kiska köztársasági elnök” felirat szerepel. Nem meglepő módon a bélyeg főleg az államfő szülővárosában, Popradban volt népszerű.

A poprádi posta az alkalomra külön pultot is nyitott, ahol a bélyeg mellett első napi kiadású borítékot (FDC) és lepecsételt emléklapot is beszerezhettek az érdeklődők. Az alkalmi fogásért nem csak Poprádról érkeztek érdeklődők, de közép-és kelet Szlovákiából is akadt, aki ide utazott.

Szerző

Gránátokkal várták a rendőröket

Kisebb háború alakult ki egy albán faluban, amikor a rendőrség le akart csapni a helyi kábítószermaffiára. 

Az AP hírügynökség közlése szerint a maffiózók gránátvetőkkel vették célba a rendőröket, majd gépfegyverekkel lőtték őket. Csodával határos módon azonban senki sem sérült meg. Az összecsapás helyszíne Lazarat külterülete volt.

A település az egykori diktátor, Enver Hoxha szülővárosa, Gjirokaster tőszomszédságában található. Az albán rendőrség feltételezései szerint a régióban évi 900 tonnányi vadkendert állítanak elő. Ennek értékét 4,5 milliárd euróra becsülik, amely a balkáni ország éves GDP-jének a fele.

A drogmaffiára 500 rendőr csapott le. Arra azonban nem számítottak, hogy ilyen ellenállás várja őket. Ezért egyelőre nem sikerült felszámolniuk a bűnözés albániai fellegvárát 

Szerző
Témák
Albánia