Előfizetés

Tedd valódivá a lehetetlent!

Publikálás dátuma
2014.06.23. 08:15
Fotó: Gettyimages.
“ Művész az, aki annak hiszi magát.” A mondat,a maga egyszerűségében a titka Yoko Ono életének. Művésznek lenni számára mindig az élet és a művészet vegyítését jelentette és több vonatkozásban azt, hogy életéből műalkotást varázsoljon.

Életének nyolcvanegy éve alatt Yoko Ono mindig az első vonalban állt, mindig új tervei voltak, soha nem állt le. Erről tanúskodik az a Half-a-wind show című nagy retrospektív kiállítás is, amely a bilbaói Guggenheim múzeumban látható szeptember 1-ig.

A kiállítás kb. 200 művet mutat be húsz tematikus felosztásban. Installációkat, műtárgyakat, rajzokat, fotókat,szövegeket, performance dokumentációt foglalnak magukba. Művek és elképzelések hihetetlen mennyiségét,amelyek között számos “ költői, abszurd és utópisztikus” van - mondják a kurátorok. Sok anyag kiindulópontja írott vagy orális instrukció, amely aktív szerepet ad a nézőnek. Az egyik leghíresebb, amelyet az 1964-es Grapefruit tartalmaz, inspirálta John Lennont az Imagine megírására.

Alapját azok a rövid  “elképzelések”adják, amelyeket a művésznő azért írt hogy bátorítsa a bombázásoktól félő és éhező öccsét, amikor a család a II. világháború idején evakuált Tokióból.” Kitaláltam menüket és a testvérem jobban lett. Évekkel később átalakítottam ezeket a gondolatokat olyan instrukciókká, amelyek segítik az embert abban,hogy jól érezze magát. A könyv a hatalomról és a képzelet erejéről szól. Úgy gondolod, hogy valami lehetetlen, aztán elképzeled, majd valódivá teszed.” – magyarázza az El Mundo riporterének.

Igazivá tenné a képzeletet, ez kellene, hogy fő célja legyen minden művésznek és művészi alkotásnak. De Yoko Ono számára a mást elképzelni a létünk és a világ megváltoztatását is jelenti. Például, elképzelni a békét és békét teremteni. “ Ez nem nehéz, lehetséges, a szemünk előtt van, csak az emberek nem akarják látni. Szerintem mindnyájan cselekedhetünk úgy,hogy a világ békésebb legyen, főként úgy,hogy elképzeljük a békét, a békére gondolunk mindennap. A világban az emberek 90 %-a békét akar, miért kellene a másik 10 %-hoz igazodnunk?Az embereknek sokkal több hatalmuk van, mint hiszik.”

Elhatározás kérdése lenne, hogy valaki művész legyen? “ Nem tudom,csak magamról beszélhetek, művész voltam már anyám hasában is.” – mondja. Igaz, hogy a család kiskorától kezdve arra ösztönözte, hogy megismerje, gyakorolja a művészetet. Japán arisztokrata családban nőtt fel, a legexkluzívabb iskolákba járt, osztálytársa volt a leendő Akihito császár. „Zeneszerző akartam lenni,de az én időmben a nők nem lehettek azok és apám az éneklés felé irányított. Klasszikus éneket tanultam, de nem tetszett. Amikor a családom áttelepült az Egyesült Államokba, elindultam a magam útján, New Yorkba mentem.” Itt találkozott a korabeli New Yorki avantgárddal és kezdte elképzelni az új életét.” Jókor voltam New Yorkban, akkor történt minden és én része voltam ennek a mindennek.”

Része volt a Fluxusnak, annak a művészeti mozgalomnak, amely George Maciunias köré szerveződött és olyan különleges személyiségeket tömörített, mint Nam June ‚Paik, Joseph Beyus, John Cage,  Jonas Mekas és sok más olyan művész is, akik a mozdulat művésziségét, a performance, a happening központiságát hirdették és a műalkotás helyett inkább provokálták a művészetet és így megmenekültek attól a lehetőségtől,hogy kereskedjenek a művészetükkel.” Mindig azt gondoltam, hogy annak, amit alkotok, teljesen tisztának kell lennie és nem kell pénzt szerezni a művészetemmel és így is tettem.”

A londoni Indica Gallery-ben 1966-ban megnyitott kiállításán találkozott először John Lennonnal és ez a találkozás megváltoztatta az életét.

Yoko Onot évekig úgy ismerték, mint “ a boszorkányt”,majd annak, aki felelős a Beatles feloszlásáért és Lennon halála után sokáig “ az özvegy”-ként. Aztán lassan ezek a sztereotípiák kezdtek elhalványulni és újra előtérbe került a saját személyisége, a művészete.” Nehéz volt, de hálás vagyok minden tapasztalatért, amelyet átéltem, mert elhoztak idáig. De mindig önmagam maradtam.” Ez az “ önmagam” nagyon gazdag és valahányszor felajánlja magát a közönségnek, mindig másképpen teszi. És ez a sokféleség számára természetes.  „Mindnyájunkban ezernyi én van. Van, aki sokat meg akar mutatni belőle, van, aki nem.”

Vannak, akik “ az ötödik Beatle-nek” nevezik, de ő inkább műalkotásként határozza meg magát.

Vegyíteni az életet és a művészetet, politikacsinálást is jelent. Megfér egymás mellett művészet és politika? “ Szükség van bizonyos politikai előrelátásra a művészeti elképzelések kommunikálásában. És szükség van művészetre a politikai elképzelések kommunikálásában. De a politikusok kevéssé érdekelnek, ők csak tükröződései annak, amit mi csinálunk.”

A kreatív, fáradhatatlan Yoko Ono most is a világ középpontjában áll, az új generációkban sok művész tekinti példaképének. Hogyan mutatkozna be annak, aki először kerül Önnel kapcsolatba? – kérdezte a spanyol újságíró.

„A bemutatkozásnak nemcsak egy módja van. Attól függ, hogy ki áll velem szemben. Más vagyok, ha egy gorillának mutatkozom be, mint amikor egy pillangónak.” 

 

Sorban állni kétszer

P. Szabó Dénes írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2014.06.23. 07:47
A Nemzeti Táncszínház előtt szombaton nem foglalkoztak az esetleges költözéssel, zenészek és táncosok gondoskodtak a jó hangulat
Talán még sincs minden veszve - gondolja magában az, aki a Múzeumok Éjszakáján látja az egyik programról a másikra hömpölygő tömeget. Ezen az éjszakán főként a magas kultúráé a főszerep, amire - hála az égnek - van igény. 

A Szépművészeti Múzeumnál a szombati Múzeumok Éjszakáján akkora volt az érdeklődés a Tolouse-Lautrec festőművész-grafikus munkáiért, hogy a vállalkozó kedvűeknek kétszer is sorban kellett állniuk. Egyrészt, hogy megvásárolják az összes éjszakai programra feljogosító rózsaszín karszalagot, másrészt, hogy beálljanak a múzeum Barokk csarnokában egy újabb sorba egy kuponért. De miért is?

A szervezők szerint azért, hogy a termekben legfeljebb ötszáz fő tartózkodjon, így a tömeg kényelmesen mozoghasson a képek előtt. Beállunk hát a kígyózó sorba, de szerencsére negyedóra alatt megkapjuk a kuponunkat. Benn a termekben óriási a tumultus, hangyalépésben haladunk a grafikák előtt, mindenki elemez, értékel, műért. Mondhatni ma este az egy négyzetméterre jutó "esztéták", "művészettörténészek" száma toronymagas.

Az első emeleti klasszikus gyűjteménynél már egy valódi elemző, Jalsoviczky Sára mesél francia ínyencségekről, a képtár jeles alkotásain illusztrálva előadását. Kiderül, hogy egy gazdagon megterített asztal akár az elmúlást is jelképezheti, a képeken szereplő articsóka pedig erotikus tartalommal is bírhat.

Mire a tárlatvezetés véget ér, jelentősen megéhezünk, de már indulhatunk is a Műcsarnokba, hiszen ma este úgy telik az idő mint még soha. Meglepetésünkre itt is nagy a tömeg, pedig egy szervezőtől megtudjuk, hogy más napokon igencsak gyéren látogatott az Építészeti Nemzeti Szalon.

Két huszonéves szobanövényekkel a kezükben érkezik, hogy zöldebbé tegyék a Hősök terét. - Aki egy méternél nagyobb növényt hoz, az egy művészeti könyvet kap - mondják, de az övék száz centi alatti, így a jutalmuk csak egy oklevél. Mi már loholunk is tovább a Várba, a zebrán épp egy növénnyel halad át egy idősebb nő. Ő már biztosan könyvet kap, de nincs időnk ezen túl sokat meditálni, mert alig férünk fel a földalattira.

Mindenkin karszalag, mindenki mosolyog, fenn a Várban is hasonló a helyzet. A Nemzeti Táncszínház szinte tömve, sokaknak (köztük az újságírónak is) már csak a földön jut hely. A piros és lila színekbe boruló teremben indiai táncot lejt hat nő. Az előadás megbabonázza a tömeget, a látogatók árgus szemekkel figyelnek, miközben szinte hihetetlen belegondolni, hogy két éven belül az épület a Miniszterelnöki Hivatalnak adhat majd otthont.

Ma este viszont a kultúra foglalja le gondolatainkat. A Magyar Nemzeti Galériába sétálva egy kórust látunk, akik éppen az andalító Moon River című dalt éneklik az Álom luxuskivitelben című hollywoodi filmből. Hiába, meg kell állnunk, a zene lenyűgöz, legfeljebb akkor eszmélnénk csak fel, ha maga Audrey Hepburn lépne ki a budai Vár oszlopai közül.

Benn a Galéria kupolacsarnokában a Crescendo Nyári Akadémia tehetségei zenélnek és énekelnek, Mozart és Chopin szól a zongorán. A tömeg itt sem apad, a zenekedvelők még a márványlépcsőket is elfoglalták.

Az Országos Széchényi Könyvtár mintha kivetkőzött volna magából: az előcsarnokban fagyit árulnak, egy Guttenbergnek öltözött férfi pedig találós kérdést tesz fel a látogatóknak, miközben azzal tréfálkozik, hogy a nadrágjára, a két lába közé ragasztott könyvecske az ő „titkos naplója”.

A könyvtár szervezte árverésről már lekéstünk, de megtudjuk, hogy egy 1619-es megjelenésű Római Birodalomról szóló latin nyelvű nyomtatvány kelt el potom tizenötezer forintért. Nem is rossz ár egy ilyen becses darabért. Már közeleg az éjfél, de a lelkes múzeumlátogatókon mit sem látszik a fáradtság.

Van, aki még egy tesztet tölt ki, hogy féléves bérletet nyerjen a könyvtárba, míg mások egy nagy, falra ragasztott papírra írják fel azoknak a könyveknek a címeit amelyeket okvetlenül megmentenének a pusztulástól és őriznének meg az utókornak. Klasszikus és kortárs, ponyva és szépirodalom egyaránt a falra kerül. A filcek, melyekkel a papírra írnak, már kezdenek elhasználódni. Gyors terepszemlét tartunk, szemmel láthatóan A kis herceg "vezet".

Lassan indulni kell, egy-két könyvtári alkalmazott már pakol, a macskaköveken sétálva viszont jól hallatszik még a Nemzeti Táncszínház hangszóróiból, hogy felpörög a bulihangulat: a nyolcvanas évek zenéi kerültek terítékre.

A buszon zötykölődve búcsúzunk a múzeumoktól, az utasok már fáradtak, a többnyire rózsaszín karszalagok mégis jelzik, hogy izgalmasan telt az elmúlt néhány óra. Ma mindenki együtt ünnepelt, a résztvevők legfeljebb abban voltak "megosztottak", hogy melyik programokat válasszák.Ha csak egy éjszakára is, a kultúra összehozott minket.

Fényfestés a Gellért-hegyen

Publikálás dátuma
2014.06.23. 07:45
Fotó: K2 Press/Népszava
Nem lehet kétség a felől, hogy az idei Múzeumok Éjszakája után nemcsak egy különleges programra, a Gellért-hegyi fényvarázslatra, hanem Herman Ottóra, az ezerarcú polihisztorra is mindenki emlékezni fog.

A Nemzeti Környezetügyi Intézet szervezésében megvalósuló Herman Ottó Emlékév leglátványosabb eseménye június 21-e éjjelével beteljesítette küldetését: a lenyűgöző szépségű videóanimáció, melyet a nemzetközileg elismert Kiégő Izzók alkotócsoportja készített a tudós munkásságáról, maradandó élményeket szerzett az érdeklődőknek.

A polihisztor munkásságát bemutató videóanimációt 21.30-tól éjjel 2 óráig folyamatosan láthatta a nagyközönség, a Duna pesti partjáról, az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszon.

A fényfestés világpremier is volt, mert a világhírű Kiégő Izzók alkotócsoportja először vállalkozott arra a világon, hogy egy bonyolult természet adta struktúrára, egy sziklára komponáljon műalkotást.

A rendhagyó animáció Herman Ottó életét és munkásságát tárta fel képekben - virtuális utazásra, a szikla „belsejébe” invitálta a nézőket, azokba a világokba, amelyekkel a polihisztor foglalkozott, a rovarokéba, a víz alá, valamint az égbe, a madarakhoz.

Az animáció zenéje – Domonkos Csilla és Moldvai Márk munkája a természet hangjaiból vett hangmintákkal építkezett, teljessé téve a nem mindennapi élményt. A CsillARt Music production zenei alkotása jól kiegészítette a látványt.