Előfizetés

Gyereklányok programja a szülés

Szabó Iréne
Publikálás dátuma
2014.06.21. 10:30
FOTÓ: MTI/VAJDA JÁNOS
A napokban ünnepélyes keretek között átadták a Biztos Kezdet Gyermekházat a freskó-faluként ismertté vált világvégi Bódvalenkén. Kétségtelen, hogy az alig kétszáz - jobbára cigány származású - lelket számláló településen, amelyben a lakók több, mint fele gyermek, nem mindennapi eseménynek számít a lepusztult egykori iskolaépületből varázsolt különleges bölcsőde. Ez ugyanis az itt egyébként ismeretlen összkomfortot jelenti, a hozzá társuló mosógéppel együtt.

Nyilván hihetetlen, de ez utóbbi ugyancsak szenzáció a falu életében. A harminchárom ház külső falára festett "muráliákról" Horváth János festőművész mondta, "ez egy mese, ami a helybéliekről szól". Az meg a valóság, hogy a törpefalut láp veszi körül, vezetékes víz és csatorna nincs, rendszeres a hepatitisz és a vérhas járvány, se kocsma, se részeg ember, közintézmény számba - némi túlzással - legfeljebb a most felavatott gyermekház, no meg a katolikus és a református templom megy.

Világszép táj közepén áll a két utcás, nem akármilyen falu. Szegénysége hasonlíthatná az ország bármely elfelejtett törpefalujához, de Bódvalenke a maga nemében mégis páratlan. Igaz, öt éve még, amikor egy jólmenő budapesti tolmács- és fordítóiroda tulajdonosa, Pásztor Eszter felfedezte a számára ismeretlen emberi elesettséget, majd belevágott valami hihetetlenül izgalmas kultúrális vállalkozásba, ismeretlen helynek számított a kék pajzsos falucímer, amelyben egy kéz veretes kardot tart. Bódvalenke népe akkor a készülő freskók mellé asztalosműhelyt, varrodát, gombaszárító és csomagolóüzemet, kisvendéglőt, kézmívesházat, kempinget, játszóteret, vendégházat - magyarán a turisztikai infrastruktúra megteremtését - és mindenek előtt biztos munkát remélt.

Ma ez a remény kissé megkopott. Csodáltatják persze magukat az épületek falán száguldó lovak, a hihetetlenül kékre festett égen úszó felhők és repülő madarak, a XIX.századi francia festő, Henri Rousseau húsos növényeire emlékeztető virágok és fák, amelyek együttese azzá vált, amire megálmodója, a "városi asszony" csak titkon számított: Bódvalenkén megszületett az európai roma festészet egyedülálló szabadtéri tárlata. Ez a tagadhatatlan siker önmagában véve óriási érték. A freskófalunak ma már Európa-híre van, és Amerika művészvilága előtt sem ismeretlen a freskófalu fogalom. Hazai és külföldi cigányfestők tették világhírűvé a települést 33, a maga nemében páratlan muráliával.

A láp mélyre húz

Hogy mi hát a gond? Erről Pásztor Esztert kérdezem, aki a közelmúltban internetes levéllel fordult azokhoz, segítséget kérve, akik végigkövették az elmúlt küzdelmes öt évet.

- Nem szeretek és nem is fogok panaszkodni. Tényekről beszélek. Bódvalenkén született valami, de a nyomor, a mélyszegénység, az éhezés sem a művészeti értékre nem tesz fogékonnyá, sem az itt élők reménykedését nem fogja tartósan konzerválni. Ez utóbbi csak afféle kerete annak, hogy munkahelyek létesüljenek, hogy az életmód megváltozzon, hogy a lakók önmagukban is rátaláljanak az értékre. Ehhez segítség kell. Tőke. És ez az, amiből nagyon kevés van.

Egyébként senki sem vetheti Pásztor Eszter szemére, hogy nem mozgatott meg minden követ annak érdekében, hogy a láp ne húzza le a testi és a szellemi sötétségbe az ittenieket. Kétségtelen, hogy a szövetségessé szegődött Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány 2006-óta ad egyfajta erőt és biztonságot a fennmaradáshoz, de túl sok volt eddig a kudarc, ami egy idő után kedvét szegi az embereknek. Valljuk be, Pásztor Eszternek is. Mint megtudtam, kudracba fulladt vállalkozás volt például a Freskófalu Szociális Szövetkezet, amelynek keretei között elindították a biomassza projektet, ezzel pályáztak, de a döntés máig nem született meg és az erdőbirtokosokkal sem tudtak megegyezni. Így halt meg annak a lehetősége, hogy Bódvalenkén minden férfilakos helyben biztos munkát találjon. Az erdőrendezéssel, az aljnövényzet tisztogatásával nyert darált anyagból akartak biomasszát csinálni, amihez gépekre lett volna szükség és az emberek képzésére. Pásztor Eszter így fogalmazott: "Hibernálták a szövetkezetet".

Varrodai próbálkozásuk is dugába dőlt. Négy asszonnyal vágtak bele a védőruha gyártásba, ami hegesztőknek készült, finom munkát ugyanis nem tudtak szerezni. A gyártás igen hamar "bedöglött": mert vagy a gép romlott el, vagy a betegség tette lehetetlenné a folytatást. Kétízben neves cigányzenészekkel Sárkányünnepet rendeztek, ezzel is Bódvalenkére próbálták csalogatni a látogatókat. De ahol nincs egyetlen nyilvános WC-sem, ahol csak a falu közepén, az ártézi kútnál lehet kezet mosni, ahol az elemi komfort hiányzik a vendéglátáshoz, oda nem biztos, hogy a visszatérést fontolgatja a látogató. Mesélték, hogy egy turistacsoport tagjai sorba álltak a projektiroda előtt, hogy bejussanak a település egyetlen mosdójába.

A Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke megnyugtatott, mivel a támogatás az alapelvük, és a segítség az életformájuk, Bódvalenke 2008-óta beletartozik abba a körbe, amelynek tagjaihoz folyamatosan ruhát, élelmet, különböző vetőmagokat és egyéb szükséges holmit juttatnak. Pál Sándor elárulta, a Biztos Kezdet Gyermekház országos programban most első alkalommal vesznek részt, így aztán a napokban történt ünnepélyes átadás valójában az ő sikerük. Ők vették meg a lerobbant épületet, ők tárgyaltak a felújításra jelentkező vállalkozókkal, és fizették ki a munkáért a nyolc milliót, és nekik köszönhető az összkomfortossá varázsolt gyermekház berendezése. A TÁMOP program keretében az Edelényi Kistérség többcélú Társulása egy évig tartó működtetés után az Alapítvány átveszi majd a teljes fenntartást.

- Ez a projekt számunka is afféle kísérlet és ha sikeres lesz, további Biztos Kezdet Gyermekházakat is létre hozunk, hiszen határon innen és határon túl eddig is a családokért, a jövőt jelentő gyermekekért dolgoztunk - mondta érdeklődésemre Pál Sándor. Hogy itt, a világ végén miért fontos egy olyan gyermekház, ami a falu életében látszólag annyi csak, mint a csepp a tengerben? Többféle válasz is van erre a kérdésre.

Csak vakaróra telik

Az egyik a számokból adódik. Bódvalenke népének több, mint fele gyermek, közülük harmincnégy még a négy éves kort sem érte el és huszonnyolcat kiskorúként szült meg az édesanyja. Petró Lászlóné, a település Malvinkája érdeklődésemre elmondta, új jelenség, ami a munkanélküliségnek, a bezártságnak köszönhető, hogy az otthonrekedt fiatal lányok "programja" lett a szülés. Úgy 15-20 esztendeje kezdtek leszokni a cigány családok a sok gyerekről illetve arról, hogy a kislányok 15-16 évesen hozzák világra elsőszülöttjüket.

- Lehet ezen megbotránkozni, lehet mindenféle elítélő véleményt megfogalmazni, attól ez a helyzet nem fog megváltozni. A megoldásnak épp úgy társadalmi méretűnek kell lennie, mint magának a problémának, hiszen a jelenség országos a nyomorban élők körében - szögezi le a családpedagógiai mentorként tevékenykedő asszony, aki 24 év után is azt állítja: el vannak feledve.

Mert persze, próbálkoznak ők, hiszen kollégiumi térítést és bérletet kap az a nyolc falubéli fiatal, aki középiskolában tanul tovább. Ingyenbusszal hordják naponta a kicsiket a szomszéd falu óvodájába és általános iskolájába, és amire a legbüszkébbek: amíg öt esztendővel ezelőtt 27 bódvalenkei általános iskolás gyerek közül 24-et osztályismétlésre köteleztek, addig tavaly 38-ból mindössze egy diák bukott. Mert az Malvinka szerint nemcsak a 800 éves Bódvalenkére szégyen, hogy a lakosság felnőtt többsége még ma is csak annyira ismeri a betűvetést, hogy le tudja írni a nevét, hanem a XXI. századi Magyarországra is.

A falu főterét a "hol van, hol nincs" közmunkával tették rendbe. A katolikus és a református templom, valamint a házak falán pompázó freskók nem sokat árulnak el arról, hogyan élnek itt az emberek.

A tíz gyerekes Káló Albertné a lápba ragadt cigánysorról költözött be a faluba, és ottjártamkor éppen azt latolgatta, hogy mit adjon enni az unokákkal felduzzasztott famíliának a napi 2500 forint kajapénzből. Mert munka, amivel keresni lehetne, az nincs. Végül eldöntötte: krumplilevest és krumplistésztát kapnak ma kicsik és nagyok. A család bemutatása közben elveszítem a fonalat: melyikük Noémi, Norbert, Miranda, Rita, vagy épp Laura. Ráadásul a sok név kétszer annyi, mint a família teljes létszáma, a család apraja-nagyja ugyanis két-két nevet kapott a keresztségben.

Egy biztos, a három szobás lakás bútorzata fekhelyekből illetve sparheltekből áll és mint mondják, "többszörösen hasznosított" ruhaneműből. A filigrán, szép arcú Kálóné még csak 38 esztendős, de tizennégy se volt, amikor az első gyermekét a világra hozta. Tudja, milyen az, amikor csak "vakaróra" telik, amit lisztből, vízzel, szódabikarbónával gyúr össze és süt ki a lábasban. Tudja, milyen papucsban álldogálni télen a kútnál, és várni, hogy a meggyújtott száraz rongy kiolvassza a fagydugót és folyni kezdjen a víz. Tudja, milyen az, amikor vitaminhiány miatt a kisgyerek testén vörös pörsenések jelennek meg, vagy amikor anyatej híján a tehéntejtől foltosodik meg az apróság bőre.

Könnyű persze valamiféle örökölt igénytelenségre fogni például azt, amit a 28 éves, öt gyerekes Mata Melindánál láttam: az egyetlen használható helyiségből álló szoba padozata döngölt föld, a nagyobb zárt előtér sarkán esős időben befolyik a víz, az udvaron teknőben ruhákat mosó asszony egy szappandarabbal próbálja eltüntetni a foltokat, a szobában esztendős kicsi lány alszik a babakocsiban, korához képest kövér, amit kísérőm, Malvinka azzal magyaráz, hogy anyatej híján túl sok tápszert kap a csecsemő, az fújja fel... Melinda ottjártamkor két óvodás és két iskolás lurkójának csak "gyorslevest" főzött, mert kínosan ügyel arra, hogy a "kártyás, töltős villanyóra" működjön. Arra mindig félreteszi a pénzt.

A Biztos Kezdet Gyermekház program "szülőanyját", Szomor Évát Budapesten faggatom. A korai képességgondozás szakértőjétől megtudom, hogy az eredetileg angol bevándorlók gyermekeinek felzárkóztatására kidolgozott ötletet egy Ferge Zsuzsa, Herczog Mária vezette csapat "magyarosította" nálunk. Persze itt az a cél, hogy a hátrányban született, nevelődő gyermekek lemaradását, felzárkóztatását az édesanya jelenlétében, aktív közreműködésével egészen korai életidejükben, kulturált körülmények között oldják meg.

- Az ország 33 legnyomorultabb térségében gondolkoztunk és a 2006-os szellemi források felhasználásával 2007-ben elindult a program nemzeti startja, amit a parlament akkor kiemelten kezelt. Nincs olyan politikus, aki egy ilyen projektre ne mondana mosolyogva igent. Csakhát a Ferge csapatot elküldték, a rendelet ugyan gyermekházanként még a költségeket is megjelölte, ám az önkormányzatokra testált feladathoz nem volt megfelelő szakgárda, és persze másra kellett a pénz.

M lesz veled Gyermekház?

Szomor Éva szerint az országban létrejött Gyermekházak közül több bedobta a törölközőt. A szakminisztérium állítja, hogy 2012-ben 41 házat 189 millió forinttal támogatott, ami tavaly már 293 millió forint volt. Az idei évben a finanszírozás átalakítását tervezik, aminek viszont még a körvonalai sem látszódnak. Ráadásul jónéhány Gyermekház még EU-s pénzből működött eddig, ám ezt a "csapot" 2015 elején bezárják.

- Kényes kérdés lett és túlpolitizálták ezt az igazi mentális szemléletformáló programot. Az a gyanúm, hogy a túlpolitizálás ellenére egyetlen párt sem fogja országosan felvállalni ezt az ügyet - mondja a szakember.

Tény viszont, hogy a Freskófaluban néhány nap óta mosolygó arcokat lehet látni az utcán. A Gyermekház néhány nappal ezelőtti átadásán két fontos ember, Pál Sándor és Garai Péter is megjelent. Az utóbbi, aki a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár, olyan szépen beszélt, hogy néhány idős hölgy megkönnyezte. "Ha a társadalmi összefogás és elfogadás megerősödik, az azt üzeni nekünk, hogy egy társadalomban élünk, ahol mindegy, hogy szegények vagyunk vagy gazdagok, romák vagy nem romák. Ezt kell tudatosítani a társadalomban, s ezt szolgálja a Biztos Kezdet Gyermeház is."

Garai úr legfigyelemreméltóbb kijelentése: abban bízik, hogy a kormányzati intézkedések között szerepel majd ennek a projektnek a bővítése.
Többen szintén azt remélik, hogy ez nem a Kezdet...

A statisztika szerint

Az ENSZ adatai szerint a világon évente 7,3 millió 18 évesnél fiatalabb lány lesz anya. Ebből 2 millió a 15. életévét sem töltötte be. A fiatalkorúak 95 százaléka a fejlődő országokban él. A fejlett országokban évente összesen 680 ezerre tehető a fiatalkorú anyák száma. 

A országos statisztikák szerint hazánkban évente 58 ezer fiatal lány és baba érintett potenciális krízisterhességben, 14 ezer leányanya vállalkozik a szülésre, 15 ezren mennek abortuszra. A kimutatásokból kiderül, hogy a 24 év alatti házasságon kívül szülő anyák 82 százaléka legfeljebb a nyolc általános iskolát végezte el.

Zokogó zarándokok

Márton László
Publikálás dátuma
2014.06.21. 10:10
FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Sopronnál léptek magyar földre, a régi Bécsi úton, Győrt, Komáromot érintve értek a dunaparti cipőkhöz. Jobst Bittner evangélikus lelkész vezette a két és félszáznyi csoportot. Visszafelé gyalogoltak a hajdani halálmenet útján, meg- megálltak, felelevenítették a múltat,  imádkoztak, sírtak. Minden úgy történt, mintha a keresztény kálvária zsidó Istenének stációit követték volna. Ugyanazok a könnyek, ugyanaz a gyötrelem. Csak hát az áldozatok nem keresztet vittek, sárga csillagot, nem a Golgotán végezték, hanem, mint anyám a bergen-belseni gázkamrában.

A szenvedéstörténet jelképes feltámadással végződött, a német zarándokok Pesten csatlakoztak az élet menetéhez, a kék-fehér imasál-zászlót vivő második-harmadik generációs túlélők csapatához. Az első generációs túlélők, nyolcvan és a halál között csak az utolsó métereken, kilométereken kísérték el őket, de ott is volt kézfogás, összeölelkezés, ismét könnyek, kiáltások: "Él Izrael népe!".

Megrázó volt, szívbemarkoló, felemelő. Aki látta, akár a televízió képernyőjén is, érezhette a spontánságot, az őszinteséget, a szavak nélküli egymásra találás szépségét. Azután a menetelő fiatalok vonatra szálltak, Keletre, Auschwitz irányába, a zarándokok haza indultak Tübingenbe.

A ne ölj tilalma

Én meg itt maradtam. Az elmúlt hetven évben sokszor megjelent az utolsó kép: anyám hátizsákja mögött becsukódik a csillagos ház kapuja. Azután semmi, üres a vászon. Soha többé nem láttam, sorsáról soha nem hallottam, senkivel sem találkoztam, aki útján, akár csak néhány lépésre elkísérte volna. Később, sokkal később az arolseni jegyzék szikár bejegyzése: Bergen-Belsen, gázkamra, krematórium. A német adminisztráció legalább pontos volt, a Salétrom utcából a megsemmisítő táborig tartó útnak legalább végcélját megismerhettem. A mozaik többi kockáját, nehézkesen a történelemkönyvekből rakhattam össze. Magyar katonák, nyilas suhancok gyalog hajtották őket Hegyeshalomig, azután valószínűleg német vagonokban, Ausztrián keresztül Bergen-Belsenig. De mikor ért oda, meddig élt a lágerben, félholtan vagy egészségesen küldték-e a gázba? A töredékekből nem rajzolódik ki látható kép, a képzeletnek sincs fogódzó.

Tíz és harminc éves korom között elsősorban, mondhatnám éjjel-nappal, azt kutattam, ki vagyok, miért üldöztek? A következő húsz évben az üldözőket próbáltam megérteni, valamit megtudtam, de mindent természetesen nem. Az emberélet útjának felén túl másban kerestem értelmet, vigasztalást.

Olvasni, sokat olvastam bűnről, bűnhődésről, bűnbánatról, a prófétákat, Dosztojevszkijt, Freudot Dosztojevszkijről, hús-vér bűnözővel azonban sohasem találkoztam. Saját, kisebb-nagyobb bűneikért mindannyian megfizetünk, de ezeket a nyomorúságos magánügyeket igen éles vonal választja el a feledhetetlen és megbocsáthatatlan bűnöktől. Bár ugyanarra a kőtáblára vésetett, a ne lopj, ne kívánd meg felebarátod… stb, és a ne ölj tilalma mégsem azonos kategória.

És ekkor megjelennek a zarándokok. Harminc és ötven év körüliek, a háború után született gyermekek, unokák. Apák, nagyapák (és talán, de nem biztosan anyák, nagyanyák) bűnei miatt vezeklenek. "Megbüntetem az apák vétkeit fiaikon hetedíziglen"? A szószerinti olvasat - így tanultam - öröklött betegségekre, feltehetően a szifiliszre utal, a rejtett, jelképes értelem egyetemes és határtalan. Az apák mikroszkópon felfedhető vétke - úgy, ahogy - gyógyítható, orvosok, nem filozófusok, vagy teológusok dolga. De a jelképes? Tényleg hét nemzedéket fertőz, és akkor is csak a faj elhalásával ér véget? Sárkányfogvetemény?

Höss, Himmler, Göring utódai

Eljátszottam a gondolattal, mi történne, ha Bittner tiszteletes, vagy valamelyik híve hozzám lépne, közvetlenül tőlem kérne bocsánatot. Kinyújtott kezét természetesen elfogadtam volna, a bűnbánás aktusát bizonyára nem. Ki ő, hogy az ismeretlen nagyapa nevében bocsánatért esedezzen? És ki vagyok én, kinek a nevében vehetnék részt ilyesfajta rituáléban? - Nem vagy felelős! - mondták nemrég izraeli látogatók az auschwitzi tábor kapujában, az "Arbeit Macht Frei" alatt könnyező Rainer Hössnek, az egykori parancsnok unokájának.

Az egyszerű, csendes, de szeretetteljes elhárítás a kollektív felelősség tagadása, egyfajta fordított rasszizmusé. Hetven egynéhány éve a lengyelek jól tették, hogy felakasztották a holocaust egyik leggyalázatosabb, emberi mivoltából kifordult tömeggyilkosát. De rosszul tenné az áldozatok bármely leszármazottja, ha a megbocsátó, vagy a meg-nem-bocsátó pózába vágná magát.

Tudomásul veszem persze az ellenérveket is. Nyilvánvaló, hogy a feloldozásra váró zarándokoknak és nem a túlélőknek, vagy utódjaiknak volt szükség a bűn felidézésére, a felelősség kimondására, megbékélésre. A kérdés inkább az, segíthet-e ebben bárki más? Pontosabban, mindkét fél teljes jóindulatát feltételezve, kinek a közreműködése kívánatos és lehetséges?

Nemcsak a bűn, a bűntudat és a bűnbánat olyan régi, mint az emberiség, hanem a fúzió, az egybeolvadás vágya is, a Romain Rollandtól Freudra, onnan Köstlerre szállt óceán-érzés. A mindenséget csak a másik ember szemében pillanthatjuk meg. Ez - gondolom -, az alap-motiváció, amely a hajdani hóhérok utódait a hajdani áldozatok karjaiba hajtja. Már az ötvenes évek végén, Nyugat-Európában feltűnt nekem a magyar-zsidó fiú német lány kapcsolatok gyakorisága. Ismerni akarták egymást, a tiltott gyümölcsöt, mint Ádám Évát, de a bűntudat, vagy a jóvátétel leghalványabb nyoma nélkül.

Amit akkor sejtettem, most akár modellezhetném is. A bűn elhárításának egyik módja a lázadás az apák (ősök) bűne ellen. Katrin Himmler, a Reichsführer SS unokája Izraelbe ment férjhez, német férfiak és nők százai tértek be a zsidó vallásba. A folyamat nem egyszerű, a zsidóság - ha teljesen élik meg -, nem annyira hitvallást, mint életvezetést, identitás-váltást feltételez. Egyszerűbben: amit a beleszületettektől senki sem követelhet, az önként csatlakozóktól elvárják. A betérést megtetéző az "ősök" földjére visszatelepülést választók néha kibogozhatatlan, drámai helyzetekbe kerülnek. Így az a bajor - de nem náci - nemesi család sarja, aki az izraeli hadsereg sorkatonájaként vonult be Libanonba. Amikor egy hadifogolytábor őreként a szögesdrót külső felére került, kénytelen volt elgondolkozni identitás-váltásának következményein. Elgondolkoztató Mattias Göring példája is, aki nővérével együtt sterilizáltatta magát, hogy - amint mondta - pontot tegyen a család történetére.

Össznemzeti elfojtás

Szélsőségekkel példálództam, hogy az átlag körvonalai világosabban rajzolódjanak ki. Bittner tiszteletes és hívei minden bizonnyal ebbe a kategóriába tartoznak. A nagyszülők köz-nácik lehettek, katonatisztek, mezei párttagok, rokonszenvezők. Az unokákat voltaképpen nem a felmenők múltja döbbentette meg, hanem ragaszkodásuk a téveszmékhez. Nagypapa lelkében 1945. után is nemzeti szocialista maradt, hiszen Hitler megszüntette az inflációt és autópályákat épített…

Nyugat-Németországban az úugynevezett történészvita és az ezt követő hosszú kibeszélés, leszámolás a háború vége után huszonöt-harminc évvel, egy nemzedéket átugorva kezdődött. Az ország keleti részén hasonló sohasem ment végbe, de az újraegyesítés erre is hatott. Hét évtized elteltével a múlt elrendeződött az iskolában, a médiában és a fejekben. A jó és a gonosz helyére került, a társadalom elvárása egyértelmű, a nemzet a múlt értelmezésében egységes.

A zarándokok Sopronnál átlépve a határt aligha vették észre, milyen civilizációs árkon ugrottak át. A történelem által szétszabdalt, jövőkép nélküli országba érkeztek, ahol a hatalom legfőbb gondja a múlt elmaszatolása, a társadalom látszólag mély apátiába süllyed. A dunaparti cipőktől a Szabadság-térre rakott hazugság mementóig megtett néhány száz méteren talán már érezhették, milyen ingatag lábuk alatt a talaj. Az Élet Menetének színes, vidám, magabiztos forgatagában azonban megbizonyosodhattak, hogy az emlékezés nálunk sem kizárólag a zsidók ügye és, bár a magyarok legalja a leghangosabb, a magyarok senkinél sem alábbvalóak.

Az élet menetel, de a németekéhez hasonló magyar zarándoklat egyelőre elképzelhetetlen. A közvélekedéssel ellentétben történész-vita nálunk is zajlott, csak éppen visszhang nélkül maradt, tanulságaira a társadalom nem volt kíváncsi. Az egyházak gesztusai se hiányzottak; Iványi Gábor hívei a téglagyárakban, Erdő Péter bíboros a Dohány-utcai zsinagóga előtt. A hatalom folytatja a kettős beszédet és a kettős cselekvést. Hiába fogadkozott a miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus előtt, a külföldről kölcsönzött zéró tolerancia üres beszéd marad, amíg a "történelmet egy kicsit másként megközelítő" kormányintézményt holocaust-tagadó vezeti, a kulturális tárcánál pedig számítanak a Horthyt "ízig-vérig úriember"-nek minősítő egyetemi oktatóra.

A számok, ha valaki veszi a fáradtságot, hogy beleolvasson, maguktól beszélnek. Ma Magyarországon nagyságrendekkel több az előítéletes, mint negyedszázada. A hipotézis, amely szerint csak a diktatúra időszakában felgyülemlett indulatok törnek felszínre, hamisnak bizonyult. A mai gyűlölködőket a mai történelemhamisítóknak köszönhetjük, őket pedig az elmúlt huszonöt év önbecsapásának.

Ha nem tévedek, Mérei Ferenc használta először az összenemzeti elfojtás fogalmát. A hatalom jótékony közreműködésének hála, hosszú ideig tartott, és ha a kurzus ideológusain múlik, tartana még sokáig. A közöny vasfüggönye azonban éppen az utóbbi hónapokban hasadni látszik. Pápán, Sopronban feltűnnek az elfeledett szomszédok, a pesti házak kapuján megjelenik a hajdani sárga csillag nyoma. Fogunk még sírni, ahol mindenki lát.

Az elnök embere

.

Megalakult a harmadik Orbán-kormány és vele együtt a Miniszterelnökség is, amely tulajdonképpen fekete lyukként magába szívta mindazokat a területeket, ahol Orbán Viktor nagyot akar alkotni. Gyanús, hogy a "kormányon belüli kormány" egyfajta miniszterelnöki gyakorlópálya Lázár Jánosnak, aki Orbán Viktor köztársasági elnöknek készíti elő az utat.

A június 6-i szimbolikusnak is mondható bejelentésen túl, amely szerint a Miniszterelnökség a Sándor-palotába fog költözni, Orbán Viktor kézzelfogható (és írásos) jelét adta annak, hogy komoly tervei vannak a magyar politikával és közjogi berendezkedéssel.

Megjelent ugyanis a Magyar Közlönyben a harmadik Orbán-kormány tagjainak feladat- és hatásköri leírása, amit a minisztériumok statútumának hívunk. Ez a kormányrendelet szabályozza azt, hogy egy-egy minisztériumnak "meddig ér a takarója", milyen tevékenységeket lát el, másként szólva, mit vár el a minisztertől és munkatársaitól Orbán Viktor. Amint láthatjuk, Lázár Jánostól igen sokat: a miniszterelnökséget vezető miniszter felelős a kormányzati tevékenység összehangolásától, a közigazgatás-szervezésén, az európai uniós források felhasználásán, a közbeszerzéseken és a polgári hírszerzési tevékenység irányításán át, a társadalompolitika összehangolásáig, amit folytathatunk az agrár-vidékfejlesztéssel és még számtalan fontos területtel, amelyeket máshol - és korábban nyálunk is - önálló minisztériumhoz integráltak.

A feladatkörében és ennek következtében személyi állományában is felduzzasztott Miniszterelnökség állam lesz tehát az államban, illetve kormány a kormányban. S ennek a "kormánynak" bizony - a most a média megkülönböztetett figyelmét "élvező" - Lázár János lesz a "miniszterelnöke".

Valóban felmerülhet a kérdés, hogy mi végre? Miért van szükség ilyen fokú centralizációra? Úgy látom, hogy Orbán Viktornak a fenntarthatónak bizonyult kétharmad meghozta a kedvét ahhoz (pontosabban mindig is ez volt a célja), hogy "nyomot hagyjon" a magyar politikában és a magyar társadalmon. Lázár ugyanis azokat a kulcsterületeket kapta meg, amelyek az elkövetkezendő időkben is óriási hatást gyakorolnak majd a magyar társdalomra. Gondoljunk az agrárkérdésre, közbeszerzésekre, uniós forrásokra, és persze az egész politika alakulására. Emellett ő felelős a kormányzati koordinációért és a kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányáért (milyen szép!) is. Vagyis nélküle semmi sem történhet a kormányzaton belül, mindenről tud és a "Főnök" akaratát képviseli majd a kormányon belül és azon kívül is.

Mindezek - plusz a startra kész és meglehetősen szervilis kétharmad - felvetik bennem azt a borongós gondolatot, hogy korántsem ért még véget a közjogi átalakítások korszaka. Az alkotó csak időlegesen pihent és gépen még meg kell majd húzni egy-két csavart. Mivel Orbán Viktor egyszerre kezdte centralizálni (még az eddigieknél is jobban) a hatalmat és a legfontosabb területeket, plusz ezzel párhuzamosan távolítja is magától a napi politikai ütközeteket, amelyek megvívását a kiszemelt jobb kezére bízza, ezért felvetődik az a jól ismert forgatókönyv: talán egy lehetséges köztársasági elnöki szerepre készülődik?

Ha ez így lenne, akkor a Lázár kontra civilek, plusz az egész sajtó nyilvánosság ügyének lehet egy olyan olvasta is, hogy Orbán Viktor most próbálgatja Lázár politikai tehetségét és egy esetleges miniszterelnöki szerepre való alkalmasságát. Hiszen Lázár egyik legfontosabb küldetése az lesz a jövőben, hogy egyfajta "közéleti testőrként" minden Orbán Viktornak szánt politikai "golyó" elé odavesse magát. Erre tett már finom utalást a miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy minden Lázár elleni támadást ellene irányuló támadásként kell felfogni. Ha pedig ez így lesz, akkor Orbán Viktor, aki egy egész nemzet által (ugye három harmad!) elfogadott államférfi akar lenni, foglalkozhat majd azzal, amit mindig is szeretett volna: beírni magát a nemzet történelemkönyveibe.

Az "elnök emberének" tehát az a feladata, hogy Orbánnak biztosítsa az államférfivá válás körülményeit. Fenn áll a lehetősége annak, hogy tévedek (bár úgy lenne), de őszintén szólva kétlem, hogy mindezt ne gondolta volna végig a miniszterelnök és stábja. A politikai és közjogi lehetőség pedig adott a megvalósításhoz.