Ellentmondó adatok az ukrajnai menekültekről

Csütörtökön még 19 ezer menekültről számolt be az orosz média, ma viszont az orosz migrációs hivatal vezetője azt jelentette be, hogy mintegy 400 ezer ukrán menekült van az orosz határ menti régiókban.

Konsztantyin Romodanovszkij a szolgálat vezetője újságíróknak elmondta: az elmúlt négy nap alatt ezekbe a régiókba mintegy 70 ezer ember érkezett. Rosztovba naponta csaknem 10 ezer ukrán állampolgár kér mendéket. Az orosz hatóság javaslatokat dolgoz ki, amelyek az ideiglenes tartózkodásra szóló kvóták bővítését célozzák az ukrán menekültek számára Oroszországban.

Szerző

Tizennégy lépésben a békéért

Ma ismerteti béketervét Petro Porosenko ukrán elnök. A terv 14 politikai lépésből, azaz intézkedésből áll, amelytől Kijev azt reméli, elvezet a fegyvernyugváshoz a donyecki és luhanszki régióban. 

Az elnök a nyilvánosság elé tárja a tervet, az új külügyminiszter, Pavlo Klimkin pedig jövő héten Luxemburgban az európai diplomácia vezető számára mutatja be a tervezett intézkedéssorozatot.

Porosenko előre jelezte, egyoldalú fegyvernyugvásra fogja utasítani az ukrán fegyveres erőket. Ez azonban rövid ideig tart majd, ez idő alatt a szakadároknak le kell tenniük a fegyvert és be is kell szolgáltatniuk azokat. Azok, akik eleget tesznek a felhívásnak, kegyelmet kapnak, és amennyiben óhajtják, el is hagyhatják az országot.

Porosenko szándékát azt követően jelentette be, hogy hét végén tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Tegnap azonban újabb heves harcok törtek ki a donyecki régióban. Ma reggelre két várost visszafoglaltak az ukrán katonák, Szlovjanszkot ostromgyűrűbe zárták. Porosenko és Putyin újra egyeztetett, a megbeszélés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Szerző
Témák
Ukrajna béketerv

Lezárták a főváros egy részét

Őrizetbe vettek egy férfit a svéd főváros, Stockholm óvárosában. A Dagens Nyheter című lap közlései szerint csütörtökön, miután belépett a Civil Rights Defenders emberi jogi szervezet helyi irodájába, azzal fenyegetőzött, hogy támadást intéz a szociáldemokrata, illetve a mérsékelt párt ellen.

Órák múltán adta meg magát, s felemelt kézzel jött ki az épületből. A rendőrségi szóvivő közlése szerint az esti órákban kihallgatták a férfit, aki előzőleg azt állította, robbanószerkezet van a testére rögzítve.

A fenyegetés miatt az óvárosban több épületet és házat ki kellett üríteni. A rendőrség közölte, semmi jel sem utal arra, hogy tettestársai is lettek volna. A szóvivő közölte, elővigyázatosságból átkutatják a környező épületeket.

Az óváros egy része a reggeli órákban is le volt zárva.

Szerző
Témák
Svédország