A ketrecharc a legkeményebb küzdősport. Egy bulvárlap híradásából, majd egy jeles oktatáskutató írásából megtudtam, Magyarországon gyerekeket is összeeresztenek a ketrecben. Persze nem akármilyen gyerekeket. A versenyeket szervező egyesület vezetője szerint "ez a szegények sportága, sokaknak ez az egyetlen esélye". A legutóbbi versenyen három gyerekhez is mentőt kellett hívni. Egy 10-12 év körüli kislány fuldokolni kezdett, mert torkon rúgták. Egy 16 éves fiúnak a tüdeje szakadt le. Egy másik gyerek koponyasérülést szenvedett. A sportvezető megkérdezte az újságírót: "muszáj ebből cikket írni!?"
Azt hiszem, muszáj.
És nemcsak sportetikai okokból. Ezt a szempontot már hangoztatta Növényi Norbert is, az Országos Küzdősport Szövetség elnöke, aki szerint a gyerekek harcát azonnal be kellene tiltani. Hibáztatta a szülőket is, akik ketrecharcba engedik a gyereküket. De igaza lehet a versenyszervezőnek: a szülők úgy érezhetik, hogy fiúknak-lányuknak ez az egyetlen esélye, hogy kiemelkedjen kilátástalan helyzetéből. Itt nincs drága felszerelés, a ketrecet nem otthonról kell vinni. Ha egy gyerek érvényesülni akar, megmutatni, hogy ő is ér valamit, akkor korábban erre két útja volt: a sport és a tanulás. Az utóbbi út lassan bezáródik. A szegény, pláne iskolázatlan családokból továbbtanulók aránya ma rosszabb, mint a Horthy -korszakban volt.
A Kádár-korszakról nyilván nem is beszélve. Sokan leírták már: ha később születik, a jogi egyetem helyett Orbán Viktornak is legfeljebb a foci kínált volna esélyt, hogy bárki megismerje a nevét. A mai kis Orbán Viktoroknak marad a ketrecharc. Az legalább az életre nevel: üsd-vágd a társadat, csak magadra számíthatsz. Szokj hozzá korán, hogy a gyengébb szenvedni fog. Ez a világ rendje.
A megrepedt tüdejű fiú meséli: volt, hogy kicsiket eresztettek össze a ketrecben és mindketten sírva jöttek ki. A nagyobbak már nem sírnak. Ahogy a felnőttek sem, ha a szegénység harcra kényszeríti őket a közmunka lehetőségéért, a segélyért. Az Eurostat tavalyi számai szerint alulról a harmadikak vagyunk az Unióban a szegények arányát tekintve. Bulgária és Románia mutat valamivel rosszabb képet, de míg Romániában a tendencia csökkenő, nálunk 2011-től romlik a helyzet. Van, amiben utolsók vagyunk: nálunk a családok 73 százaléka képtelen volna valamilyen váratlan kiadást fedezni. Dráma, ha elromlik a mosógép.
Még rosszabb a helyzet a gyerekes családoknál. A Gallup az OECD tagországokat vizsgálta. Többek között azt az egyszerű kérdést tették fel: "Előfordult, hogy nem volt elegendő pénze megvenni az ennivalót a családjának?" Itt aztán tényleg "vezetünk". A gyerekes családok majdnem fele, 47 százaléka igennel válaszolt. Nagyjából Törökországgal vagyunk egy szinten, a következő utánunk messze lemaradva, 33 százalékkal Mexikó. Az alkalmanként vagy rendszeresen éhen maradt családok, gyerekek száma az elmúlt években nálunk ugrott meg a legnagyobb mértékben. Más felmérések szerint 250 ezer magyar gyerek alultáplált, 50 ezer pedig szó szerint éhezik. Már meg sem ütődünk a pedagógusok panaszain a hétfőn reggel kiéhezetten iskolába jövő gyerekekről.
De a kormánynak nem az a dolga, hogy sírdogáljon és érzelegjen. Nem is tette. Hideg fejjel kalkulált: vitára bocsátott egy tervezetet, amely szerint uniós támogatásból egy hétéves programban 27 milliárdot adnának a legszegényebbeknek szánt állami segélycsomagokra. A célcsoportok között ott vannak a nyomorgó gyerekek is, egyelőre hároméves korig. Utána jöhet a ketrecharc. Nem lennék meglepve, ha a Szerencsejáték Zrt-nél előbb-utóbb fogadásokat is lehetne kötni a kis gladiátorokra. Mégis hősiesen ellenállok a kísértésnek, hogy a 27 milliárdot a stadionok költségeivel vessem össze. Az is az egészségügybe való beruházás, mint a kereszténydemokrata politikusoktól hallottuk.
Szerintem ugyan a legfontosabb egészségügyi beruházás, ha tisztességes ennivalót adunk a gyerekeknek. Ám mint a Népszava megírta, az állami gondozásban lévő gyerekek étkezésére, tisztálkodására fejenként napi 6-700 forintot szánnak. Az önkormányzatok - ha nem olyan szegények, hogy nem tudják az önrészt hozzátenni -, gyerekenként napi 440 forintot kapnak arra, hogy nyáron is meleg ételt adjanak azoknak az iskolásoknak, akiknek otthon nem jut. Nem tudom, mennyivel fog gazdálkodni az az államtitkárság, amely a jövőben a "rendes" családoktól elválasztva külön foglalkozik a "problémás", szegény családokkal. A szaknyelv máris "szegregációs államtitkárságnak" keresztelte el. Fél év múlva életbe lép a szociális temetésről intézkedő jogszabály, amely szerint a szegények a temető külön parcellájába kerülnek.
A ketrec végülis nem más, mint a szegregáció szemléletes formája. Gyerekek harci ketrecben, családok társadalmi ketrecben. A ketrecek között nem sétálgathat nyugodt szívvel az sem, akit a sorsa nem kényszerített oda. Lehet-e fontosabb dolga a baloldali pártoknak, mint az, hogy legalább a gyerekeket emberhez méltó élethez segítsék, együtt az öntevékeny mozgalmakkal, helyi és országos civil közösségekkel ételt adjanak az éheseknek?
