helyszíni bizonyítás;büntetőper;ittas járművezetés;Eva Varholiková Rezesová;

2014-06-23 07:12:00

Éjszakai bizonyítás

Helyszíni bizonyítást tartott szombatról vasárnapra virradóra a bíróság az Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben az M3-as 39 és 55 kilométerszelvénye között. 

A bizonyítási kísérlet lefolytatásáról a legutóbbi, májusi tárgyaláson kirendelt új szakértő indítványára döntött a törvényszék. Olyan típusú járműveket használtak, amilyenek a balesetben is részt vettek - azaz egy BMW X5-öst és egy Fiat Puntót - továbbá egy kamiont, amelynek vezetője szemtanúja volt az esetnek.

A járművekkel az éjszaka folyamán többször rekonstruálták a járművek baleset előtti mozgását, amit kamera rögzített és szakértő vizsgált a helyszínen, például a járművek sebessége, mozgása, láthatósága szempontjából.

A bizonyításon a szakértő mellett részt vettek az eljáró bírói tanács tagjai, az ügyész, a védő, a sértetti képviselő és a technikai személyzet, összesen mintegy húsz ember. A helyszínt rendőrök biztosították, ugyanis az M3-ast Budapest felé mintegy 15 kilométeres szakaszon le kellett zárni szombat késő estétől a vasárnap hajnali órákig.

A bizonyításon részt vehetett volna a vádlott is, de ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A helyszíni bizonyítás költsége néhány százezer forint, ami ilyen ügyekben nem számít kiugróan magasnak. Ezt a költséget az állam megelőlegezi, arról a bíróság dönt majd, hogy végül ki viseli. Általában a bűnügyi költséget bűnössége esetén a vádlottnak kell megfizetnie.

Az ügyben a legközelebbi tárgyalást július elejére tűzték ki, másodfokú döntés leghamarabb július 14-én lehet. A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, melyben négyen életüket vesztették.