X_Foci VB 2014;Dél-Korea;Algéria;H csoport;Feguli;

2014-06-23 08:10:00

Gólparádé a Dél-Korea-Algéria meccsen

Dél-Korea-Algéria? Kit érdekel? Két harmatgyenge csapat, az első fordulóban az ázsiaiak emberelőnyben sem bírtak a görögökkel (0-0), az afrikaiak meg csak védekeztek megállás nélkül a belgákkal meccselve, ám csak nem bírták kihúzni (1-2).

Mit művelhetnek akkor egymás ellen?

Hát meg kell hagyni, formás kis partit kerekítettek nekünk vasárnap este. Persze, mert ha nem akartak kiesni, győzniük kellett.

Szóval nekiláttak, és csak támadtak, támadtak, nem sok gondot fordítva szisztémára, vonalvédekezésre, effélére. A dél-koreaiak általában jól szervezettek, ám a rohanásban instabillá váltak, s ennek eredménye algériai gólokban mutatkozott meg. Előbb Szlimani egy hosszan előre küldött labdával hagyta faképnél őrzőit, s emelte át remek ütemérzékkel a kapujából kimozduló Dzsung Szung Rjongot, majd Hallis szögletet követő fejessel alakított 2-0-ra, végül kontraakció végén Dzsabu passzolt a kapuba Szlimani átadása után.

3-0!

Innen nincs visszaút.

Tényleg?

Tényleg. Pedig az ázsiaiak a térfélcsere után úgy kapkodták a lábaikat, mintha Gangnam Style-t járnának, az afrikaiak nem is győzték a tempót, Szon Hung Min szépített (3-1). Na, több se kellett, a sok Ki meg Li vérszemet kapott, s amikor már elhitte, lehet keresnivalójuk, a vb egyik legszebb rövid passzos játékát prezentálva Feguli átadásából Brahimi 4-1-re alakított, lehűtve a kedélyeket.

De csak kereken 10 percig. Ku Dzsa Csol közelről mattolta M'Bolhit, 4-2 az állás, s a dél-koreaiakról tudvalevő, nem az a népség, amelyet holmi kétgólos hátrány elriasztana az erőfeszítésektől, s csak úgy feladná.

Végül minden hiábavalónak bizonyult, az első félidőben túl nagy előnyt adtak az ellenfélnek.

Ebből a gruppból a belgák továbbmentek, de hogy ki tart velük, az remélhetőleg a hasonlóan érdekfeszítő záró körben dől majd el.

 

Dél-Korea-Algéria 2-4 (0-3)

H csoport, 2. forduló, Porto Alegre, 43 000 néző. Jv.: Wilmar Roldan (kolumbiai).

Dél-Korea: Dzsung Szung Rjong – Li Jong, Hong Dzsong Ho, Jun Szuk Jung, Kim Jung Gvon – Han Kuk Jung (Dzsi Dong Von 78.), Ki Szung Jung - Ku Dzsa Csol, Li Csung Jong (Li Kun Ho, 64.), Szon Hung Min – Pak (Kim Sin Vuk, 56.) .

Algéria: M'Bolhi – Mandi, Bugerra (Belkalem, 88..), Hallis, Meszbah – Medzsani, Bentaleb – Feguli, Brahimi (Laszen, 77.), Dzsabu (Gilasz, 73.) - Szlimani

Gól: Szon Hung Min (50.), Ku Dzsa Csol (72.), ill. Szlimani (26.), Hallis (28.), Dzsabu (37.), Brahimi (62.).

Sárga lap: Li Jong (53.), Han Kuk Jung (68.), ill. Bugerra (66.).

Kiállítva: -

Statisztika

82        Veszélyes akció          19
19        Összes lövés, fejes     8
9          Kaput eltalált lövés, fejes        4
576 (82 %)      Összes passz  211 (55 %)
8          Szabálytalanság          14
7          Szerelés          26
0          Les      1
10        Szöglet            6
100,3   Futómennyiség (km)   108
71        Labdabirtoklás (%)      29