Izrael;Gázai övezet;Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja;

2014-06-23 11:31:00

Izrael körül forrósodik a levegő

Az izraeli hadsereg hétfőre virradóra légicsapással válaszolt, a szíriai légierő állásait támadta a Golán-fennsíkon. Peter Lerner, az izraeli hadsereg szóvivője szerint kilenc katonai célpontot támadtak és semmisítettek meg, mert Izrael nem tűri el szuverenitásának megsértését, és meg fogja védeni állampolgárait.

Két nap alatt két irányba is fel kellett lépnie az izraeli hadseregnek – vasárnap hajnalban a Gázai-fennsíkon, hétfő hajnalban pedig a Golán fennsíkon. Szombaton a Gázai övezetből érte támadás a zsidó államot, amelyre légicsapással válaszolt, vasárnap a Golán fennsíkon, az Izrael által megszállt részen szíriai támadás ért egy vízszállító tartálykocsit. Egy, az autóban utazó 15 éves fiú meghalt, két civil megsebesült. A határ közelségében robbanások hallatszottak.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, Londonban székelő szíriai emigráns szervezet azt közölte, hogy korábban vasárnap szíriai kormánycsapatok lőttek az incidens színhelyéhez özeli célpontokat.  Az izraeli hadsereg szerint a tartálykocsi elleni támadás szándékos volt, és nem a felkelők, hanem a kormányerők hajtották végre.

Legutóbb márciusban bombázott az izraeli szíriai célpontokat, néhány órával azt követően, hogy egy bomba négy izraeli katonát sebesített meg a Golán fennsíkon. Tavaly májusban Bassar el-Aszad szír elnök egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy létezik egy „népi nyomás”, igény arra, hogy újranyissák az „Izraellel szembeni ellenállás frontját”.

A Golán fennsíkot Izrael 1967-ben foglalta el, azóta bár hivatalosan hadiállapot van a két ország között, megszűntek az összecsapások, csupán kisebb fegyveres incidensek történtek, beleértve a három éve dúló szíriai polgárháború idejét is.